Az elhalasztott mérkőzés könnyebb lett a vártnál. A Juventus három gólt is szerzett, a Parma pedig szinte egyáltalán nem jelentett veszélyt: ez persze a Bianconeri védelmének is köszönhető, akik gyorsan elfojtották a pármaiak próbálkozásait.
Giorgio Chiellini újra a mérkőzés egyik legjobbja volt, és a találkozó után a 'Juventus Cannelnek' beszélt.
"Most pontosan azt tettük, amit az idény eddigi részében is tennünk kellett volna, hiszen gyakorlatilag már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést. David góljától teljesen összeomlottak, onnantól könnyű dolgunk volt. Jól tettük, hogy folyamatosan nyomás alatt tartottuk őket. Jól megértetük egymást Stendardoval, nagyszerűen játszott; azonnal sikerült beilleszkednie, és magabiztosan átvennie át a játékstílusunkat. A párharcom Corradival? Jó barátok vagyunk, állandóan rugdossuk egymást, de végül öleléssel fejezzük be."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.