A "Berlini Fal" becenévre hallgató játékos - Fabio Cannavaro - szombaton este már 400. alkalommal szerepelhetett az olasz élvonalban. Részese lehetett az Atalanta ellen 5-2-es sikert elérő Juventus csapatának.
A veterán világbajnok csapatkapitány nagyon boldog, hogy elérhette ezt a mérföldkövet, és reméli, még sokszor pályára tud lépni - még meggyőzőbb és hatékonyabb teljesítménnyel -, hogy győzelmekhez és kupákhoz segítse a Bianconerit.
"400 mérkőzés a Serie A-ban, plusz azok, amiket Spanyolországban, a kupákban és a nemzeti csapatban vívtam." - nyilatkozta a juventus.it-nek a volt Real Madrid játékos.
"Ez már kezd szép szám lenni. Ez a jutalom a sok áldozatért, amit az elmúlt évek során vállaltam. A titok? Mindig új célokat kell találni."
"Azért is örülök, mert ma este szép győzelmet arattunk. A csapat megérdemli az elismerést, hiszen mi irányítottuk a mérkőzést és nagyon jól reagáltunk a két bekapott gólra is. Ez a helyes mentalitás."
A Juventus állandósítani tudta a tabellán elfoglalt második helyét, hiszen 12 mérkőzésen játszva 24 pontot szereztek, ezzel nem hagyva esélyt az Internek a meglógásra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.