A sokat emlegetett Alessio Secco nem a legnépszerűbb figura a Juventus szurkolóinak körében, köszönhetően sorozatos melléfogásainak. Az ember olyan drága költekezéseiről vált híressé, mint Boumsong, Almiron, Tiago megvétele akik hárman összesen 27 millió Euróért kerültek a klubhoz és egyikük se volt kezdő az előző idényben. Erre tett rá még egy lapáttal amikor tavaly ilyenkor megpróbálta Manchester Citynek eladni Chiellinit, aki az elmúlt év alatt a védelem alapemberévé vált.
Viszont most egy ideig Secco nem hajthat végre semmiféle katasztrofális átigazolást, mivel a szövetség fegyelmi bizottsága eltiltotta egy hónapra.
A büntetést egy sértésért kapta, amikor a volt Juve alelnök Bettega társaságában a Genoaval egyeztette a fiatal védő, Domenico Crsicito ügyében. A Genoa elnöke Enrico Preziosi két hónapos felfüggesztést kapott, míg Giambattista Pastorello és Alessandro Zarbano, alelnök valamint menedzser szintén a piros-kékek részéről 15 napig lesz eltiltott. A Juvét 10 ezer a Ganoat 15 ezer Euróra is megbüntették..
Persze ez a hír nem hoz változást a nyárba, hiszen a Zebrák részéről kijelentették már, hogy további igazolások nem várhatók valószínűleg.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.