A Juventus továbbra is veretlen, ám a Genoa vendégeként mindössze döntetlent ért el egy nagyon hajtós, kemény, és kétes bírói ítéletekkel tarkított mérkőzésen.
A Juventus ezen a mérkőzésen is bizonyította, miért állnak veretlenül a bajnokságban.
Diego hiányában Ferrara ezúttal Sebastian Giovinco pihentetése mellett döntött, és a csatárok mögött Mauro Camoranesi próbált irányítani. A mérkőzés során azonban sokszor a klasszikus 4-4-2 felállásban lehetett látni a Juventust.
A középpályán Camoranesi mögött Felipe Melo, Marchisio és Poulsen kapott lehetőséget, míg a védelemben Grygera, Legrottaglie, Chiellini és Grosso bizonyíthatott.
A mérkőzésen nagyon nagy iramot diktáltak a játékosok, alig volt üres járat, néha a Juve, néha a Genoa irányította a játékot.
A 2-2-es döntetlenhez persze kellettek a játékvezető és segédeinek hibái is - többnyire a Juventus kárára. A Bianconeri a mutatott játék alapján megérdemelte volna a győzelmet, de a Genoa egyáltalán nem érdemtelenül érte el ezt az eredményt.
GENOA - JUVENTUS: 2-2
Összegzés:
Gólok: Iaquinta 6', Mesto 31', Crespo 74', Trezeguet 86'
Sárga lap: Bocchetti 57', Iaquinta 75', Felipe Melo 81', Rossi 94'
GENOA: Amelia; Biava, Moretti, Bocchetti; Rossi, Milanetto (Kharja 67'), Zapater, Modesto (Papastathopoulos 62'); Mesto, Floccari (Crespo 46'), Sculli
Fel nem használt cserék: Scarpi, Esposito, Palacio, Palladino
Edző: Gasperini
JUVENTUS: Buffon; Grygera, Legrottaglie, Chiellini, Grosso; Marchisio (Giovinco 76'), Felipe Melo, Poulsen; Camoranesi; Amauri (Trezeguet 82'), Iaquinta
Fel nem használt cserék: Chimenti, Zebina, Cáceres, De Ceglie, Salihamidžić
Edző: Ferrara
Bíró: Saccani
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.