Angelo Peruzzi

Peruzzi 1970. február 16-án született Viterbóban. A Rómától 60 km-re, északra fekvő város a környező mezőgazdasági vidék terményei feldolgozásának és kereskedelmének központja, valamint megtalálható a kerámia-, papír- és elektrotechnikai ipar is.

Az egyetemi város a Római katolikus püspökség székhelye.

A hálóőr a tanulmányait feladta, hogy a labdarúgásnak éljen. Az AS Romában nevelkedett, a Seria A-ban 1987. december 13-án, az idegenben 2-0-ra megnyert AC Milan elleni mérkőzésen mutatkozott be.

Az 1987/88-as szezonban az volt az egyetlen meccse, majd az 1988/89-es évadban 12 bajnoki és 7 kupa mérkőzésen játszott.

1989-ben kölcsönadták a Hellas Veronának, ott alapozta meg élvonalbeli tagságát, majd egy év után, 29 mérkőzéssel a háta mögött visszatért Rómába.

Az 1990/91-es szezont tehát az AS Roma csapatában kezdte, de 1990. szeptember 23-án, a Roma – Bari mérkőzés után Andrea Carnedaléval együtt megbuktak a doppingvizsgálaton, Lipopill nevű szert találtak a szervezetében és egyéves eltiltást kapott.

1991-ben, eltiltása alatt szerződött Torinóba a Juventushoz, ahol pályafutásának legsikeresebb időszakát töltötte.

Az 1991/92-es szezonban még Stefano Tacconi védte a Juve hálóját, így Angelónak csak 6 mérkőzés jutott a bajnokságban.

A következő szezontól már stabil kezdő volt, 29 mérkőzésen játszott, és a szezon végén megnyerték az UEFA Kupát.

Az 1993/94-es bajokságban Trapattoni tanítványi a 2. helyen végeztek, Peruzzi 32 mérkőzésen lépett pályára.

A következő idényben az új edzőnek köszönhetően Peruzziék megnyerték a bajnokságot, melyben 26 mérkőzésen játszott, valamint az Olasz Kupát is, és az UEFA Kupa döntőéig meneteltek.

Az igazi sikert az 1995/96-os szezon jelentette, amikor Bajnokok Ligája, majd európai Szuperkupa és Világkupa győztes lett.

Peruzzi stabil kezdő volt a Juvéban bajnoki és BL mérkőzéseken, de Lippi 1995-től a kupában a cserekapusokat játszatta, így ott kevés mérkőzés jutott neki.

1997-ben és 1998-ban ismét bajnok lett, majd 1999-ben távozott a Juvétól, mert helyére a vezetőség az Ajax kapusát, Edwin van der Sart igazolta le.

Angelo pályafutása során többször nyilatkozta, hogy karrierjét a Juventusban szeretné befejezni, de mégis távozásra kényszerült.

Meccsenkénti gólátlaga nem érte el az egyet, ezt tudta az Inter új edzője, Marcello Lippi, aki hívására 1999 nyarán Milánóba tette át székhelyét, ahonnan egy év után, 18 millió euróért a bajnok Lazióhoz igazolt.

A Laziónál 2001-ben Olasz Szuperkupát, 2004-ben Olasz Kupát nyert, az ott töltött 7 szezon alatt 192 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és időnként még a csapatkapitányi karszalagot is felvehette.

Pályafutását 2006 nyarán be akarta fejezni, de a római klub vezetése meggyőzte a folytatásról, így még egy évet ráhúzott, majd 2007. április 29-én, a Roma – Lazio mérkőzés után bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul.

"A döntést már januárban meghoztam, ezen nem kívánok változtatni. Az elmúlt hetekben törött ujjal védtem, de már elegem van a meccsek előtti fájdalomcsillapító injekciókból, ennek így nincs tovább értelme."

Az utánpótlás válogatottal 1992-ben EB-t nyert, majd a nagyválogatottban, 1995. március 23-án, az észtek elleni EB-selejtezőn mutatkozott be.

A Squadra Azzurrában 11 év alatt csak 31-szer védett, a világeseményeken csak epizódszerep jutott neki. Az 1996-os EB-n három mérkőzésen játszott, mivel az olaszok nem jutottak tovább a csoportjukból, az 1998-as VB előtt Covercianóban, az edzőtáborban megsérült a vádlija, így nem utazhatott Franciaországba.

A 2000-es EB előtt eltörött a keze, így azon sem vehetett részt, a 2002-es VB-re nem utazott el, mert nem akarta betölteni a harmadik számú kapus szerepét, majd a 2006-os VB-n úgy lett világbajnok, hogy egy mérkőzésen sem lépett pályára.

Felesége Alexandra, egy lányuk van, Alexia, aki az 1997-es BL-döntő előtt két nappal született, legjobb barátja Michelangelo Rampulla, aki éveken keresztül csapattársa volt a Juventusnál.

Peruzzi szereti a Forma 1-et, a Ferrarinak szurkol, szenvedélyes horgász és nem áll tőle messze a búvárkodás sem.

A kirobbanó fizikai erejéről és süvítő hangjáról is híres hálóőr az olasz legenda Dino Zoff, és a világ egyik legjobb kapusa, Gianluigi Buffon után a legsikeresebb kapusnak számít hazájában.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr974652191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alessandroitaly10 2010.04.02. 17:25:42

Szerintem ő egy jó kapus volt:)

laverda 2010.04.02. 17:34:58

Az biztos :D Forza Peruzzi

Ferrara 2010.04.02. 17:45:32

Peruzzi szerintem nagyon jó kapus volt és a legjobb.

Ismeretlen_114321 2010.04.02. 17:59:16

a '96-os EB-n ki védett helyette?

Ismeretlen_128290 2010.04.02. 18:02:39

talán Pagliuca, de nem esküdnék meg rá:)

Ismeretlen_22017 2010.04.02. 18:22:18

@keshudioo: a '96-os EB-n nem védett senki sem helyette. Ahogyan a cikkben is szerepel, az olaszok még a csoportból sem jutottak tovább, így összesen 3 mérkőzést játszottak. Ezek mindegyikén Peruzzi védett. Egyébként Toldo és Bucci voltak a cserekapusok.

Ismeretlen_114321 2010.04.02. 18:56:52

Lassus: köszi. igaz, hogy csak átfutottam a cikket idő hiányában, de ezt hogy nézhettem így be? :) -.-

Ismeretlen_128290 2010.04.02. 19:06:19

én is rendesen benéztem:) Abból az EB-ből az olaszokról csak annyi maradt meg, hogy a csehek kipicsáztak minket, mikor nyerni kellett volna.

Ismeretlen_22017 2010.04.02. 19:16:06

jaja, nem volt egy emlékezetes EB az olaszok szempontjából ;)

Dana 2010.04.02. 21:25:14

Tömör Gyönyőr :D ! Rampulla Pagliuca és ő volt aki megmaradt bennem mint jó kapusok!

Dana 2010.04.02. 21:25:44

Tömör Gyönyőr :D ! Rampulla Pagliuca és ő volt aki megmaradt bennem mint jó kapusok!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása