Claudio Raneirit a tegnapi napon menesztette a Juventus, miután a klub a tréner vezetésével hét mérkőzésen keresztül képtelen volt győzni.
Claudio Ranieri 2007. nyarán vette át a Juventus irányítását, miután a csapat visszajutott a másodosztályból a Serie A-ba, és már első évében a dobogó 3. fokára vezette a Bianconerit.
Az idei évnek azonban már nagyobb célkitűzésekkel vágott neki a Juve, de ezekből semmit sem sikerült teljesíteni, egész évben sérülések sora nehezítette a csapat dolgát, és az utolsó két hónap hét mérkőzésén katasztrofális teljesítmény mellett egy győzelmet sem sikerült szerezni.
A vasárnapi, Atalanta elleni 2-2-es döntetlen után Ranieri elejtett arról egy megjegyzést, hogy a csapatból kihozta a maximumot, és a klub vezetőinek átigazolási stratégiáját is kritizálta.
Elképzelhető, hogy ezek is közrejátszottak menesztésében, mindenesetre Ranieri már megbékélt a helyzettel:
"Tudtam, hogy ez lesz a vége. Hogy nyugodt vagyok-e? Igen, nyugodt. Megtettem a kötelességemet." - mondta Ranieri a Corriere dello Sportnak.
Egyes pletykák szerint Ranieri a Roma irányítását veszi majd át a nyáron.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.