Serie A előretekintő - a Juventus helyzete

Az új idény még el sem kezdődött, de sokan már most megkérőjelezik a Bianconeri átigazolási politikáját, és a csapat erejét.

A Juventus Serie B-ből történő visszajutása után a lelkesedés és a várakozások az egekbe szöktek, a szurkolók és néhány játékos is hatalmas ambíciókkal tekintett a jövőbe, sőt többen bajnoki elsőséget emlegettek.

Bár az előszezoni felkészülési mérkőzések nem jelentenek garanciát semmire, azért lehet valamilyen képet alkotni egy csapatról. A Juventus esetében ez a kép igencsak homályos. Az első mérkőzések ugyanis - mind a játék képét, mind az eredményeket tekintve - csalódást okoztak. Az idő múlásával azonban Ranieri fimomított a csapat működésén, és a dolgok javulni kezdtek.

Juventus FC

A Roma ellen aztán a Bianconeri legjobb felkészülési mérkőzését játszotta, hátrányból fordított, és végül 5-2-re kiütötte a fővárosiakat. A Trofeo Birra Moretti és a Trofeo Berlusconi keretében, a Milannal és az Interrel szembeni vereségek ellenére a fejlődés tovább folytatódott, és a Juventus bebizonyította, hogy képes felvenni a versenyt a legnagyobb csapatokkal is, és van rá esély, hogy a bajnokságban az első öt csapat között végezzen.

Mindezek ellenére azonban valami hiányzott a Bianconeri játékából. Talán amiatt, mert még nem szoktak össze a játékosok. Papíron szinte mindenki világklasszis, de legalábbis a kezdő tizenegy mindenképp az.

Számos dolog viszont a Milan és az Inter alá helyezi a Juventust idén. A legnagyobb problémát a védelem jelenti. Andrade nagyszerű vétel volt, és már eddig is bizonyította tehetségét, de ha valamiért kidől a sorból, nagyon nehéz lesz pótolni. És a sárgalapok számát tekintve, amit kapni szokott, biztosan kénytelen lesz kihagyni néhány mérkőzést.

Elképzelhető, hogy a Juventus vezetői akarnak még igazolni valakit a belső védő pozíciójába (Meira és Ivanovics is esélyes), de ha ez nem történik meg, a Bianconeri nem sok jóra számíthat Boumsong szintű játékosok bevetésével.

A másik súlyos probléma a belső középpályát érinti. Itt nem a játékosok számával van a baj, hanem azzal, hogyan alkalmazható Tiago és Almiron egyszerre. A felkészülési mérkőzések során kiderült, hogy a két játékost nem lehet együtt bevetni, mert túlságosan hasonlít egymáshoz a stílusuk. Bár a portugált tartották a középpálya sztárjának, eddig csalódást okozott, és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, míg Almiron kitűnő játékával a középpálya vezető egyéniségévé vált.

A harmadik gondot jelentő tényező pedig a csatársor. Ha Trezeguet nem bevethető, a Juventusnak nincs befejező csatára. Del Piero, Palladino és Iaquinta is képes gólokat szerezni, de ők olyan csatárok, akik kialakítják a lehetőségeket, nem pedig lezárják az akciókat. Ha Trezeguet hiányozni fog, elképzelhető, hogy gondok lesznek a támadó alakzattal, nem jönnek majd a gólok, függetlenül attól, milyen jól játszik Ranieri csapata.

Persze a negatívumok mellett vannak pozitívumok is. A fiatal játékosok, főleg Criscito és Nocerino nagyon jól szerepeltek a felkészülési mérkőzéseken, és minden bizonnyal fényes nemzetközi jövő áll előttük. Rajtuk kívül Almiron és Andrade nyújtott meggyőző teljesítményt, mely a kritikusokat és a szurkolókat is meggyőzte. És persze nem szabad megfeledkezni Del Pieróról és Nedvedről, akik életkoruk ellenére még mindig az olasz labdarúgás elitjébe tartoznak.

És végül, de nem utolsósorban, a legfontosabb pozitívum a határozottság, az elszántság, és a hit, mely árad a Juventus játékosaiból. A szüntelen 'győzniakarás' és bizonyítási vágy nagyon nagy előnyt jelenthet majd a bajnokság során.

Mindent összevetve, a Juventus rendelkezik azokkal a képességekkel, melyek az első négy hely egyikére repíthetik őket, bár nem lesz könnyű dolog megelőzni a Romát, a Fiorentinát, vagy a Laziót, hogy csak néhányat említsek. Bár idén még elérhetetlennek tűnik a bajnoki cím megszerzése, jövőre, vagy azután mindenképp a legnagyobb esélyesek között lesz a Bianconeri - ám ehhez további erősítésekre és fejlődésre van szükség.

Claudio Ranieri eddig kitűnő munkát végzett, és a csapat jó irányba halad, de ha nem sikerül elérni a Bajnokok Ligája indulást, az hatalmas katasztrófa lesz, és az eddig munka semmissé válik egy pillanat alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr504640997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása