"Hamarosan véget ér ez a hosszú időszak. Igazából még két hetet kell dolgoznom ahhoz, hogy újra formába lendüljek, de szerintem a Chievo elleni keretben már ott lehetek."
Paolo De Ceglie végre már látja a fényt az alagút végén, és a február 4-én, a Napoli elleni Olasz Kupa mérkőzésen elszenvedett sérülése után lassan készen áll a visszatérésre.
A 21 éven aluli válogatott játékos néhány napja már a csapat többi tagjával együtt edz, bordatörése teljesen rendbejött, és szerencsére már nem érzi a Garganóval történt ütközés utáni fájdalmat.
"Elég rosszul érintett ez az egész. De próbálok már nem gondolni rá, rengeteget dolgozom, hogy visszanyerjem a formámat, és bízom benne, hogy az orvosok és edzők minél hamarabb visszaengednek a pályára."
Az elmúlt néhány hét során a Juventus jó eredményeket ért el, és egymás után öt alkalommal tudott győzni.
"Minden hátralévő mérkőzésünket meg kell nyernünk, ha továbbra is a bajnoki címért szeretnénk harcolni. A Chievo elleni találkozó nem lesz könnyű. Pozitív időszakon mennek keresztül, és mint minden kiesés ellen küzdő csapat, ők is nagyon meg fogják nehezíteni a dolgunkat. Azonban mi is nagyon szeretnénk azt a három pontot."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.