Sebastian Giovinco szerint azért nem kapott idén sok lehetőséget a Juventusnál, mert a csapat nemrég menesztett trénere nem kedvelte őt.
A 21 éven aluli válogatott játékos idén mindössze néhány alkalommal kapott bizonyítási lehetőséget.
Amikor azonban játszhatott, szinte mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtott, Ranieri azonban ennek ellenére többnyire a kispadon hagyta.
Giovinco most bízik benne, hogy a tréner menesztése után több lehetőséghez jut majd.
"A játéklehetőség hiánya miatt távoznék Torinóból? Nem. Már bebizonyítottam, hogy tudok játszani a Serie A-ban és a Juventusban. Egyértelmű, hogy Ranieri nem kedvelt, ezért nem kaptam több lehetőséget. Most azonban majd élni szeretnék a lehetőséggel." - mondta a játékos a Tuttosportnak.
Giovinco beszélt még Diego érkezéséről, az Inter erősségéről, és persze az új edző személyéről.
"Diego érkezésével valaminek változnia kell taktikai szempontból, mivel őt nem a széleken kell alkalmazni. Valamit fejlődnünk kell, hogyutolérjük az Intert. Az új edző? Játékos vagyok, nem klubvezető. Most leginkább a Lazióra szeretnék összpontosítani."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.