Ranieri: "Jelenleg hiányzik a gördülékenység"

Két hét elteltével Ranierinek ismét egy vereség után kellett a sajtónak nyilatkoznia. Persze a két mérkőzés teljesen különbözött egymástól, de a Napoli hátrányból történő fordítása ugyanolyan kétségeket vet fel, mint a Palermo elleni vereség.

Claudio Ranieri

A tréner a csapat jelenlegi helyzetéről beszélt:

"Tetszett, ahogyan egy órán keresztül játszottunk. Nyomást gyakoroltunk a Napolira, és sikerült gólt szereznünk. Sajnos Poulsen és Marchisio sincs teljesen rendben fizikálisan. Erősítenem kellett a középpályát, ezért lehoztam Del Pierót, és becseréltem De Ceglie-t. Aztán néhány perccel később Chrisitian is cserét kért. Elemezni fogjuk a bekapott gólokat, hogy többet ne fordulhassanak elő. A mostani helyzetből a maximumot hoztuk ki, de a vereség így is lesújtott mindenkit. Idén nem vagyunk meggyőzőek; vannak jó pillanataink, de hiányzik a gördülékenység. És most meg jön a Real Madrid; két napom van, hogy felkészüljek a mérkőzésre, de a legfontosabb, hogy kiderüljön, melyik sérült játékosomra számíthatok."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr374648873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juvecorleone 2008.10.19. 21:58:20

"Tetszett, ahogyan egy órán keresztül játszottunk. Nyomást gyakoroltunk a Napolira, és sikerült gólt szereznünk." Ő mindig ezt mondja kit érdekel hogy vezettünk meg minden a vége az hogy kikaptunk.Mindig azt mondja hogy vannak bizakodó jelek a meccsekbe de idén még egy teljesen jól sikerült meccset sem játszottunk véleményem szerint.

Ismeretlen_104885 2008.10.19. 22:14:37

ha igy folytatjuk a a bajnokságban ,rá kéne hajtani a blre mert mostmár csak nagy csapatok jönnek ,és ranieri nagy csapatok ellen azért felkészít .Ebbenn bizok én forza juve per sempre!

babo410 2008.10.20. 08:42:56

Mostmár magabiztosan vezet az Inter, nekünk 7 pont a lemaradásunk. Behozható lenne, de ahhoz sürgős változások kellenének. Nem azt mondom, hogy rúgjuk ki Ranierit, habár gyűlölöm, de jó lenne végre vmi támadóbb felfogásban játszani. Meg cserélni is megtanulhatna az a szerencsétlen, mert így nem sokra megyünk. És nem szeretném, ha idén is az Inter vinné el a bajnoki címet, mert akkor Jönne azzal, hogy ha nem csalunk, akkor nem megyünk semmire, szarok vagyunk, és ők Olaszország legjobb, és legerősebb klubja, ők alegjobbak, meg hasonlók. És nem akarom látni a csapatomat szenvedni. Pláne, ha így megy tovább, akkor akár ki is eshetünk.

Bobek 2008.10.20. 09:04:52

Hát a szombati meccs szörnyű volt! rossz volt nézni ahogy szenvedünk a pályán elképzelés és lendület nélkül. A gólon kivül nem is nagyon volt épkézláb támadásunk. Borzalom! Egyszerűen nem tudom hova tűnt a tavalyi bátor támadó foci amivel nyertük a meccseket főleg a nagycsapatok ellen?! most jön a Real, remélem feltámadunk és nem esünk még mélyebb gödörbe. Knezevic egyszerűen borzalom a védelemben. Poulsen is harmat gyenge, sajnos Pavel sincs jó formában, Alex is küzködött csak de hogy miért cserélte le és hozott fel védőt DeCeglie) nem értettem. Vmin változtatni kell sűrgősen. Ha nem lenne sérült én kipróbálnám Tiagot a középpályán és nagyon remélem Zanetti felépül. Nagyon kéne már a siker!Forza Juve!!!

just 2008.10.20. 14:04:38

"Erősítenem kellett a középpályát, ezért lehoztam Del Pierót.." mmmmmivan? Azt a cserét már meccs közben sem értettem, ezután a nyilatkozat utána főleg nem. Shine54-gyel egyetértek, oda kell tenni magunkat a BL-ben.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása