Giovanni Cobolli Gigli megerősítette, hogy az utóbbi idők eredményei ellenére Claudio Ranieri állása nincs veszélyben.
Az Udinese és a Cagliari elleni vereség után egyes olasz lapok arról kezdtek találgatni, hogy Ranieri napjai meg vannak számlálva a Juventusnál, sőt már az utódját is megtalálták Rafa Benítez személyében.
Cobolli Gigli azonban egyszerű pletykának minősítette a találgatásokat:
"Semmi kétség, Ranieri jövőre is a Juventus edzője lesz. Claudio szerződése még három évig érvényes, és mi tiszteletben szoktuk tartani trénereink szerződéseit. Semmi okát nem látom, hogy miért ne maradhatna velünk a 2010/11-es szezonig." - mondta Cobolli Gigli a 'Corriere dello Sportnak'.
A klub elnöke beszélt az átigazolási piacról, és Diego lehetséges érkezéséről is.
"Nem mondhatom azt, hogy Diego lenne az első számú kiszemeltünk, és azt sem tudom megerősíteni, hogy nyáron hozzánk igazol. Meglátjuk, mi lesz júniusban, amikor majd sokkal komolyabban foglalkozunk ezekkel az ügyekkel."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.