A Juventus nyáron nagy változtatásokat tervez, és ennek egyik része lenne a Sampdoria sportigazgatójának, Giuseppe Marottának az elcsábítása.
Annak ellenére, hogy a Juventus nagyszerű mérkőzésen 2-1 arányban legyőzte a Real Madridot, a klub tulajdonosai változtatásokra készülnek a nyáron.
A klub jelenlegi vezetésének szinte összes tagja állandó támadások kereszttüzében áll. Claudio Ranierin, Alessio Seccón kívül Jean-Claude Blanc is megkapja a magáét a sajtótól. A vezetők egyik leghangosabb kritikusa a torinói 'Tuttosport'.
A lap úgy tudja, hogy a Juventus tulajdonosai jövő nyáron mindenképp szeretnék elcsábítani Giuseppe Marottát, aki a Bianconeri vezérigazgatói posztján kívül Alessio Secco mellett a sportigazgatói feladatkört is betöltené. Blanc továbbra is maradna a klubnál, ám csak adminisztratív feladatokat látna el.
Marotta megszerzése nem lesz egyszerű, hiszen szerződése 2011-ig érvényes a genovai csapatnál, és a Samp elnöke, Riccardo Garrone minimum egy évig még szeretné megtartani a szakembert.
A 'Tuttosport' szerint, ha meghiúsulna Marotta leigazolása, a következő kiszemelt Franco Baldini lenne. A Roma egykori elnöke jelenleg Fabio Capello mellett dolgozik az angol válogatottnál, és a bundabotrány után már kapott ajánlatot a Juventustól, ám akkor nem élt a lehetőséggel.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.