Ügynöke szerint Buffon a Juventusban marad

A világbajnok kapust több csapattal is szóba hozták, de úgy tűnik, a pletykák alaptalanok voltak.

Gianluigi Buffon ügynöke arról beszélt a goal.com számára adott interjúban, hogy az ügyfele jövőjével kapcsolatos spekulációk nagy része légből kapott sületlenség.

Mint ismert, Buffont szóba hozták a Manchester United, a Barcelona, a Bayern München, és a Manchester City gárdájával is. Legkitartóbb kérőnek éppen a Roberto Mancini által irányított alakulat tűnik, sőt, állítólag a világbajnokság után 35 millió eurót kínálnak majd fel a kapusért.

"Buffon a City együtteséhez? Ez nem igaz. Néha az emberek mindenfélét írkálnak, de ez nem igaz." - mondta Martina.

"Ügyfelemnek 2013-ig szól a szerződése, és ott fejezi majd be a karrierjét."(Martina itt minden bizonnyal a Juventusra gondolt.) "Nem értem, honnan jönnek ezek a pletykák. Valaki reggel részegen ébred, és ezt a valótlanságot találja ki."

"Nem tudom, hogy elmegy-e, bármi megtörténhet. De ami a City érdeklődését illeti, semmit sem tudok róla, és a klub sem."

Buffon jelenleg sérüléssel bajlódik, ám jövő héttől már elkezdhet tréningezni.

"Hamarosan visszatér. Hétfőn kezdi az edzéseket a csapat többi tagjával együtt. Mintegy 10 napon belül rendben lesz, szóval a hónap végére vissza kellene térnie."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr34652071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_53881 2010.03.12. 19:42:18

Azért ebben a nyilatkozatban nem kis ellentmondás van..

steven-h 2010.03.12. 19:45:23

Hát van benne egy kis ellentmondás az tény... Amúgy minimum 150 millió euró, ennyinél megfontolnám...és rögtön felvenném a kapcsolatot Marchettivel vagy Neuerrel :D

Zsotya 2010.03.12. 19:50:28

Ezt én sem értem... Sokszor keltem már fel részegen, de ilyen hülyeség meg sem fordult a fejemben, h Gigi lelép... :D:D:D

Ismeretlen_128290 2010.03.12. 19:52:10

amen. amúgy sztem érdemes lassan körülnézni a piacon, hogy kik azok a fiatal tehetséges kapusok, akik betölthetik majd a helyét. Marchettit többen mondtátok, de már most is 27 éves, 2013ban meg ugye 30 lesz.:) Személy szerint bennem asenjo, az atletico madrid kapusa keltette a legjobb benyomást, bár csak pár meccsét láttam. Az ára sem vészes különösebben, és ami fontos, 89es születésű.

Tony 2010.03.12. 19:56:06

"Ügyfelemnek 2013-ig szól a szerződése, és ott fejezi majd be a karrierjét." vs. "Nem tudom, hogy elmegy-e, bármi megtörténhet." Ez jó! :)

Marchisio 2010.03.12. 20:10:55

Remélem nem megy el. Amúgy Bayern, Mu, Chelsea vagy Real ahova esetleg elmehet, és ha Chelsea vagy Real akk értelemszerűen Cech v Casillas jönne a helyére(amit én nem szeretnék), a műsik két lehetőség esetén Manuel Neuer vagy Igor Akinfeev lehetne méltó utódja, de úgy vélem 2013ban is ő lesz a kapusa a Juventusnak!

Ismeretlen_153718 2010.03.12. 20:16:58

Szerintem abban egyetérthetünk, hogy a kapus az egyik legfontosabb része a csapatnak...és nálunk ez hatványozottan igaz.Abban is egyetérthetünk,hogy Buffon az egyik legjobb a posztján...és ami még fontosabb, hogy a csapaton belül is nagyon fontos szerepet tölt be.Én nem tudok olyan megszerezhető kapust aki képességeiben és emberileg pótolhatná őt. De szerintem nem fog távozni...főleg nem a Citybe... Amúgy valaki tud valamit nálunk védő fiatalokról és képességeikről?Mert én nem sokat...

steven-h 2010.03.12. 22:31:11

Hát ha 2013-ba gondolkodunk akkor nálam a jelölt a Palermo portása Sirigu...már most nagyon meggyőzött a srác...

halex 2010.03.12. 22:41:18

Buffonnak családja van már. nem könnyen hagyja el az országot.... Ő nem Beckham. a BL-ben a 4. indul. és kész. márciusban nem változtatnak... minden évben ujra nézik a ranglistát. az utolso 5 év eredményeit pontozzák. és nem hiszem hogy a németek jobbak lettek volna ebben az időszakban. Milannak van 2 BL döntője. az azért sokat dob.

cd 2010.03.12. 23:49:12

nálam Buffon után a favorit a Lyon kapusa Hugo Lloris

Ismeretlen_114321 2010.03.13. 09:04:26

halex gondolatmenetét adom, Buffon nem egy divatbaba, hogy pénzért minden kútba beleugorjon. szerintem is fontosabb neki a család és a kötelékek, mintsem pár évet bohóckodjon Angliában.

Ismeretlen_108746 2010.03.13. 10:20:13

Érdekes egy nyilatkozat, s igen súlyos ellentmondások vannak benne Buffon jövőjét illetően. Egyelőre annyi tűnhet valószínűnek, hogy kitölti a szerződését, de hogy mi lesz utána...

Ismeretlen_128760 2010.03.13. 11:19:28

Én a Lyon kapusát, Lloris-t szívesen látnám majd Buffon helyén. Kb. 3-4 év múlva...

Ismeretlen_128760 2010.03.13. 11:25:57

Látom már megelőztek... Szóval cd, egyetértek veled! :)

Ismeretlen_147985 2010.03.13. 11:40:18

Én nem hinném, hogy mostanában el kellene gondolkodnunk kapusvételen. Buffon még nagyon hosszú ideig ott lehet a csúcson, hiszen van der Sar is 39-40 évesen is a legjobbak között van. Ha ő képes volt erre, akkor Buffon miért ne lenne... Addigra, mire nekünk Buffon utódját meg kell találnunk, biztosan feljön majd néhány, ma még ismeretlen kapus. Mire Buffon befejezi pályafutását, addigra ezek a Lloris, Neuer, Akinfeev féle kapusok 30 évesek lesznek, s emlékezhetünk, hogy a Juventus anno óriási összeget invesztált a fiatal Buffonba. Elképzelhető, hogy megint egy fiatal kapust akarnak majd hozni, de igazából erről még abszolut felesleges beszélni. Ez a téma minimum 6 év múla lehet aktuális.

agi905 2010.03.14. 12:40:52

Alap, hogy marad!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása