Jean-Claude Blanc arról beszélt, hogy Alessandro Del Piero szerződésének meghosszabbítása jó üzlet volt, és, hogy Tiagót nem fogják eladni januárban.
Bár a Juventus csapatkapitánya 20 %-os bércsökkentést fogadott el, 2010-ig még így is 4.5 millió eurót keres majd évente.
"Del Piero szerződése egy különleges megegyezés volt, mely egy különleges játékosnak szól. És persze újító szerződés is, mert nemcsak a pályán mutatott teljesítményének szól, hanem magában foglalja azt is, hogy arcát és nevét új területeken használjuk majd fel a csapat népszerűsítésére. Alex az olasz futball első számú játékosa. Ő és Buffon segít nekünk, hogy nagy amerikai és kínai vállalatokkal tárgyaljunk a klubról. Ahogy mondtam: ez egy újító szerződés."
A tárgyalások hónapokon keresztül húzódtak, és az egyik szakaszban Alessio Secco, a klub sportigazgatója szerint fennállt a veszélye, hogy elveszítsék Del Pierót. Akkor végül győzött Del Piero?
"Hiba lenne így nézni a dolgot. A Juventus nyert. A csapat és a klub. Az volt a célunk, hogy a csapatot erősebbé tegyük, és ezt elértük. Soha nem kötöttünk olyan szerződést, amit nem akartunk, pláne nem garantáltunk senkinek állandó kezdőpozíciót."
Az elmúlt hónapokban a Bianconeri hosszú tárgyalásokat folytatott Gigi Buffonnal, David Trezeguet-vel, Mauro Camoranesivel és Pavel Nedveddel is, melynek eredményeként sok szurkoló a klub vezetése ellen fordult.
"A klub vezetőiként mi is azt akarjuk, mint a szurkolók - hogy egyensúlyt találjunk. A többségük úgy látja a dolgokat, mint mi: van egy költségvetésünk, amiből gazdálkodnunk kell. A szív beszélhet, de hallgatni is tudni kell."
Igaz, hogy a Juventus csak most tért vissza a Serie B-ből, de versenyben van a Scudettóért. Ennek újabb állomása lesz a ma esti, Genoa elleni találkozó.
"Talán nem tűnök majd túl arrogánsnak, hogy ezt mondom, de engem nem nagyon lepett meg ez a jó kezdés. A fiatalok és tapasztalt játékosok vegyítése bevált, főleg, hogy van egy olyan edzőnk, aki ért az összetevők megfelelő arányú keveréséhez."
Persze vannak hibás alkotóelemek is. Itt van mindjárt Tiago, aki a héten nagy felzúdulást válott ki nyilatkozatával, mely szerint távozik januárban, ha nem kap több lehetőséget.
"Szerintem még mindig beválhat. Nagy harc folyik a helyekért, de én a dolgok jó oldalát nézem - Antonio Nocerino nagyon jól bevált, okos döntés volt megtartanunk őt. Még várok néhány hónapot, mielőtt játékosokról döntenék. Ez egy hosszú idény lesz."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.