Zanetti: "Ki akarom használni a lehetőségeimet"

Jonathan Zebina mellett Cristiano Zanetti az egyetlen játékos, aki az összes eddigi pinzolói edzőtáborban részt vett.

A toszkán játékos negyedik szezonjára készül a Bianconerivel. Zanetti az elmúlt években rengeteg tapasztalattal gazdagodott, és nagy elszántsággal szolgálta a csapat céljait. Idén új edző, új taktika, új felállás vár rá, ám a középpályás a szokásos akarattal készül.

Cristiano Zanetti

"Erősebb a versengés? Teljesen normális, hogy a nagy csapatoknak sok játékosuk van, de mint mindig, most is a pályán mutatott teljesítmény dönt majd, és az edző nem nevek, hanem a látottak alapján választ. Diego érkezésével taktikát váltunk, de ez számomra nem probléma, és jut elég lehetőség mindenkinek."

Zanetti egyértelmű célokkal kezdi az új idényt Pinzolóban. A középpályás tudja, mit vár a jövőtől.

"Tavaly egy augusztusban összeszedett sérülés határozta meg a szezonomat, és a felépülés siettetése miatt minden még rosszabb lett. Nagyon bízom benne, hogy idén az erőnlétem lehetővé teszi, hogy a maximumot nyújtsam. Készen állok kihasználni a lehetőségeimet, de természetesen a többieket is tiszteletben tartom. A szerződésem lejár 2010-ben? Hamarosan találkozunk a vezetőkkel, hogy erről tárgyaljunk. Bízom benne, hogy maradhatok még, és sikerül valami fontosat nyernem ebben a mezben."

Miután Zanetti egy évet lehúzott a Serie B-ben, és kettőt a Serie A-ban, szeretne jövőre valamit nyerni a Bianconerivel. Csapattársaihoz hasonlóan ő is ugyanúgy látja a csapat esélyeit.

"Soha nem láttam nagy különbséget köztünk, és az Inter között, még az elmúlt években sem. Tavaly sok sérülés hátráltatta a dolgunkat, főleg kulcsfontosságú pillanatokban. Szerintem nem két csapat között dől majd el a bajnokság, mivel a Roma, a Milan és a Fiorentina is az esélyesek között van. Szeretnék jó teljesítményt nyújtani, és ebben nagy segítségünkre lesz Ferrara. Olyannak látom őt, mint amilyen játékosként is volt: nagyon jó védő, aki mindig összpontosít, és minden apró részletre figyel."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr884649848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_127033 2009.07.14. 14:18:34

Remélem idén nem küszködik majd annyi séruléssel mint tavaly,mert akkor csereként hasznos tagja lehet a csapatnak

Ismeretlen_124410 2009.07.14. 14:19:04

reméljük sikerül kihasználnod Cristiano:) én csípem a játékát sok sikert neki a következő szezonhoz:)

Ismeretlen_108746 2009.07.14. 14:37:02

Remélem csak csereként számolunk vele.

vizi8 2009.07.15. 09:41:54

Tavaly el kellett volna engedni a Bayernhez.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása