Giovincót és Marchisiót kéri az Udinese

Bár csak június elején lehetett először hallani arról, hogy a Juventus leigazolná Gateano D'Agostinót, szinte egyből úgy tűnt, hogy a feleknek sikerül megállapodni, és a játékos néhány nap alatt klubot vált.

Aztán a tárgyalások elhúzódtak, mivel az Udinese aránytalanul sokat kért a középpályásért, és végül odáig fajult a helyzet, hogy a Juventus gyakorlatilag lemondott a játékosról.

Sebastian Giovinco

A sportevai.it weboldal információi szerint azonban úgy néz ki, hogy az Udinese hajlandó engedni az árból, és most már "csak" 15 millió eurót, plusz Sebastian Giovinco és Claudio Marchisio játékjogának felét kéri a torinóiaktól D'Agostinóért cserébe.

Első hallásra kicsit merésznek tűnik a kérés, de az üzlet érdekessége az lenne, hogy az Udinese nem venné magához a két fiatalt, hanem maradhatnának a Juventusnál, de a továbbiakban lenne beleszólásuk az eladásukba, és természetesen profitálnának is belőle.

A Juventus pedig így nem veszítené el két fiatalját, és viszonylag olcsón hozzájutna egy nagy ígéretnek tartott játékoshoz is.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr224649761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dany 2009.06.21. 20:04:48

Nah ez nem is lenne olyan rossz megoldás..

Csabah 2009.06.21. 20:14:43

HÜLYESÉÉÉGG!!!!

Tibi 2009.06.21. 20:19:14

!!!NEEEEEM!!!

4Evorg 2009.06.21. 20:21:19

Ez egy hülyeség,egy Diagostinót,minek cserélnénk el két tehetséges és fiatal játékosunkra,mégha a felére is,egyrészt ez az Agostino gyerek sem olyan fiatal,másrészt meg volt egy jó szezonja azt sztároljál már úgy,hogy ihajj,nehogy már az Udinese mondja meg ,hogy mi lesz Govincoval,ez a gyerek(DA) még nem is bizonyított nagy csapatban,Marchisio meg tavaly már majdnem alapember volt,jövőre meg biztos az lesz,Giovinco,meg nagy játékos lesz,de Ranieri mindig ott rohasztotta a padon.Mindenesetre már jó lenne ,ha a vezetőség hivatalosan tisztázná a két(illetve 3) fiatal helyzetét,mert már rohadt idegesítő,ilyen áron nem kell holmi Diagostino,találunk helyette jobbat!

gaborwolf 2009.06.21. 20:23:52

D'Agostino nagy ígéret???? Nem 27 éves már??? Szerintem nem kell odaadni egyikőjüket sem!!!

Ismeretlen_127033 2009.06.21. 20:47:47

Amit az udinese csinál az VICC,nemtudom hogy mit képzelnek magukról,de majd odadjuk olaszorszag két egyik legjobb fiatal játékosát egy 28 éves játékosért.Szerintem azzal nagy hibát követnénk el ha akárhogy is bevonnánk ezt a két játékost az üzletbe.

kriq 2009.06.21. 21:16:58

Off: Hát ha ez a védelem vár a Juvére ami az olaszoknál van akkor inkább ne vegyünk csatárt se középpályást hanem csak védőt...:S

Ismeretlen_108746 2009.06.21. 21:18:03

Ló..sz az Udinese seggébe!

babo410 2009.06.21. 21:18:28

Nem! Vicc az Udine! Na meg remélem Dossena se jön! Eddig is viccnek tartottam, de most 2-0 nál ez az öngól, ez szégyen volt. Buffon meg tehetetlen volt. Remélem nem jön! És Tonit is lecserélhtné Lippi! Mondjuk a Konföderácios kupán eddig nem jeleskedett! 3-0! Lehet fordítani?

kriq 2009.06.21. 21:23:41

Esélytelen! inkébb azon reménykedj h ne legyen csúfos vereség...:S

Ismeretlen_114321 2009.06.21. 21:26:27

Dossena öngólja nagyon csúnya volt, viszont Cannavaro is rengeteget hibázik. én Grossót sem tartom olyan nagy játékosnak, jobb, mint Dossena, de ő sem jeleskedik a Konf. kupán. az olaszok játéka csak abból áll, hogy De Rossi és Pirlo előre ívelgetik, löbbölgetik a labdát, hátha Toni aranyerének sikerül bepöccentenie a kapuba. sajnos nem érdemlik meg a továbbjutást, ennek ellenére Forza Italia! :/

babo410 2009.06.21. 21:27:38

Mondjuk most eddigiekhez képest Chiellini jobb, és Camo meg a konföderációs kupán meglepetésre jó volt. De tényleg siralmas a védelem. És ha belegondolunk, hogy a középső védőkket mind mi delegáltuk, akkor szomorú. Remélem Chiellini hamarosan visszanyeri 2007/08-as szezonbeli formáját, mert akkor nagyon nagyot játszott! Pláne, mikor Ibrát semlegesítette! Az zseniális volt! És remélem a kk-n látottak alapján, hogy Dossena nem jön, de még belső védő is jöhetne! És D'Agostino se jöjjön, ha ez az ára! Ja és remélem Lippit se látjuk viszont a Juvéban, ha ezt tudja már csak nyujtani! Mert a KK-n nagyon nem Lippi van! Pl nem értem mit keres Toni még a pályán? Miért Iaquintát hozta le? Meg védőket s miért nem cserél? Rémesek!

Ismeretlen_119096 2009.06.21. 23:20:36

Dossena kell nekünk,ő tud gólt rugni...na komolyan,most bizonyított h miért nem kell,leszámitva az öngólt.Canna és Chiellini talán majd kicsit összeszokik még.D'Agostinoért nem adnék 15 milliót sem.Montolivo számomra elfogadhatóbb,mélységi irányitóba nem rossz.Marchisio jövőre alapember lehet.Középpályára én csak akkor vennék vkit,ha Poulsen menne.Diarra,Mavuba,Montolivo,MARESCA,Dessena.Nekem inkább ők mint Dagobert bácsi...

Ismeretlen_127214 2009.06.22. 08:45:33

Ha ebbe beleegyeznek...:(

Ismeretlen_110517 2009.06.22. 09:34:46

NONSZENSZ, amit az Udinese képzel/csinál!!!

DIZZYREED 2009.06.22. 10:03:21

meg még kit adjunk? Buffont? vagy amaurit? K.rva jó játékosnak hihetik ha azt hiszik hogy ennyit megér nekünk.

babo410 2009.06.22. 11:01:32

Hát én nem akarom ilyen áron D'Agostinot! És nekem bebizonyította Canna tegnap, hogy kell még min. egy belső védő! És szélre semmikép nem Dossena vagy Grosso kell! Mondjuk jó ötlet, hogy olaszokra épüljön a Juve, de ha nem tudjuk, mert nincs aki megfelelő, akkor inkább ne. És a fiataljainkat se adjuk oda!

vizi8 2009.06.22. 14:13:52

Végignézve a meccset, katasztrófa ez a két középső védő.

Ismeretlen_127050 2009.06.22. 18:50:47

MI?Gio-t és Marchisot egy ilyen fa.szért?Ez hülyeség max Marchiso-t de Gio-t nem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása