Luca Toni szerint Olaszországnak mostantól nagyon elszántnak kell lenni, ha tovább akar jutni a csoportból. Az Azzurri eddig még sosem vesztette el nyitómérkőzését az Európa Bajnokságokon, és 25 éve nem kapott ki 3-0 arányban.
"Általában mi ki szoktuk használni az utolsó lehetőségeinket, remélem, hogy ez Románia ellen is összejön majd."
A tegnap esti eredmény nagy csapás az olaszok számára, és Toni elismerte, hogy voltak problémái a csapatnak.
"Rosszul kezdtünk, és pocsék teljesítményt nyújtottunk. Sok minden nem úgy működött, ahogyan szerettük volna, Hollandia pedig nagyon jól játszott, megérdemelték a győzelmet. Úgy érzem, a második félidőben több lehetőségünk volt, de nem volt szerencsénk. Most értékelnünk kell a teljesítményünket, és el kell ismerni, hogy hibáztunk, de tanulhatunk is ebből a leckéből."
Luca Toni előtt adódott az olaszok legnagyobb helyzete, amikor 2-0-ás állásnál Antonio Cassano kiugratása után a kapu fülé lőtte a labdát.
"Antonio nagyon szép passzt adott, láttam, hogy jön ki a kapus, ezért megpróbáltam átemelni fölötte, de nagyon rosszul sikerült."
Andrea Pirlo szerint Roberto Donadoni hibázott a csapat összeállításánál, majd a cserék késői bevetésénél.
"Egyértelműen rosszul kezdtünk. Nem így akartunk játszani, rossz napot fogtunk ki. Még két mérkőzésünk van, jobban kell játszanunk, és győznünk. Ha De Rossi játszott volna, jobban koncentrálhattam volna a támadásokra. A csapatban azonban 23-an vagyunk, és a tréner dönt az összeállításról. Próbáltuk megtörni a hollandok lendületét, de az első félidőben mindig fölénk kerekedtek a széleken."

A helyzet akkor változott meg, amikor Fabio Grosso beállt, Gianluca Zambrotta átment a jobb oldalra, Christian Panucci pedig középre húzódott.
"A cseréknek köszönhetően a második játékrészben jobbak voltunk a széleken. Talán előbb kellett volna ezt meglépni, de így utólag könnyű okosnak lenni. Az első góljuk les volt, aztán a második két gólt az elöl lévő játékosok labdavesztéséből kaptuk. Nem figyeltünk eléggé az ellentámadásaikra. Mindannyian csalódottak vagyunk, de a mérkőzésnek vége, most értékelnünk kell a teljesítményünket. A következő két találkozónkon azonban nem szabad ugyanezeket a hibákat elkövetnünk."
Fabio Grosso az olaszok egyik legjobbja volt, és úgy érzi, a csapat összeszedheti magát a vereség után.
"Levontuk a következtetéseket a hibáinkból, és a másodk félidőben jobban játszottunk, de nem volt szerencsénk. Nem ez az első vereségünk, szerintem Románia ellen újra 100%-ot tudunk majd nyújtani, mivel az sorsdöntő találkozó lesz."
Grosso a második félidőben állt be, és felfutásaival igen veszélyes helyzeteket alakított ki a bal szélen.
"Jelenleg nem számít az egyéni teljesítmény. Egy csapat vagyunk, akik nem tudták megmutatni igazi értékeiket, de a következő mérkőzésen javítanunk kell. Tudjuk, hogy rosszul játszottunk, és ezért vállaljuk a felelősséget, de azt is tudjuk, hogy még két mérkőzés áll előttünk, és fordíthatunk a helyzetünkön. Súlyos vereséget szenvedtünk, de a hátralévő négy napban együtt kell dolgoznunk, hogy Románia ellen jobbak legyünk."
Alessandro Del Piero nem tudott optimistán nyilatkozni a hollandok utáni vereség után.
"Minden szempontból negatívan sikerült az este. Tiszta fejjel kell értékelnünk a helyzetet, és mindannyiunknak el kell ismerni, hogy hibáztunk. Nehéz helyzetben vagyunk, de meg kell próbálnunk a pozitívumokat nézni, és optimistán a jövőbe tekinteni, még ha ez nem is megy könnyen most. Szomorúak és csalódottak vagyunk, de most már a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk."
Az olasz játékosok dühösek voltak, amiért az új szabályok miatt Ruud Van Nistelrooy gólját érvényesnek nyilvánította a játékvezető. Christian Panucci sérülten feküdt a földön, az új szabályok pedig egyértelműen nem ilyen helyzetekre vonatkoznak.
"A negyedik játékvezető az új szabályokkal indokolta a döntést, de Panucci a földön volt, természetes, hogy tiltakoztunk a döntés ellen. Azt mondta, hogy Panuccit aktív játékosnak minősítették."
Del Piero csereként lépett pályára, és egyből meggyőző teljesítményt nyújtott, két gólszerzési lehetőség is adódott előtte.
"Nem tudom, hogy Románia ellen kezdő leszek-e. Sokan kritizálták Roberto Donadonit, de ugyanabban a csónakban evezünk, együtt felelünk a vereségekért és a győzelmekért is. Most már a következő mérkőzésre kell összpontosítanunk. Hibáztunk, és nincs sok időnk, ezért szívünket-lelkünket bele kell adnunk a hátalévő mérkőzéseken. Olaszország a legreménytelenebb helyzetekben nyújtja a legjobbat, reméljük, hogy ez továbbra is így lesz."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.