A klub elnöke Alberto Zaccheroni kinevezése után szólalt meg.
Mozgalmas napokon van túl a Juventus.
Hosszú hetek bizonytalansága után menesztették Ciro Ferrarát, helyére Alberto Zaccheroni került. Jean-Claude Blanc ennek apropóján osztotta meg gondolatait az újságírókkal.
Köszönet, Ciro:
"Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak Ciro Ferrarának, akit mind szakmai, mind pedig emberi szempontból nagyra becsülök. A labdarúgás kegyetlen, és néha fájdalmas döntéseket kell meghozni. Ciro még mindig a Juventus része, és a következő hetekben nyugodt körülmények közt átnézzük, hogyan folytathatjuk tovább együtt a munkát, melyben a klub minden vezetője és dolgozója részt vesz. Ez a legmagasabb szinten is garantálja a tapasztalatot, melyre ilyen időkben nagy szükség van."
Ferrara menesztése nem érzelmi döntés volt:
"Már egy ideje gondoltunk rá, és az Olasz Kupából való kiesés megpecsételte a helyzetet. Az elmúlt két hónapban sok nehézségen mentünk keresztül, és ezért egy hónapja visszatérésre kértem Roberto Bettegát, mert ő segítséget tud nyújtani az előrelépésben. Próbálkoztunk Ferrarával és stábjával, de oly sok mérkőzés telt el győzelem nélkül, hogy meg kellett hoznunk a döntést, hiszen ez a dolgunk."
Nem mondok le:
"Soha nem gondolkodtam a lemondáson. A felelősség nem lehet csak egy emberé, és hibákat mindenki követett el, beleértve engem és a játékosokat is. A labdarúgás egy olyan játék, ahol nem tudsz kicserélni 25 játékost, de lehetőséged van a környezet feltűzelésére egy edzőváltással. Próbáltuk a játékosokat szembesíteni a felelősségükkel a héten, és tulajdonképpen ezzel a döntéssel is ezt tesszük. Professzionális viselkedést várunk el a pályán és azon kivül is. Meg kell változtatni a mostani helyzetet. Technikai szempontból rendelkezésre áll a megfelelő minőség, és van rá egy fél idényünk."
Roberto Bettega a következőt tette hozzá mindehhez Zaccheroni idény végéig szóló szerződését illetően:
"Erre az időszakra állapodtunk meg, de alapjában véve született egy opció a Juventusnak a következő idényt tekintve is."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.