Mauro Camoranesi szezonja a sikeres visszatérésekről szól. Túl sokat volt sérült, és ezért túl sok mérkőzést kellett a lelátókról néznie, de ha mégis sikerül pályára lépnie, az emlékezetes marad: gól az Inter ellen még novemberben, és ma délután pedig egyenlítő találat az Udinese ellen.
A mai három pont nagy előrelépést jelent a csapatnak, szorosabbá téve az idény hátralévő részét. Az, hogy Camoranesi pedig visszatérhetett, nagy segítség a csapatnak is.
"Nagyon örülök, hogy végre visszatérhettem. Sajnos elég szerencsétlen számomra ez az idény. Ma fontos győzelmet szereztünk, hittünk benne a lefújásig. Az Udinese még a mérkőzés elején betalált, így végig futnunk kellett az eredmény után, de sikerült őket nyomás alatt tartani. Ez meghozta az eredményt, és végül sikerült győznünk. A Bajnokok Ligája? Most koncentráljunk csak a bajnokságra és ha minden jól megy, biztosan összejön az is."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.