Cobolli Gigli: "Büszke vagyok a válogatott játékosokra"

Giovanni Cobolli Gigli a Lega Calcio irodájába tartva jókívánságait küldte a Roma új trénerének, Claudio Ranierinek, együttérzéséről biztosította Luciano Spallettit, és beszélt a bajnoki versenyfutásról is.

Giovanni Cobolli Gigli

"Olyan játékot játszunk, amelyben - szerintem - nincsenek ellenségek, csak riválisok. Nem beszéltem Morattival, de örülök neki, hogy szerinte a Juventus és az Inter között dől majd el a Scudetto sorsa. Nagyon örülök Buffon nyilatkozatának is; megint bebizonyította, hogy igazi bajnokról van szó. Egyszerre persze csak egy lépést szabad tennünk ezen a hosszú úton."

Buffon két nappal ezelőtt ugyanis arról beszélt, hogy a csúcsformában lévő Intert nagyon nehéz lesz legyőzni, majd hozzátette:

"Két bajnoki címet már elvettek tőlünk, a reményt nem vehetik el."

Cobolli Gigli beszélt Lippi olasz válogatottjáról is, mely az elkövetkező mérkőzéseken fekete-fehér színt ölt majd.

"Nyolc Juventus játékos - beleértve a nemrég igazolt Grossót is - lesz a válogatottban: ez egy fontos tény."

Majd válaszolt azoknak, akik szerint Lippi még most is túlságosan kötődik a Bianconerihez:

"Lippi világbajnok csapatában több Juventus játékos is volt, akkor az volt a helyes döntés. Szerintem Lippi most is jól dönt."

Cobolli Gigli nem felejtette el megdicsérni Diegót:

"Nagyszerű bajnok. A Rómában mutatott teljesítménye, főleg az első gólja nagyon magas szintet mutatott."

Végül néhány szó Del Pieroról:

"Ha egy bajnok nem akar állandóan játszani, nem is igazi bajnok. Ferrara Rómában Amaurit és Iaquintát választotta Del Piero és Trezeguet helyett. Máskor majd őket választja. Ez így megy, ha egy csapatban négy világklasszis támadó van."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr464649985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_128925 2009.09.04. 10:13:35

wáááá, nagyonjó lesz az idei év..De mindenekelőtt: HAJRÁ MAGYAROK!! Szét kell ölni a svédeket..

Shyr Kahn 2009.09.04. 10:15:03

Ha egy bajnok nem bajnok, akkor miért nevezzük bajnoknak? :) A bajnok szó 7-szer fordul elő az interjúban. Ezt angolul/olaszul is tényleg így lehetett olvasni? Ha igen, akkor megismerhettük Gigli egyik kedvenc jelzőjét.

Ismeretlen_114606 2009.09.04. 14:54:31

Lehetne kérni egy cikket Gigi interjújáról? :) :P

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása