A Juventus új szerzeménye, Antonio Candreva túl is esett első nyilatkozatán.
A 22 éves játékos kölcsönbe érkezett a Zebrákhoz, az Udinese tulajdona, de legutóbb a Livorno együttesében játszott, szóval tekervényes módon került a torinói csapathoz.
Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Candreva római születésű, akkor talán már bele is zavarodhatunk egy kicsit. A sors iróniája, hogy a fiatal középpályás éppen a Roma ellen debütálhat a Juventus mezében. Elmondása szerint azonban kicsit sem zavarja majd, ha gyerekkora kedvenc csapata ellen kell ünnepelnie egy esetleges győzelmet.
"Ezek a dolgok egy idő után elmúlnak. Most egy olyan nagyon fontos mezt viselek majd, mint a Juventusé, és csak erre gondolok. Ha gólt szereznék, biztosan ünnepelnék, azért is, mert én soha nem játszottam a Roma együttesében."
Candreva a Juventus Channel számára adott nyilatkozatában beszélt az első benyomásokról is, melyek új csapatában érték.
"Nagyon izgalmas dolog itt lenni. Tegnap érkeztem Torinóba, hogy aláírjam a szerződést. Ma reggel meglátogattam a központot, és már alig várom, hogy elkezdődjön ez az új kaland."
"Az egész családom izgatott. Nagyszerű érzés volt látni a nagy bajnokok képeit, akik a Juventusban játszottak. Találkoztam Ferrarával is, aki sok szerencsét kívánt. Most én vagyok a soros, az elkövetkező hónapokban jó teljesítményt kell nyújtanom, amivel kiérdemlem ezt a mezt."
"Remélem, a Juventusban is meg tudom ismételni mindazt, amit eddig tettem, de azzal is tisztában vagyok, hogy még fejlődnöm kell. Szeretném kiérdemelni az edző és a társak bizalmát."
"Minden játékos álma egy olyan csapat, mint a Juventus. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar megkapom ezt a lehetőséget a sorstól."
A fiatal középpályásnak ez a sorsa. 16 évesen debütált a Serie B-ben, a Ternana csapatában, és azóta is csak előre tekint.
"Korán kezdtem. Amikor lejátszottam első meccsem a Serie B-ben, akkor még az Allievi Nazionali csapat tagja voltam... Csaknem mindig a trequartista posztján szerepeltem, de néha a védelem előtt kaptam helyet. Én egyszerű módon játszom, ebből kifolyólag elég sok labdát kezelek. Nem lövök sok gólt, de önzetlen vagyok, és szeretem gólhelyzetbe hozni a társaimat."
Candreva ebben a szezonban a torinói közönségnek is megcsillogtathatta tudását, amikor a Livorno csapatával 2-0-ra alulmaradtak a Bianconerivel szemben.
"Azon a találkozón megpróbálkoztam a gólszerzéssel, de egy nagyszerű Buffon állt velünk szemben. A válogatott? A nemzeti együttesben játszani mindig jó dolog, de jelenleg nem gondolok a világbajnokságra. Először a Juventus csapatával szeretnék sikereket elérni. Persze fontos, hogy itt sokan válogatottak. Marchisio, Giovinco és De Ceglie mellett már játszhattam az U-21-esek közt, és most a többieket is megismerhetem."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.