"Nem akarunk bosszút állni, de az sem izgat, ha kikapunk. Azért megyünk, hogy jól játsszunk, mint mindig. Szükségünk van a gyakorlásra, a meccsrutinra, ezért örülök, hogy ilyen megmérettetéseken vehetünk részt. Hasznosak, mert segítenek a megfelelő erőnlét elérésében."
Ranieri úgy készül a nyár második nagy barátságos Kupájára, hogy rengeteg hiányzó játékosra nem számíthat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Nápolyban megrendezésre kerülő Birra Moretti Kupa ne lenne hasznos a csapat számára.
"Azoknak adok majd lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak; végre megnézhetem Giovincót és De Ceglie-t is. Azok a fiatalok, akik eddig jól teljesítettek - Pasquato, Rossi, Esposito -, most újabb lehetőséget kapnak a bizonyításra. Az, hogy játszhatnak is, nem csak a nagy csapattal edzenek, hatalmas lehetőség nekik. Múltkor, a Milan ellen láthattuk, mennyire fel tudják pörgetni a dolgokat. Kitűnő fiataljaink vannak."
Ranieri mindig is remek kapcsolatot ápolt a fiatal játékosokkal, és sokuknak éppen ő indította el a pályafutását. Egy újságíró kérdésére eléggé meglepődött:
"Hogy nem adok elég lehetőséget a fiataloknak? És mi van Zolával? Én indítottam el a karrierjét. És John Terry? 20 évesen vittem a Chelsea-hez. Persze vannak még sokan. Bármit mondhatnak rólam, de azt nem, hogy ne adnék esélyt a fiataloknak!"
Ha már a fiatalok, itt van Sebastian Giovinco, akit már nagyon várnak a Juventusnál.
"A legideálisabb posztja az, amit a válogatottban játszott az Olimpián, vagy az Empolinál. A 4-4-2 formációban szélső, vagy támadó középpályásként, illetve hátravont csatárként alkalmazható. Még fejlődik, nincs meghatározott posztja. A Berlusconi Kupán valószínűleg támadóként számítok majd rá Amauri, vagy Pasquato párjaként. Majd meglátjuk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.