Elhunyt Antonio Puerta

A hír egyáltalán nem kapcsolódik a Juventushoz, de annyira megrázó ez az egész, hogy mégis helyet kaphat itt...

Két nappal a Getafe elleni mérkőzésen történt eszméletvesztése után a mai napon elhunyt Antonio Puerta, a Sevilla 22 éves középpályása.

Antonio Puerta

A sokoldalú középpályás vasárnap vesztette eszméletét a Getafe elleni mérkőzésen, és később kiderült, hogy szívrohamot kapott.

Lecserélése után saját lábán hagyta el a pályát, ám az öltözőben újra elájult. Ezután sietősen kórházba szállították, ahol az intenzív osztályra került súlyos állapota miatt.

Vasárnap óta kritikus állapotban volt, és szívleállása miatt agykárosodást is szenvedett. A kórházból érkező hírek szerint állapota folyamatosan romlott, és kedden reggel drasztikus visszaesés következett be.

A kedd kora délutáni spanyol sajtó adta hírül halálának hírét...

Puerta sokoldalú szélső középpályás volt, 50 alkalommal lépett pályára a Sevilla színeiben, és egy alkalommal bekerült a spanyol válogatottba is. A fiatal játékos ebben a városban született, itt nőtt fel, és 2002 óta szerepelt a csapat B keretében.

Ötször került be Spanyolország 21 éven aluli válogatottjába, és teljesítményével kiérdemelte a kritkusok dícséretét. A ballábas középpályás nagyszerű formában kezdte a szezont, tagja volt a Spanyol Szuperkupában a Real Madridot legyőző Sevilla csapatának. Eredményei közé tartozik két UEFA Kupa győzelem, egy Európai Szuperkupa győzelem, és egy Spanyol Kupa elsőség.

A 22 éves játékos után barátnője maradt egyedül, aki a következő hónapra várja közös gyermekük születését.

A Sevilla kedd esti, AEK Athén elleni Bajnokok Ligája selejtezőjét határozatlan ideig elhalasztották.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr874641017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_74763 2007.08.28. 20:11:04

Mindíg borzasztó ilyet olvasni, tehetséges fiatal játékos tele életerővel, tervekkel és egyszercsak meghal a pályán (bár most itt nem pontosan ez történt). Szegény Fehér Miki jutott eszembe, nyugodjon békében mendkettőjük.

passerby 2007.08.28. 20:53:19

Akit az istenek szeretnek, korán hal meg...

global 2007.08.28. 21:42:51

nagyon sajnálom hogy meghalt egy tehetséges játékosa a sevillának:(:(

Kowa 2007.08.28. 22:18:15

Jó hogy betetted Lassus Illő volt!! Nyugodjon békében szegény Puerta!! Nem értem miért kelett iylen korán elmennie előtte volt a jövő hatalmas labdarúgó lehetett volna.. :'(

bingo 2007.08.29. 10:28:28

Gyakorló apaként az utolsó előtti mondat a legszomorúbb az egészben... R.I.P.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1901) bajnokság (3556) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (979) elemzés (40) előzetes (896) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1703) játékosokról (10315) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2506) meccsek (4370) mercato (4304) nyilatkozat (7718) Olasz Kupa (335) összefoglaló (442) pletyka (4313) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (233) Címkefelhő
süti beállítások módosítása