Az AC Milan elleni mérkőzés hőse, a bosnyák Szalihamidzsics már a jövőbe tekint:
"Koncentáljunk most már a Parmára. További gólok? Megpróbálok az idény vége előtt még többet szerezni."
2 nappal a Milan elleni meccs után Haszan Szalihamidzsics még mindig reflektorfényben van. Két góljával ugyanis mindenkinek óriási örömet okozott.
Egy ilyen győzelmet több ideig kellene élvezni, de erre most nincs idő, hiszen szerdán újra pályára kell lépni. Az elhalasztott Parma elleni mérkőzés következik, és Szalihamidzsics már erre fókuszál.
"Mindig nagyszerű érzés legyőzni a Milant, de most már a következő találkozónkra kell koncentrálnunk. Kemémy meccsre számíthatunk a Parma ellen, fontos lenne a Bajnokok Ligája szempontjából, hogy győzzünk. Már majdnem megvan a kvalifikáció, nem a mögöttünk állókra, hanem az előttünk lévőkre kell figyelnünk."
Brazzo sokoldalúságának köszönhetően idén több poszton is pályára léphetett: volt bal szélső védő, középpályás a bal és a jobb oldalon is; de a teljesítménye mindig ugyanolyan volt. Ez olyasmi, amit az évek során sajátított el.
"Nem okoz számomra problémát, ha más-más posztokon kell játszanom; sőt, szerintem fontos, hogy egy játékos sokoldalú legyen. A Hamburg játékosaként támadó voltam; a Monaconál csatárként, középpályásként és védőként is kellett teljesítenem."
Szalihamidzsics élvezi a reflektorfényt, és a sok dícséretet, amiért gólhelyzetben higgadtan tud dönteni. A Milan elleni két találatával már négy gólnál jár az idényben, és ötnél, ha az Olasz Kupát is beleszámítjuk. És az idénynek még nincs vége.
"Mikor volt utoljára, hogy egy mérkőzésen két gólt szereztem? Hét éve. Mindig készen állok, hogy rögzített helyzetekből gólt tudjak szerezni, de ez nem olyan könnyű az olasz bajnokságban. Eddig négy gólt szereztem, de ha lesz rá lehetőségem, szeretnék még többet is lőni. Az a lényeg, hogy győzzünk, és itt a Juventusnál több kitűnő csatárunk is van, akiknek nagyon jól megy az ilyesmi."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.