A Juvntus hálóőre Gianlugi Buffon kijelentette, hogy a klub idén harcolni fog a Bajnokok Ligája címért és a Scudettoért. Még csak pár napja történt, amikor a világ első számú kapusa a Milant jelölte meg a Serie A legesélyesebbének és most elmondja csapata nehéz menetelés előtt áll. A 30 éves játékos biztos benne, hogy a Juve fog- és köröm- szakadtával fog küzdeni és valami fontosat nyernek a következő szezonban.
„Harcolni fogunk, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját, ahogy meg akarjuk nyerni a bajnokságot is. Azokért a kupákért amiért a Juventus mindig is harcolt. Egy hosszú és nagyon intenzív szezon lesz és el kell kezdenünk a megfelelő módon felkészülni rá.”
A Juventus az előző idényben a harmadik helyen végzett a bajnokságban, de ezen a nyáron megerősödtek Amauri és Poulsen leigazolásával.
„Az ambíció mindig meg volt még, ha nem is voltunk azonos szinten a többiekkel. Most megerősítettük a csapatunk, az ambíciónk még erősebbek és soha nem szabad elvesztenünk bizalmunkat a képességeinkben. Ez a bizalom mindig egyike volt a tulajdonságainknak és ezt mindig meg kell tartanunk magunkban”
Buffon reméli bővítheti 4 (ebből kettő visszavont) Scudettójának a számat, míg a BL cím elérése még nagy álma, hiszen még nem nyert egyet sem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.