Diego cáfolja a pletykákat
Diego cáfolja a pletykákat

A Werder Bremen középpályása, Diego igen meglepett minden Juventus szurkolót, miután elmondta, hogy nem áll szándékában a Bianconerihez igazolni. Diego klubja hivatalos honlapján támadta az újságírókat, mert szerinte egyértelműen csak kitalálták azt, hogy ő a Juventushoz…

Ranieri: "Ez a győzelem hat pontot ért nekünk"
Ranieri: "Ez a győzelem hat pontot ért nekünk"

"Ha mindenki a rendelkezésemre áll, nincs félnivalóm." - ezek voltak Claudio Ranieri első szavai az Udinese elleni mérkőzés előestéjének sajtótájékoztatóján (ez sajnos kimaradt a blogról, bocs...), és így utólag teljesen igaza lett. A Juventus minden fontos…

Iaquinta: "Az első csapat részének érzem magam"
Iaquinta: "Az első csapat részének érzem magam"

Vincenzo Iaquinta visszatért sikereinek színhelyére, és a meccs embere lett, bár ezt valószínűleg ő sem hitte volna. A mérkőzésen Trezeguet-t váltotta, és egyből eldöntötte a találkozót, mely három - nagyon értékes - pontot jelentett a Juventusnak.    A mérkőzés…

Camoranesi sikeres visszatérése
Camoranesi sikeres visszatérése

Mauro Camoranesi szezonja a sikeres visszatérésekről szól. Túl sokat volt sérült, és ezért túl sok mérkőzést kellett a lelátókról néznie, de ha mégis sikerül pályára lépnie, az emlékezetes marad: gól az Inter ellen még novemberben, és ma délután pedig egyenlítő találat…

Udinese - Juventus: 1-2
Udinese - Juventus: 1-2

A Fiorentina szombati döntetlenjét követően és a következő szombati Roma elleni mérkőzés fényében, a mai mérkőzés a Friulli Stadionban nagy jelentősséggel bírt a szezon hátralévő részére nézve. A Juventus győzelme Udinében duplán is értékes. A mérkőzés elején az…

Del Piero megsérült
Del Piero megsérült

Alessandro Del Piero szereplése is kétségessé vált a nagyon fontos Udinese elleni mérkőzésen, mert a játékos térdsérülést szenvedett a mai edzésen. Del Piero igen rosszul jött ki egy Giorgio Chiellinivel történt ütközésből, miután azonnal a gyengélkedőbe kellett…

Palladino több lehetőséget kér
Palladino több lehetőséget kér

A Juventus fiatal játékosa, Raffaele Palladino arra kérte klubját, adjanak neki több lehetőséget, hogy bekerülhessen az olasz válogatott Európa Bajnokságra utazó keretébe. A 23 éves játékost nagy tehetségnek tartják hazájában, ám klubjánál mégsem kap túl sok lehetőséget,…

Sissoko: "Jobb vagyok, mint Mascherano"
Sissoko: "Jobb vagyok, mint Mascherano"

A Juventus új szerzeménye, Mohamed Sissoko nem érzi úgy, hogy pótmegoldásként érkezett volna Torinóba. Sokan úgy vélik ugyanis, hogy Sissokót azért igazolta le a Bianconeri, mert a másik kiszemeltre, Javier Mascheranóra nem volt elég pénzük. Alessio Secco döntését - hogy a…

Diego a Juventusról
Diego a Juventusról

A Werder Bremen fiatal brazil játékosa örül, hogy érdeklődik iránta a Juventus, és elképzelhetőnek tartja átigazolását. Diego az egyik legkeresettebb játékos Európában, de a hírek szerint eddig egyedül a Juventus tett hivatalos ajánlatot a játékosért. A Bianconeri a…

Palladino - Gilberto Silva csere...?
Palladino - Gilberto Silva csere...?

A 'Corriere dello Sport' szerint a Juventus és az Arsenal cserére készül, melynek keretében Raffaele Palladino és Gilberto Silva váltana klubot. A nyáron a Juventus szeretné megerősíteni - még mindig nem elég erős - középpályáját, és Claudio Ranieri szívesen látná…

Kétséges Buffon visszatérése
Kétséges Buffon visszatérése

A legújabb Juventus körüli hírek szerint elképzelhető, hogy Gigi Buffon még az Udinese ellen sem tér vissza. A Bianconeri vasárnap Udinébe látogat, hogy egyik nagy riválisa ellen lépjen pályára, és korábban már úgy nézett ki, hogy Buffon állhat a kapuban. A világ legjobb…

Nedved még egy évet maradhat
Nedved még egy évet maradhat

Elképzelhető, hogy Pavel Nedved még egy évig marad a Bianconerinél, ugyanis a vezetőség nagyon szeretné meggyőzni, hogy a 2008/09-es idényben is álljon a Juventus rendelkezésére. A 'Controcampo' szerint a cseh játékos még nem hozta meg döntését, de nagy…

Elmander is a kiszemeltek között
Elmander is a kiszemeltek között

A Juventus újabb svéd játékost igazolna: ezúttal a Toulouse csatára, Johan Elmander a kiszemelt. A Bianconeri kiemelt figyelemben részesíti a svéd válogatott támadót, a torinóiak megfigyelőit legutóbb a Törökország - Svédország mérkőzésen látták. A 27 éves támadót…

Legrottaglie: "Ha teljes a csapat, nagyon erősek vagyunk"
Legrottaglie: "Ha teljes a csapat, nagyon erősek vagyunk"

A bajnokság döntő szakaszához érkezett - a Juventus következő öt mérkőzéséből hármat nagy riválisai ellen játszik majd: Udinese, Roma, Fiorentina, és persze a torinói derbi. Ám Claudio Ranieri újra mosolyoghat, hiszen egymás után térnek vissza a sérült nagynevű…

Palladino: Anglia is egy lehetőség
Palladino: Anglia is egy lehetőség

Raffaele Palladino a közelmúltban elégedetlenségének adott hangot, miszerint szeretne több játéklehetőséget, valamint annak sem örül, hogy rendszeresen a széleken játszatják, annak ellenére, hogy az eredeti pozíciója csatár. "Többet szeretnék játszani, ez…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása