A Trofeo TIM után a Juventus újra a Milannal találkozik, ezúttal egy normális, 90 perces mérkőzésen. Ranieri a következőket mondta az összecsapásról:
"A szezonkezdet előtt ez az utolsó igazi megmérettetésünk, sajnos azonban néhány játékosom hiányozni fog."
Majdnem egy héttel az idénnyitó előtt a Juventus készen áll utolsó rendes mérkőzésére. A találkozó hasznos lesz Ranieri számára, hogy még több információt kapjon a csapat erősségeiről és gyengeségeiről, ám ezek a válaszok nem lesznek egyértelműek.
A sajtótájékoztatón Ranieri arról beszélt, hogy a keret számos sérült miatt nem lehet teljes:
"Sajnos több játékos nélkül kell pályára lépnünk. Chiellini, Trezeguet és Zanetti sérülése nem komoly, de nem lehetnek ott a csapattal. Camoranesi? Edzéseket végez, de még nincs megfelelő erőnléti állapotban. Almiron fájdalmakkal küzködik, Tiago pedig nincs csúcsformában. Így azonban kipróbálhatok néhány új dolgot is."
Mindenesetre a hangulat olyan lesz majd, mint a bajnokság mérkőzésein. Nem is lehet más, ha a Juventus és az AC Milan találkozik. Az eredmény azonban ezúttal nem lesz fontos, legalábbis Ranieri számára:
"Az eredmények majd csak a bajnokságban lesznek fontosak, ott már pontokat kell gyűjtenünk - persze veszíteni sohasem kellemes. A 90 perces mérkőzések mindig fontosak, és ez az utolsó az idény kezdete előtt. Egyre jobbak vagyunk, és ezt be is akarjuk bizonyítani. A védelem? Mérkőzésről mérkőzésre egyre kevesebb hibát vétünk. Folytatnunk kell a javulást, edzéseket végezni, és figyelni arra, ahol gyengébbek vagyunk."
A Trofeo Berlusconi újabb lehetőség arra, hogy az egyik nagy riválissal találkozzon a csapat, három napon belül másodszor.
"Tudjuk, hogy még nem vagyunk a legjobb formánkban, de már nem vagyunk annyira lemaradva a többiektől. A nagyok most már csak taktikájukon finomítanak, míg nekünk kétszer annyit kell dolgoznunk, ugyanis az edzéseken kívül még az összeszokáson is javítani kell. Mindezektől eltekintve azonban elégedett vagyok az eddigi munkánkkal. A Trofeo TIM keretében is kitűnő mérkőzésket játszottunk a Milan és az Inter ellen."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.