Az olvasó ír: kambuc - Del Piero hosszabbít

Július 17-én a pinzolói edzőtáborban a klub élő legendája, Alessandro Del Piero 2011-ig meghosszabbította szerződését. Nagyon rövid tárgyalás után szignózta Alex a szerződést, melyet John Elkann és Jean-Claude Blanc jelenlétében írt alá.

„A tárgyalások gyorsan lezajlottak, hiszen az álláspontok közel álltak egymáshoz. Köszönettel tartozom a klubnak, hogy hittek bennem, és John Elkannak is, akinek köszönöm, hogy ma megjelent itt.”

„Örülök, hogy ezekben az években a Juventusban játszhatok, és újabb fejezeteket nyitok a Bianconeri históriás könyvében. Ahogy már két évvel ezelőtt is mondtam, még két évig a legmagasabb szinten vagyok képes játszani. Hogy meddig fogok játszani? Addig, amíg hozni tudom ugyanezt a színvonalú játékot.”

Del Piero is elragadtatással beszél az új Juventusról: „A lelkesedés, amit látok, magával ragadó. Soha ennyi szurkoló nem követte még az edzéseinket itt, Pinzolóban. Lelkesek és boldogok vagyunk: két fontos játékos érkezésével most már kialakíthatjuk azt az alapjátékot, amit játszani fogunk. Nagyon motiváltak vagyunk és megpróbáljuk elérni a kitűzött céljainkat.”

A kapitánynak nincs kétsége afelől, hogy nagy lehetőségek rejlenek a Juventusban: „Az elmúlt években megmutattuk, hogy egy meccsen bárkit képesek vagyunk legyőzni. A következő lépés, hogy ne csak egy meccset, hanem egy egész bajnokságot nyerjünk meg: a bajnokságot, a Bajnokok Ligáját vagy az Olasz Kupát.”

A Juventus nagyon-nagyon fontos igazolásokat hajtott végre, amelyeknek köszönhetően újra versenyképes lesz a csapat: „Nagyon örülök ennek, hiszen megmutattuk, hogy pénzügyi szempontból rendben van a csapat, és hogy nem csak a Real Madridról szól az átigazolási piac.”

„Most mindenkinek keményen kell dolgoznia, és meg kell találnunk a játékunkat az újonnan igazolt játékosokkal.” Az egyik ezek közül Fabio Cannavaro. „Vissza fogja szerezni a szurkolók bizalmát – mondja Del Piero, - nem hinném, hogy bármi problémája lesz is, hiszen élvezi a támogatásunkat.”

Lezárásképpen néhány szót a válogatottról. „Az egyik célom a világbajnokság. Jó lenne részt venni rajta, mert ez azt jelentené, hogy nagyszerű szezont futottam.”

kambuc

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr594649860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása