A Juventus egy jó első, és egy kevésbé jó második félidőt produkálva csak egy döntetlent tudott elérni a Fiorentina ellen. Nagyjából ez volt a lényege Ferrara mérkőzés utáni nyilatkozatának is.
"Nem hinném, hogy Diego lenne a probléma. Különösen a második félidőben nem ment a játék, hosszú labdákkal próbáltuk elérni a támadóinkat, kihagyva Diegót a játékból. Lehet, hogy azért nem ment, mert túlságosan akartuk a győzelmet, és görcsössé váltunk. A korai góltól eltekintve az első 30 percben kitűnőek voltunk, számos helyzetet alakítottunk ki, és nem hagytuk kibontakozni a Fiorentinát. Aztán később egy kicsit túl sokat kockáztattunk."
Sissoko visszatérése már most érezhető volt.
"Sissoko jó mérkőzést játszott, hajtott, elszánt volt, és ez nagyon jó jel. Poulsen is kitűnő volt, nagyszerűen játszott végig a 90 perc alatt, és sok labdát szerzett nekünk. Tőle nem is kérhettem volna többet."
A mérkőzés két teljesen más félidőből állt.
"Úgy vettem észre, hogy a második játékrészben nehézségekkel szembesültünk. Az első 45 percben viszont tényleg jók voltunk. A továbbiakban meg kell próbálnunk jobban a földön tartani a labdát, és úgy eljuttatni a támadókhoz. Nem lehetünk elégedettek, meg kell vizsgálnunk a problémákat, mert már jó ideje nem tudtunk győzelmet szerezni."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.