Trezeguet - Rossi csere?

David Trezeguet ügynöke, Antonio Caliendo szerint a francia támadó hajlandó lenne Giuseppe Rossiért cserébe a Villareal csapatához igazolni.

Giuseppe Rossi

Egyes források úgy vélik, hogy Alessio Secco nyilatkozatai ellenére David Trezeguet mégis távozni fog a nyáron, és az olasz sajtó legújabb pletykái szerint a juventus Giuseppe Rossi leigazolásához próbálja majd felhasználni a francia csatárt.

Sőt, egyes lapok egyenesen tudni vélik azt is, hogy a Villareal elnöke, Fernando Roig már tárgyalásokat folytat a Juventus illetékeseivel, valamint Trezeguet ügynökével, és három évre szóló szerződést, valamint évi 3 millió eurós fizetést ajánlott a francia támadónak.

"Ez egy mérlegelésre érdemes lehetőség, amiről tárgyalnunk kell." - mondta Antonio Caliendo.

A Tuttosport úgy véli, hogy David Trezeguet bevonásával Rossi kb. 17 millió eurójába kerülne a Juventusnak.

A 22 éves támadó tökéletesen beleillene a Bianconeri terveibe: fiatal és olasz. Ezenkívül remek játékos is, hiszen az olasz válogatott szíbeiben az elmúlt 10 nap során 3 gólt is szerzett.

A Villarealhoz 2007-ben igazolt a Manchester Unitedtől, és 57 mérkőzés alatt 23 gólig jutott.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr634649746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petya 2009.06.16. 12:18:12

Nah...ő az akire szívesen elcserélném Trez-t.Fiatal,és nagyon jó játékos.

buub 2009.06.16. 12:21:02

ez egyértelmű: benne vagyok.

zebra 2009.06.16. 12:25:26

Tegnap milyen gólokat lőtt már.Hasznos játékos védekezni is hátrajön,támadásokba is mindig szerepet játszik

Csülök 2009.06.16. 12:28:12

egyértelműen el cserélném,biztos még nincs olyan jó,mint trez,de trez se így kezdte...fejlődne..Olasz környezet,fél csapattal ismerik egymást...könnyen be illeszkedne...bár szeritnem ebből sem lesz semmi,vagy valaki el viszi előlünk! Üdv:Csülök

Juve... 2009.06.16. 12:29:09

A Tuttosport úgy véli, hogy David Trezeguet bevonásával Rossi kb. 17 millió eurójába kerülne a Juventusnak. Bocs srácok de én nem értem pontosan Trez+17 milla és miénk Rossi??? mert akkor az nagyon nem érné meg Trez - Rossi csere még megérné de hogy még fizetnénk is úgy már nem...

Doki 2009.06.16. 12:32:06

Irják alá fele a cseréről szóló papírt!!!!!Sztem baromira megérné...nem olcsó, de nem ezt kell mezni, hanem hogy mennyi hasznot hozna.....Igaz ezek a béna vezetők ki tudja mit hoznak majd össze....

Ismeretlen_108746 2009.06.16. 12:36:40

Rossi fantasztikus játékos, nem kérdés, hogy a Juventusban a helye. Más kérdés, hogy kicsit kezd sok csatárunk lenni, s Trezeguet-ért fájna a szívem...

Ismeretlen_96517 2009.06.16. 12:52:10

nekem is fájna a szívem, de Rossiért szerintem megérné. Egyértelműen sok a +17 milla, de szerintem kifizethető, és kifizetődő lenne hosszú távon. Én Rossi játékát nagyon szeretem.

Ismeretlen_124508 2009.06.16. 12:54:24

tuttosport

Shyr Kahn 2009.06.16. 13:17:06

+17 milla? Kac-kac... röhög a vakbelem. Rossi jó spieler, de Trezeguet-t nem adnám, csak ha Ő akarna menni. Akkor meg inkább a Villareal fizessen pluszban, hiszen Trez már kicsit többet letett az asztalra.

Ismeretlen_96517 2009.06.16. 13:21:34

nekem is fájna a szívem, de Rossiért szerintem megérné. Egyértelműen sok a +17 milla, de szerintem kifizethető, és kifizetődő lenne hosszú távon. Én Rossi játékát nagyon szeretem.

Ismeretlen_53881 2009.06.16. 13:36:27

Rossi jó, de nekünk nem biztos hogy megérné, mivel teljesen mást játszik, mint Trez. Nem lenne klasszikus befejező csatárunk, hanem csak egy rakás előkészítő (Alex, Gio, és Jaki, Amauri sem klasszikus befejezők.) Az a plusz 17 millió meg viccnek is rossz.

Ismeretlen_108746 2009.06.16. 13:39:02

Nem mindig az asztalra letett dolgok a fontosak. Trezeguet 31 éves, még vannak benne jó évek, élő szerződése van, de talán ez az utolsó pillanat, hogy jó pénzért el lehetne adni. Rossi 22 éves, s ha beválik gyakorlatilag egy évtizedig fix kezdő lehet a csapat számára a posztján. Többféle szempont is van, s egyiket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Én sem örülnék Trezeguet távozának, de Rossit nagyon szívesen látnám. Baromi nehéz kérdés, de szerintem az üzleti, anyagi szempontok lesznek a döntőek.

Ismeretlen_108746 2009.06.16. 13:39:59

passerby: Iaquinta szerintem klasszikus befejező.

Type-R 2009.06.16. 13:43:54

passerbynek igaza van abban a tekintetben, hogy nem egy játékstílust játszik a két játékos, és így nem jelent automatikus megoldást Rossi Trezeguet helyére. Afelől persze nincs kérdés, hogy a saját posztján/stílusában nagyon jó az olasz. Viszont én is úgy vélem, hogy Jaki inkább befejező csatár.

Ismeretlen_53881 2009.06.16. 13:52:42

Szerintem Iaquinta nem az a klasszikus befejező (van erre egy angol kifejezés, penalty box shooter vagy micsoda), de ezen nem fogunk összeveszni. Én mindenesetre úgy érzem, hogy ebben az esetben inkább nevet igazolnánk, mint hogy automatikusan poszton erősödnénk. Persze ezzel nem vitatom el Rossi tehetségét, akit már a MU óta figyelek.

Ismeretlen_53881 2009.06.16. 13:54:29

Na, penalty box striker, erre gondoltam.

Ismeretlen_108746 2009.06.16. 13:57:47

passerby: Lehet, hogy van valami terminus technicus Iaquinta posztját illetően, az ilyen finomságokat már nem ismerem :-) Szerintem lényegében mindannyian ugyanarról bezsélünk. Rossi nagyon jó játékos lehet, az viszont teljesen egyértelmű, hogy nem ugyanaz a posztja, mint Trezeguet-nek. Nagyon jó volna a Juventusban látni, viszont tényleg nem nagyon lehetne kinek a helyére rakni. Viszont távlatilag kelleni fog a frisstíés és fiatalítás elöl is. Nme tudom, hogy Del Piero meddig tud még jó formában játszani majd idén pl.

hameee 2009.06.16. 14:17:56

Bírnám én is a cserét.Már többször írtam én is h kell egy jó,fiatal csatár,aki hosszabb távon meghatározó szerepet játszhatna a juvéban.Jelenleg van 4 30 körüli (alul-felül) csatárunk.Kit lehet ebből eladni?Az ikont?Azt akit egy éve vettünk és az ősz húzóembere volt?Vagy azt aki hónapok óta válogatott szinten futballozik?...Csak Trez marad.Ő valóban sokat letett az asztalra,de korántsem fog még annyit lerakni,amit Rossi tehetne itt az elkövetkezendő időkben.Tavaly 20 milláról indult a licit Davidért,idén már csak 10-től.Ezt is érdemes szem előtt tartani!Nyilván azért az vicc,amit kiírtak h Trez meg 17 milla.

Ismeretlen_53881 2009.06.16. 14:22:44

Hosszabb távre persze, hogy jó lenne, én is örülnék neki, de a Rossi-Trez cserével most cseppet sem erősödnénk. Szegény Gio-nak így sincs helye a csapatban.

Ismeretlen_127033 2009.06.16. 14:29:36

Akár hogy is egyilyen tehetséget mint Rossi kár lenne nem megvenni itt a juvéban ferrara keze alatt sokat fejlödne , és egy ilyen tehetségnek a hazájában a helye,és ha idén nem szerezzük meg akkor majd más megszerzi,vagy jövőre 7-8 millioval hosszabb lesz az ára.De egyébként nem értem ,hogy a villareal ezt hogy gondolja,kicsit nincsenek tisztában hogy ki mennyit ér!

Unimuck 2009.06.16. 14:29:53

Érte, ha fájó szívvel is, de megválnék Trezegóóltól!! Új lendületet hozna a támadósorban, és egy remek igazolás lenne!! ROSSI leigazolás Diego kaliberű lenne, de milyen messze van ez még, ha egyáltalán igaz is ez a pletyka. Remélem az!

Unimuck 2009.06.16. 14:34:42

Ne vicceljetek már, h még a Villarealnak kellene ráfizetnie a cserében... Trezeguetet akármennyire is szeretjük, lássatok reálisan. Kb 15m€-t ér a francia, Rossi kivásárlási ára pedig 35m€ körül mozog. Rövid matekozással megvan az eredmény... Simán megérné Trezegól+17m € Rossiért!!!

Ismeretlen_124508 2009.06.16. 14:43:16

Rossi a jövő.

juvem 2009.06.16. 14:45:07

most nem tom mit vagyunk oda h ha elmegy trezeguet akkor nem marad befejező csatárunk! Iaquinta és Amauri is annak vehető és kb egész szezonban "megvoltunk" trez nélkül is... 3 csatárral mentünk majdnem minden meccsre és nem a csatárokkal volt a legnagyobb gond hanem a középpályával és a védelemmel ennyire nem kell passzívan felvenni ezt a Trez-Rossi cserét sztem rossi simán emgérné trezt és még 13-14 milkát tudom nem vagyunk egy real madrid de hosszútávon sokkal jobban megérné mint trezeguet bármennyire is szeretem és sokat tett a klubbért most már ideje lenne a változtatásnak h ne 28-29 év között legyen az átlagéletkor a csapatnak(ha már a jövőre gondol a vezetőség)!

Alessandro 2009.06.16. 14:45:49

Én csak azt nem értem mért ragaszkodtok többen is ahhoz hogy olasz csatárt kell hozni, ott a nagyon jó utánpótlásunk, onnan kéne már valakit felhozni, pár éve kellett volna gondolkodni a vezetőknek, mielőtt Rossit kivitték külföldre, most igen nagy hülyeség lenne Trez plussz 17 milláért hazahozni. Ennyiből már gondolkodhatnánk Agueroban is. Az előző nyáron több mint 20 milliót költöttünk Amaurira, most Rossira összességében több mint 30 lenne, hát elég nagy luxus amellett hogy lehet csak egy csatárral fogunk játszani a köv szezonban, illetve hogy a védelem és a középpálya megerősítése sűrgetőbb feladata lenne a vezetésnek.

Shyr Kahn 2009.06.16. 14:51:11

15 millió a francia? Ez viccnek is rossz. Világ és Európa bajnok csatárról beszélünk, akinek volt egy gyengébb szezonja, egyébként egészségesen mindig lőtt átlag 20 gólt/szezon. Az meg a másik dolog, hogy 30 éves és befejezőcsatár (Iaquinta szélsőként kezdte és nem úgy látom, hogy igazi befejezőként mozogna a pályán, de ez valóban mindegy). Komolyan, ki mióta szurkol a Juve-nak? Trez a Juve történelmének legtöbb gólt szerző külföldije és szinte minden évben gólkirályi címért harcolt mióta itt van. Tényleg nem értem, hiszen ha ebben az évben sem sérült és hozza a szokásos formáját, akkor most senki sem beszél az eladásáról, de mivel sérült volt - úgy vélem - a többség hajlamos elfelejteni, hogy kiről is van szó és milyen potenciál van még benne. Persze Rossi nagyon tehetséges, jó játékos, de én is inkább amolyan Del Piero cserének tudnám elképzelni... erre a posztra meg szegény Gio is pályázna. +17 milla vicces és még csak nem is biztosan jó befektetés (posztok telítettsége miatt ki garantálja neki a kezdő helyet?, padozni meg nem hiszem, hogy akar).

Shyr Kahn 2009.06.16. 14:52:09

pardon: 31.

juvem 2009.06.16. 14:56:50

Alessandro ha csak 1 csatárral játszunk köv szezonban akkor a vezetőség nem lesz hülye és akkor ha trez elmegy csatárt hozna de sztem (sajnos) nem fogunk 4-2-3-1ben játszani, sztem ha 4-3-1-2-t játszunk az is jó lesz és diego érkezésével sztem az előbb említett lesz a legesélyesebb! M.Motta/Grygera - Chiellini-Cannavaro - Grosso-- ------------------------Sissoko----------------- ----Camoranesi---------------------Giovinco----- -----------------------Diego-------------------- ----------Iaquinta/Amauri-Del Piero/Rossi----- neekm így azért tetszene tetszene a felállás persze a védelemben még lehetne változtani 1-2 dolgot de majd kiderül ki jön!

juvem 2009.06.16. 14:57:41

Shyr Kahn de lassan 32 éves... 15nél semmiképp nem ér többet bármekkora játékos...

Shyr Kahn 2009.06.16. 15:03:59

juvem: Semmiképp nem ér többet? Ezt honnan vetted? Szerintem 25-nél nem ér kevesebbet, de ez a saját véleményem. A 15 sztem nagyon kevés érte. Nem hiszem el, hogy egy Juve legenda, aki 160 gólt szerzett a Serie A-ban 31/32 évesen ilyen keveset érne.

Tibi 2009.06.16. 15:06:44

most amikor jöttem haza a strandról pont ezen gondolkoztam! mindenképpen kéne! Gio-Rossi-Diego nem lenne álom.. az ellenfélenk:P

Ismeretlen_108746 2009.06.16. 15:12:35

Nem gondolom, hogy ezt a témát abba az irányba kellene elvinni, hogy ki mióta szurkol a Juvénak és, hogy Trezeguet mit tett le eddig. Teljesen egyértelmű, hogy Trezeguet a Juventus történetének egyik legeredményesebb játékosa, s képességeit nevetséges volna megkérdőjelezni, azon az alapon, mert tavaly végig sérült volt, s 10 perceket kapott kb. Átkozottul nagy szakember lehet, aki ennyiből meg tudja állapítani, hogy Trezeguet rossz formában van... 31 éves, akiben még évek lehetnek, s Trezeguet rendre 20 gól környékén termel szezononként. DE: Ez acsak az egyik szempont. Feltehetően a vezetőség azt is szem előtt tartja, hogy most még komoly összeget lehetne kapni érte, s ilyen szempontból ez talán az utolsó ilyen lehetőség. Sajnos egy egyesület egyben üzleti vállalkozás is, s a mocskos anyagiag is nagyon fontosak. Nem szabad és értelmetlen mindent érzelmi alapon értelmezni. Számomra teljesen egyértelmű, hogy Iaquinta is befejező, góllövő, nevezzük ahogy akarjuk, így technikailag van hasonló játékosunk. Rossi viszont kétségtelen más poszton játszik. Shyr Kahn-nak és passerby-nak tökéletesen igaza van abból a szempontból, hogy Rossi inkább Del Piero posztján lehetne alternatíva, s ezen a poszton ott toporog Giovinco is, aki szintén 22 éves. Ha pedig az a kérdés, hogy igazoljunk-e még valakit szegény Giovinco elé, akkor a válasz egyértelmű. Giovinco-t hagyni kell játszani, bizalmat kell szavazni neki, s ő lesz a Juventus újabb legendája.

Ismeretlen_127050 2009.06.16. 15:27:00

A Juventusnak nagyon merérné Rossi-t Trezeguet-re cserélni elég megnézni a tegapi konföderációs kupa meccset az usa ellen és láthatjuk mennyire tud ez a gyerek.

buub 2009.06.16. 15:29:40

Egy valami érdekelne engem, miért is lenne feltétlenül szükségünk tipikus befejezőcsatárra? Manapság már nem éri meg ilyen játékosnak lenni, edzők sokkal jobban kedvelik az univerzális játékosokat. Például ott van a Barcelona Eto'o az akire talán azt lehet mondani, hogy befejező, de ő is rengeteget kinn mozog mind a két szélén, cserélgetik a posztjaikat Messivel és Henryval, szóval ott is meg lehet oldani. Vagy itt van Itáliában Mutu Gilardino páros, egyikük sem befejező mégis nagyon szépen termelnek. Meg lenne a mi csapatunk is tipikus befejezőcsatár nélkül, én személy szerint már nagyon várom, hogy ez mikor jön el. Szebb, jobb játékot lehet úgy játszani, ha egy játékosnak nem csak a 16oson belülre lehet passzolni, hanem megkaphatja a labdát már félpályán is. Félreértés ne essék tisztelem Trez nagyon köszönöm, azt a rengeteg gólt amit itt lőtt és az örömteli perceket, de ha van rá lehetőség akkor váltani kell. Véleményem szerint Trez értéke jelenleg 10-15 millió körül lehet, Rossi 25-30 körül, szóval igencsak rá kellene fizetnünk, de megérné. Forza Juve!

JUvefan 2009.06.16. 15:36:15

Egyértelmű hogy Trezeguet sokkal jobb mint az a béna Rossi, baromság lenne megvenni + még 17 milliót fizetni, Giovinco sokkal jobb!

Ismeretlen_22017 2009.06.16. 15:39:37

JUvefan: a fenti kommenteket látva úgy néz ki, ez mégsem annyira egyértelmű...

Ismeretlen_127033 2009.06.16. 15:42:11

Az enyhe tulzás hogy béna!XD De ha előre gondolnak a vezetök akkor tisztában vannak vele hogy trezeguet 31 éves és most hagyott ki majdnem egy teljes szezont,és ha megnézzük a másik három csatárunk se fiatal.

Ismeretlen_127033 2009.06.16. 15:47:03

Meg az sem elhanyagolható ,hogy giovincora talán nem is cstárként számít ferrara hanem szélsőként amival én teljesen egyet értek mival gyors pontosak a beadásai jol cselez,de viszont a magasságából adódóan szerintem a fejjátéka nem a legjobb

Ismeretlen_127050 2009.06.16. 15:49:05

Jó ha nem olyan jó Rossi akkor egy másik fiatal csatárt kell igazoni, mert az a csatár garnitúra már öreg.

Ismeretlen_127050 2009.06.16. 15:49:52

Az a kérdés kit?Aquafrescat?

Ismeretlen_127033 2009.06.16. 15:52:19

Szerintem rá is le kéne csapnunk és ha sikerülne megszerezni akkor egyböl kölcsönbeadni,hogy tapasztalatot szerezzen

Shyr Kahn 2009.06.16. 15:53:17

Apuleius, számodra egyértelmű, hogy ki is valójában Trezeguet, de valószínűsítem, hogy sokan nem tudják ezt (akinek nem inge, nem veszi magára gondolom) és én pontosan erre céloztam, amikor ezzel kapcsolatban írtam, hiszen azok akik nem képesek ezt látni, azok sztem hajlamosak negatívan megítélni az argentín/francia teljesítményét az utóbbi időszak alapján. Rossi a jövő. Aláírom, de egy gyémátalakzatban játszó középpálya elé simán befér, sőt előnyös egy befejezőcsatár, hiszen a trequartista, eleve félig-meddig csatárnak fogható fel és ha marad a két csatáros játék (az esetek többségében), akkor kifejezetten előnyös, ha egy cselezős csatár mellett van egy olyan is a pályán, akinek a fejére/lábára/testére lehet varázsolni a labdát. Erre nagyon jó példa a Milan is, ahol először kezdték el igazán használni ezt a gyémánt felállású kp sort (Inzaghi, Seva). Ez megint egy másik szempont. Iaquinta még a mai napig bevethető lenne, mint szélső. Egy befejezőcsatárról ezt nehezen lehet elmondani, bár igaz, ami igaz ez alapján nem kizárható ez sem. Nálunk egyedül Trezeguet a klasszikus befejező. Hozzá pl. Inzaghi-t hasonlítanám olaszhonból, de más klasszist nem nagyon tudnék mondani a jelenlegi felhozatalból.

Ismeretlen_127050 2009.06.16. 15:53:43

Ez így van.

Shyr Kahn 2009.06.16. 15:55:25

pancsika86: Ha készpénznek vesszük a gyémántfelállású kp-t, akkor nincsenek igazi - azaz a hagyományos értelemben vett felfutó - szélsők... azaz Gio-nak más felállásban más helye lenne.

Ismeretlen_127050 2009.06.16. 15:56:04

Vagy éppen Benzemat is meg kéne próbálni leigazolni.Rossi helyett.De Higuain is elég jó,ő megvehető lenne mert ha a realnak meg lesz ibra akk Higuainnak már nem lesz helye ott.

Shyr Kahn 2009.06.16. 15:56:54

Egészen pontosan: Gio-nak ebben az esetben Diego miatt nincs igazán meg a helye.

Ismeretlen_127033 2009.06.16. 15:59:42

Hát már ranieri sem számított gio-ra csatárként és ha most az szeretne lenni akkor a büdös életbe se fog játszani ebben a csapatban,mert a csatárposzt szerintem teljes ,ha itt van trez ha nincs

Ismeretlen_108746 2009.06.16. 16:01:48

Shyr Kahn: Teljes mértékben egyetértek. Igazából a Trezeguet-tel kapcsolatos kitétellel arra szerettem volna kilyukadni, hogy olyan emberekkel felesleges kommunikálni és vitába szállni, akik Juventus szurkolóként eszement baromságokat írnak vele kapcsolatban, s a félremagyarázhatatlan, puszta statisztikák ellenére is ki tudják hozni, hogy Trezeguet "nincs jó formában" vagy, valamiféle szent tehénnek titulálják. Meg kell nézni a mutatóit (meccs/gól) s szerintem nincs is miről beszélni. Rossi elképesztően jó játékos, de valamelyik kommentben írtam is, én sem igazán tudnék értelmes posztot javasolni neki, mivel azon a poszton, ahol ő jó, van más is. Amúgy ha a meglévő támadórészlegből valakinek a pótlásáról időszerű volna gondolkodni, az Del Piero. Itt szóba jöhetne Rossi, de ott van nekünk Giovinco, s én rá szavaznék inkább.

Ismeretlen_127050 2009.06.16. 16:03:27

Bárki is jön reméljük jövőre a Juve lesz a bajnok és a köcsög inter alul marad.

Ismeretlen_127033 2009.06.16. 16:03:53

buffon motta cannavaro chiellini crishito camoranesi sissoko giovinco (d agostino) (marchisio) Diego del piero amauri

Ismeretlen_127033 2009.06.16. 16:05:11

szerintem ez a felállás nem olyan szar

Ismeretlen_127050 2009.06.16. 16:08:28

a p.....a Del Piero mellé kell fiatal csatár pl.Rossi,Benzema vagy Higuain.

Ismeretlen_127033 2009.06.16. 16:17:18

szerintem Benzema ára is olyan 35-45 millio körül forog igy

Ismeretlen_127050 2009.06.16. 16:18:44

jah.De őneki bírom a játékát.

Ismeretlen_127050 2009.06.16. 16:20:47

akkor leszünk szarba ha az inter leigazolja Benzemat vagy Eto'o-t.

Ismeretlen_127050 2009.06.16. 16:21:52

de sajnos murinho deco-t meg carvalho-t is le akarja igazolni

Juve... 2009.06.16. 16:25:27

Igazoljon csak a Milan és az Inter is úgy szeretnék bajnok lenni, hogy vannak ellenfeleink és jó lenne ha a Serie A szinvonala is csak jobb lenne...

Shyr Kahn 2009.06.16. 16:35:18

Apuleius, így már értem, valóban értelmetlen azokkal vitázni, akik ezt nem tudják. Valamiért én mégis mindig megpróbálom... talán úgy gondolom, hogy hátha most sikerül :) de eddig nem igen jött össze, ez igaz. Legjobb tudomásom szerint a klasszikus Gyémánt kp azt jelenti, hogy középen nem szélsők vannak, hanem romboló kp, azaz a jelenlegi kerettel és D'Agostino érkezésével a következőképpen nézne ki a kp sor: ------------D'Agositno (mélységi irányító, lásd Pirlo-t a Milan-nál) Marchisio-----------------Sissoko (romboló kp-k a széleken és sokszor egymást váltva középre mozogva) ------------Diego (trequartista, mint a Milan-nál eddig Kaká. Gio-nak ez az egyik lehetséges posztja, de csak mint csere, HA Diego beválik) Ez a klasszikus változat a 4-1-2-1-2-es felállásra, de nevezhetjük 4-3-1-2-nek is, mert D'Ago és a két vkp lehetségesen bejárt területeiknek közös metszete nagy. Diego az átkötő, a játékmester. Azért említettem, hogy Gio-nak inkább DP cseréjének kellene lennie, mert középen a trequartista poszton már bizonyított Camoranesi is, mégpedig jól és ha már nincs szélső, akkor legalább ott tudjuk használni, mint Diego cseréjét. A szélsők mellőzésének lehet az oka az, hogy pl. Marchionni-tól akár meg is válhat a csapat és talán DC sincs stabil helyzetben (bal oldali kp-ként nem tud szerepelni és úgy néz ki Molinaro-t jobbnak érzik a bal bekk pozícióban). Kb. ezek a lényeges pontok a jelenlegi átigazolási döntéseknél, HA valóban ezt a rendszert használja majd Ferrara. Ha nem tudjuk leigazolni D'Ago-t, akkor Ledesma véleményem szerint már nem illeszkedik olyan jól ebbe a felállásba... utóbbi két éve alapján nem lenne jobb, mint Zanetti, aki simán lehetne így akár D'Ago cseréje. A lényeg, h Gio és Camo szélre tétele és egy vkp játszatása: öngyilkosság, mert sok a támadó és kevés az ütköző.

Ismeretlen_53881 2009.06.16. 18:18:21

Egyre inkább azt gondolom, hogy ez a csere nem valósul meg. Végülis a vezetőség sem olyan hülye, hogy éppen egy támadóbb felfogású játékrendszer bevezetése előtt, illetve Diego érkezése után cserélné le a klasszikus befejezőjét. Amikor Trez az ilyen felfogásban tudna leginkább tündökölni. Mélységi csatárok ebben a felfogásban nem érnek annyit, mint a befejezők, hiszen Diego osztogatja a labdákat. És még így is, valszeg csak egy befejezővel játszunk majd, mivel Alex nem az. Nem azt kell nézni, hogy Rossi jó-e - persze, hogy jó - hanem hogy hova illene, az új játékrendszerben van-e neki hely, van-e előtte ember, és erősítést jelent-e. Ne igazoljuk le "csak" azért, mert jó. Ezen kritériumok alapján szerintem a Trez-Rossi csere nem jelentene komoly erősítést, sőt elől nagyon sok lenne a hasonló ember, ami akár konfliktushoz is vezethet. Egy Trez-Benzema cserét még megértenék, de ennek szerintem nem sok értelme van. A mostani csatárnégyesünk jól van összerakva, mindenre van ember, szerintem nem kell megbontani... még ha idővel ki is öregednek. Ja meg a fiatalítást a gazdasági érdekekkel nem úgy kell összefűzni, hogy ikont adunk el, amíg pénzt lehet belőle csinálni. Azért azt talán megtehetjük, hogy a legnagyobbak tőlünk vonuljanak vissza. Nedved-et sem akarta senki eladni, vagy de? buub, Eto'o nem klasszikus befejező, Gilardino viszont inkább az.

RICh 2009.06.16. 18:49:49

Nem értem a hírt...ezek szerint Trez+17milla euró?Mert az 1 kicsit sok...

DIZZYREED 2009.06.16. 19:59:20

nem trez+17 milla emberek. hanem trezzel együtt kb 17 milla. értelmezni a szöveget:D

buub 2009.06.16. 20:04:13

ja szövegértés: szóval trez +17misi Véleményem szerint Trezeguet ne soroljuk már az ikonok közé...Komolyan, az az ember aki a Seria Bs év végén beintett számomra nem ikon, hiába szeretem meg sokat tett, de a legnagyobbaktól ő messze elmarad.

süci 2009.06.16. 20:05:01

Höhö, kicsit ellentmondásosak itt egyes személyek :D Nekem támadtatok, mert szívesen látnék egy Benzema-Trezeguet cserét. Erre itt vergődtök hogy milyen jó volna ez a csere. Ilyenkor hol vannak azok az érvek, hogy Trez mekkora sztár, és mennyit tett a Juvéért? csak így eladnátok? pfff. Mókásak vagytok :D

Ismeretlen_53881 2009.06.16. 20:33:56

süci, ha rám gondolsz, akkor próbáld meg értelmezni, amit leírtam. Ha nem rám gondolsz, akkor sorry. buub, ha Trez nem ikon, akkor mi? Csatlós, zsoldos, vagy mi? Számomra most a klubnak 3 nagy ikonja van, Alex, Buffon és Trez. Ez persze 1-2 éven belül módosulhat, és felnőhet melléjük Chiellini, Diego, esetleg Gio vagy Marchisio.

buub 2009.06.16. 21:05:21

passerby - Trez egy játékos, egy nagyon jó játékos, de ennyi, soha nem lesz az ami Alex vagy Buffon jelenleg a klubnak vagy oylan amilyen Nedved volt és akkor a régieket ne is említsem. Meghatározó figura, de ennél több kell, hogy valaki ikon legyen. De ez nem is baj.

süci 2009.06.16. 21:09:09

passerby, valójában az a problémám, hogy istenkáromló vagyok mert lenne szívem elcserélni Benzema-ra, vagy Rossi-ra. Vagyis pont azok titulálnak annak, akik itt a legjobban támogatnák a cserét :D

Ismeretlen_127033 2009.06.16. 21:21:59

Jó játékosnak tartom trezt nagyon sokat is tett már életéban a csapatért,de ez az idelyi szezon valahogy egyáltalán nem jött össze neki,az állandó hisztizés stb.Mikor capello vezette a csapatot del piero egész évben a rendelkezésére állt,ö mégsem játszatta del piero mése sírt ennyit,mint trez idén.Egyébként én se tartom igazi ikonnak.a juve igazi húzóemberei buffon alex és nedved(volt).de ettöl még lehet hogy idén bombaformában lesz ferrara keze alatt,de ez majd kiderül,remélem igy lesz,de elmegy akkor remélem megtalálja valahol máshol a régi formáját

Ismeretlen_53881 2009.06.16. 21:27:54

süci, még most sem tudom, rám gondoltál-e :) Én azért hoztam fel a Benzema-Trez cserét, mert az általam említett szempontok szerint az még logikus is lehet, nem úgy, mint a Rossi-Trez csere. Azt viszont nem írtam, hogy támogatnám-e... buub, lelked rajta, számomra Trez is ikon. Ezt a kurva calciopoli-t viszont most már tényleg el kellene felejteni, egyszer és mindenkorra.

süci 2009.06.16. 21:34:30

Igen, rád is értem bizonyos szempontból. Másik hírnél írtad, hogy még Del Pierot is eladtam volna ha sérült volt. Egyrészt rohadtul nem függ össze a 2 dolog, másrészt irreális hülyeség. Trezzel kapcsolatba nem lehet véletlen ez a sok 'pletyka', talán ő maga is távozni szeretne, de persze ezt Apuleius és társai a monitor mögül jobban tudják. Egy biztos, nem sírnék ha Trez helyett jönne Benzema - és ettől még Juve drukkernek mondom magam.

Ismeretlen_53881 2009.06.16. 21:49:27

"Másik hírnél írtad, hogy még Del Pierot is eladtam volna ha sérült volt. Egyrészt rohadtul nem függ össze a 2 dolog, másrészt irreális hülyeség." Látom az irónia nálad sem működik. Mindegy, hagyjuk a részben off-olást.

Ismeretlen_108746 2009.06.16. 21:57:44

Süci: Az a baj, hogy írsz valami kijelentést, amit értelmesen nem tudsz megmagyarázni, s a jogosan feltett kérdésekre nem válaszolsz, majd ha félreolvasol valami későbbi kommentet, akkor rögtön belekapaszkodsz, mintha valami fogást találtál volna. Sehol nem írtam olyasmit, hogy bennfentes lennék a Juventus háza táján ("Apuleius és társai a monitor mögül jobban tudják"). Ha szerinted írtam ilyesmit ("én vagy a társaim"), akkor másold be esetleg, s ne csak a levegőbe beszélj. Emlékeim szerint Te Trezeguet képességeit és formáját kérdőjelezted meg, ezzel kapcsolatban írtam le a véleményemet, amit változatlanul tartok. Ha az ezt követő kommentjeim közt találsz arra utalót, ami ezzel ellentétes, akkor azt szintén másold be. Ha nincs ilyen, akkor ismét nagyobb a vehemenciád, mint a szövegértésed. Attól, hogy valaki Rossit jó játékosnak tartja, s leírja, hogy lehetnek üzleti logikák Trezeguet eladásában, szemantikailag még nem jelenti azt, hogy Trezeguet felesleges, vagy személy szerint a távozását kívánnám. Nem látom az általad észlelni vélt paradoxont, vagy ahogy Te írod: "kicsit ellentmondásosak itt egyes személyek".

Csülök 2009.06.16. 22:16:24

Trez tény,hogy elég jó befejező csatár,és még 1-2 évet le húz szerintem,de Rossi csak 22....ős is le fog tudni tenni annyit az asztalra,mint Trez,ha le igazoljuk...és ha Del Piero helyén nyomja...?Piero a kedvencem,de az idő felette is el jár,és öregszik...padozni fog szerintem... Rossi-Ama Diego Gio-Sissoko-Cam Sőt,én még Amaurit is és jaki-t is el adnám... talám Ama maradhatna,de Jaki nem kell ide szeirntem... A Juvénak Rossit kéne le szerződtetni,és utána 1-2 Védőt mindenképp! Tasci,Kompany,Vanden Bore,mert középhátvéd is,én Legroba is Cannavaroba nem nagyon bízok Vagy ha Chiellini bent játszik,akkor Dossena kéne,és még feltétlenül egy Jobb hátvéd..szóval ebből a védelemből,egyedül Chiellini maradhatna Ha ezt meg valósítaná a Juve,akkor BL+ Seria A

süci 2009.06.16. 22:25:54

Iaquintát eladni? :| Ez már tényleg wtf kategória.

Shyr Kahn 2009.06.17. 09:48:56

Rossi lenyilatkozta, hogy gyerekkora óta Milan szurkoló... egyrészt, másrészt Rossi kivásárlási ára 40 milla Euró a Villareal szerint, de zgyanakkor mégsem eladó :) (goal.com) Ezt csak adalékként.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása