Olasz sajtóértesülések szerint Alessandro Del Piero kezdőként lép pályára Románia ellen, sőt ő viseli majd a csapatkapitányi karszalagot.
A Hollandia elleni vereség óta hatalmas a nyomás a válogatotton, és talán ennek is köszönhetően Roberto Donadoni változtatásokat eszközöl a csapat összeállításánál, melynek egyik eleme lesz, hogy Del Piero kezdeni fog.
Alex szenzációs szezont tudhat maga mögött, a Serie A gólkirálya lett, ám Hollandia ellen csak csereként kapott lehetőséget a második félidőben. Az olasz sajtó azonban úgy tudja, hogy pénteken kezdő lesz Toni mellett, sőt 88. válogatott mérkőzésén a csapatkapitányi karszalagot is viselheti majd.
Donadoni más posztokon is változtat majd: a várakozások szerint Gattuso és Ambrosini helyett Perrotta és De Rossi játszik majd.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.