Ciro Ferrara ezúttal nemcsak az eredmény miatt, hanem a csapat játékával is elégedett volt.
"Ma nincs okom a kritikára. Az igaz, hogy van még hova fejlődnünk, de a győzelem volt a fontos, és szerintem megérdemeltük a három pontot. Nem volt túl sok helyzetünk, de szinte semmit sem kockáztattunk. Elégedett vagyok az eredménnyel, és a csapat teljesítményével is. Ez egy nagyon fontos mérkőzés volt."
Ferrara azt azonban elismeri, hogy néha vannak problémák a csapat ritmusával.
"Az első félidőben nem volt nagy az iram, de a Siena védelme jól végezte a dolgát. A második félidőben aztán növeltük a nyomást, főleg a széleken. Többet támadtunk, és fokoztuk az tempót is."
A csapatra váró mérkőzések miatt Ferrara a rotálás mellett döntött, így kaphatott bizonyítási lehetőséget a mostanában kissé mellőzött Molinaro is.
"Fizikailag még nincs teljesen rendben, de azt a néhány eladott labdát leszámítva jól játszott. A csapattársaihoz hasonlóan én is mellette állok, bízom benne, és szerintem nem érdemelte meg azt a füttyszót, amit kapott. Camoranesi személyes okok miatt kapott pihenőt. Diego, Amauri és Trezeguet előtt kevés lehetőség adódott, ezért is voltak kicsit halványabbak ma."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.