A football-italia.net szerzője, Serafino Ingardia rövid jegyzetében nem fedezte fel a spanyolviaszt, hiszen ő is arra a következtetésre jutott, mint sokan mások: a vezetőségnek mennie kell.
A Juventus szenved a pályán manapság, ez igaz. Ugyanakkor a problémák nem csak a játék közben jönnek elő, hanem valahol máshol is kicsúcsosodnak.
"A Juventus vezetőit ki kellene rúgni. Semmit sem tudnak a labdarúgásról. Nézzék meg, milyen játékosokat akarnak igazolni! Mit gondolnak ezek?"
Ezek Luciano Moggi szavai voltak. Az egykori átigazolási gurut a Bianconeri mostani helyzetéről kérdezték meg, és legjobb szokásához híven ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Az Öreg Hölgy korábbi általános igazgatójának általában ellentmondásos a véleménye, sokan gyakran nem is értenek vele egyet, de most beismerhetjük, igaza van.
A Juventus a szemünk láttára esik darabokra, és még most sincsen terv, stratégia, vagy akár remény a talpraállásra. Ciro Ferrarával ne is törődjünk, úgyis meg lesz erősítve az állásában, de mit tesznek a vezetők, hogy jobbá tegyék a dolgokat? A januári átigazolási ablak az egyetlen esély a dolgok megfordítására, és mégis, nézzük meg, kiket hoznak szóba a csapattal.

Először is itt van Michele Paolucci, egy fiatal tehetség, aki ugyan imádja a Juve mezét, de a Siena együttesében nem tudott állandó kezdő lenni. "A Siena nem a Real vagy a Barca." - fogalmazott sokat sejtetően Pietro Monaco, a Catania elnöke.
Persze nem Paolucci lehet az egyetlen érkező. A hosszú, és szinte naponta bővülő listán van még Pasquale Foggia, Davide Lanzafame, Antonio Floro Flores és Tommaso Rocchi is. Igazán nem szeretném megsérteni az előbb említett játékosokat, de ez a lista szégyenteljes.
Hogy lehetnek ezek a középszerű labdarúgók a Juventus első számú célpontjai? És ami még megdöbbentőbb: gondot okozna a megszerzésük. Tulajdonképpen múlt héten már kudarcba fulladt Lanzafame Torinóba költöztetése, hiszen a fiatal játékos inkább maradt a Parma csapatánál. Igen, a Parma csapatánál.
Most erre fordítható megtakarításaik nagy részét Antonio Candreva megszerzésére szeretnék költeni. Igaz, jól lát a pályán, de mégis egy olyan középpályásról beszélünk, akinek négy jó hónapja - és nem idénye - volt a Livorno együttesében, nemzetközi tapasztalata pedig elhanyagolható. Jelenleg éppen azon fáradozik, hogy visszakerüljön a Livorno kezdőcsapatába...
És akkor egy balkanyar az edzőkérdéshez.
Mint ahogy azt mindenki tudja, Ciro Ferrara az utóbbi hetekben pocsék eredményeket szállít, így veszélybe került az állása, ám a Juventus vezetősége mindig megerősítette posztján a fiatal trénert. Ám mi történne, ha egyszer csak elszakadna a cérna, és Ferrara repülne?
A Tuttosport most előállt egy hat nevet tartalmazó listával, a spekulációk szerint Ferrara menesztése esetén a hat főből egyvalaki veszi majd át a Bianconeri irányítását.
Természetesen itt van mindjárt Guus Hiddink, akit sokan már régóta szeretnének Torinóban tudni, ám eddig a pletykák mindig hamisnak bizonyultak. Mivel azonban az ügynöke többször is tagadta érkezését, és a Liverpool csapata is érdeklődik iránta, így az ő hatalomátvételére kevés az esély.
A holland edzőknél maradva, ott van a listán Marco van Basten is. Az egykori legendás játékos a Milan alkalmazásában állt fénykorában, így jól ismeri az olasz bajnokságot. Legutóbb az Ajax trénere volt, ahonnan tavaly rúgták ki. Azóta nem talált megfelelő csapatot magának.
Harmadikként itt van Michael Laudrup. Ő volt a Juventus játékosa a '80-as években, edzői karrierjét a Getafe és a Bröndby csapatainál építgette. Legutóbb a Szpartak Moszkva csapatát trenírozta, onnan szeptemberben küldték el.
Negyedik Juande Ramos. Őt legtöbben bizonyára a Sevilla élén elért sikerei miatt ismerik. A szakember azonban nagyot bukott a Tottenham Hotspur együttesénél, és a Real Madridnál sem igazán akarták maradásra bírni.
Az utolsó két helyen két olasz szaktekintély, Alberto Zaccheroni és Giovanni Trapattoni áll. A lap értesülései szerint Trap boldogan elvállaná a megbízást, addig félbehagyná Írországban megkezdett munkáját.
Az ősz tréner már kétszer is állt a Juventus alkalmazásában, és mindkétszer komoly sikereket ért el. Hat bajnoki cím, egy Európa Kupa és még hét fontos trófea, csak hogy a legnagyobb elismeréseket említsük.
Trapattoni kereken hetven éves, és a Tuttosport szerint számára ez nagyszerű alkalom lenne pályafutása kiteljesítéséhez, majd talán lezárásához is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.