Amauri egy hónapra kidőlt

A brazil csatár sérülése miatt egy hónapot kénytelen kihagyni.

Amauri korán cserét kért az Ajax elleni találkozón, és úgy tűnik, sérülése miatt csaknem egy hónapot kell kihagynia.

A Juventus közleménye szerint a támadó felépülése legalább 25 napot vesz majd igénybe. Íme a teljes beszámoló a csapat hivatalos weboldaláról.

"Amauri mintegy 25 napra kidőlt."

"A tegnap este, az Ajax elleni találkozón összeszedett sérülését ma reggel klinikai és műszeres vizsgálatoknak vetették alá. A tesztek végeredménye megerősítette a Juventus orvosi stábjának tegnapi, elsődleges diagnózisát, mely szerint a bal comb-bicepszében húzodott meg egy ín. A felépülés tervezett ideje mintegy 25 nap."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr174652007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_53881 2010.02.26. 20:00:57

Az a poén, hogy Amaurinál ez már a hét elején is jelentkezett, aztán mégis játszott. Teljes csőd az orvosi/erőnléti stábunk.

Ismeretlen_135917 2010.02.26. 20:14:04

T. Mindenki! Jeles nap a mai, hisz jubileumot ünneplünk! A fentebbi cikk főszereplője a csapat 2009/10-es évének 50. (!!!!!!) sérülésének elszenvedője. 50 sérülés vmivel több, mint fél év alatt!!! ez elképesztő! és elgondolkodtató mi megy itt.......???!!!

Ismeretlen_149939 2010.02.26. 20:29:19

Ez hihetetlen !

Ismeretlen_102194 2010.02.26. 20:30:21

Én már nem is írok semmit, káromkodok inkább magamban, de legszívesebben olyat belevernék a fődoki fejébe....... Mi a szarért kellett játszania???

Ismeretlen_128149 2010.02.26. 21:13:58

Mi lehet a baj? Az oly sokat szidott edzőpálya? Annyira hihetetlen, hogy ennyi múlna egy pályán... Az edző? Fél évente váltunk edzőt, és mégis sérültek, tehát nem az edzők hibája...a nyáron meg lecserélték az orvosi és erőnléti stábot... ki vagy mi a hibás?

Ismeretlen_145917 2010.02.26. 21:50:01

simán elhiszem, hogy egy pályának ilyen komoly hatásai lehetnek...

Tony 2010.02.26. 23:21:52

Ez 1 vicc! Trez éppenhogy pár napja épült fel,erre rá egyből kidől a másik csatár! Valaki szórakozik a csapattal! Ha a jó oldalát nézzük,így legalább a támadósor összeállításán nem kell sokat gondolkodni...

Jo 2010.02.27. 00:39:42

Olyat már hallottam, hogy 1bizonyos szar pályán játszó nb1-es utánpótlás csapatban szinte csak térdszalagsérülések történtek, olyanról is, hogy 1korosztálynak áttették az edzéseit és az összes bajnokit is műfűre, és 1év múlva 3-4 gerincproblémás lett, de ilyet hogy mindenkinek teljesen más baja legyen...:O Ezt azért nem lehet csak a pályára fogni...

Halex 2010.02.27. 00:47:53

Del Piero Trezeguet támadő kettős. mint a régi szép időkben. :) szoval a következő kábé 6 meccsen vigyázni kell a csatárokra. mert különben Paolucci Immobile lesz a kezdő.

hameee 2010.02.27. 06:37:18

Hát azért én megnézném,h Immobile mire képes a kezdőben.Az eddigi 13 perceit,amiket kapott,akár a szotyiárusnak is adhatták volna.Annyi idő alatt nem lehet megmutatni h mit tud a nagyok között.

Alessandro 2010.02.27. 08:00:08

Az biztos, hogy éppen időben épült fel Trez, nyugodt lehet mert mivel csak fiatal csatárok lesznek a padon, így lesz lehetősége bizonyítani, másrészt pont az ilyen esetekben lehetne megnézni az utánpótlás játékosokat, hogy mit tudnak, lehet velük spórolni, ha el is megy Trez, nem kéne helyette senkit hozni. Amint formába lendült volna Amauri, akkor jön ez a sérülés, elég nagy pech, ettől a vezetőségtől nem is várom hogy megoldják ezt a problémát, sajnos még maradhat ez a sérüléshullám.

Victor90 2010.02.27. 10:04:20

Mikor kezdene formába lendülni,gólokat szerez,akkor pont megsérül!ÁÁ, igaz ez a mondás nagyon:szegény embert az ág is húzza..!Iaquinta mikor lesz már bevethető állapotba?Kicsit kezd már idegesítő lenni,hogy sosincs a keretbe,és úgy hogy már mintha Ajax elleni meccset emlegettek volna visszatérésre!Mikor már kezdene nem sok sérült lenni,egyből megsérül Buffon,Amauri....hihetetlen számomra!Lassus ha tudsz,Iaquinta-ról valamit írj már róla!

Dana 2010.02.27. 10:59:59

A fiatalok miért nem sérülnek meg? Pedig ők is edzenek! És nem csak a meccsen van sérülés! Érdekes dolgok, valami nincs rendjén!

Saxoo 2010.02.27. 11:05:07

Victor90! Iaquinta és Giovinco is a jövőheti Fiorentina elleni meccsre a keretben lesznek.

fmsteve 2010.02.27. 11:05:08

Vincenzo Iaquinta és Sebastian Giovinco a jövő heti, Fiorentina elleni rangadón már biztosan ott lehetnek a keretben, Poulsen és Grosso egy héttel követi majd őket; Gigi Buffon és Amauri a Fulham elleni, idegenbeli mérkőzéseken térhetnek vissza izomsérülésükből.

Ismeretlen_149085 2010.02.27. 11:16:36

Egy biztos, Immobile kinőtte a primavera-t, lazán gurítja a gólokat, úgyhogy vagy be kéne vetni mostmár a nagy csapatban, vagy kölcsönadni, mert így belőle se lesz semmi.

Ismeretlen_150645 2010.02.27. 12:01:59

Ennek örülök igy játszhat helyette trezol. Bárkivel fogadok egy sörbe egy honap alatt legaláb anyi golt fog lönni trezol mint amauri eddig a szezonban minden sorozatot beleértve:-))

Zsolti 2010.02.27. 14:42:27

Hát akkor Immobilét a kezdőbe hétvégén ha nyerni akarunk. Trez semmit nem csinált az Ajax ellen. Lassú volt, kihagyott egy 100%-os fejest is.

zsolt93 2010.02.27. 21:01:27

ezen mar csak kacagni tudok...nem hiszem el...

Victor90 2010.02.27. 21:40:29

Na Hála a jó Istennek!Immobile-t tényleg lehetne játszatni,félidőbe vezet a Lazio ez nekünk 1 jó eredmény,hagy szakadjon le tőlünk a Fior!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása