A tréner hivatalosan is megnyitotta az idényt:
"Engem érdekel legjobban a csapat. Hatalmas lelkesedést látok a játékosokban. A leghető leggyorsabban jól felkészült ellenfelekkel kell játszanunk."
Claudio Ranieri már égett a vágytól, hogy megkezdje a munkát, amikor hivatalosan is bemutatták a sajtónak. Végre elérkezett a nagy nap, és a tréner már készen áll. Csapata megtette az első kis lépést: az összes játékos összegyűlt Vinovóban, és ebben bíztató jeleket lehet felfedezni.
"Örülök" - mondta Ranieri a Juventus Channelnek - "Észrevettem, hogy a srácok nagyon lelkesen érkeztek, hogy megkezdjék a munkát. Az idősebbek és a fiatalok is. És ez csak jó jel lehet az edzőnek. Mindenki kíváncsi a csapatra a pályán, de persze én vagyok a legkíváncsibb."
Megtörténtek az első lépések. mielőtt megkezdődnének az edzések (ma délután 6 órától Pinzolóban), Ranieri kijelölte az első célokat:
"A csapategység mindig is a klub erényei közé tartozott. Még emlékszem Lippi Juventusára, akik bármikor képesek voltak a győzelemre, köszönhetően kitartásuknak, hitüknek és akaratuknak. Én is ugyanezt szeretném elérni. A kezdetektől fogva megfelelő légkört kell kialakítanunk a csapaton belül."
Természetes, hogy az első napon megkérdezik az edzőt, milyen lesz az idei szezon:
"Semmi elvárásunk nincs, mivel tavaly még a Serie B-ben voltunk - egyébként ez az utolsó alkalom, hogy ezt megemlítem. A Juventusnak két éve kivételes csapata volt, de ez nincs többé. A kivételes kevesek itt maradtak, és új játékosok érkeztek. Nagyon elégedett vagyok az igazolásainkkal. Taktikailag erős és technikás játékosok érkeztek. Izgalmas szezon lesz, már alig várom, hogy elkezdődjön."
Az új kaland Pinzolóban kezdődik. Először két barátságos mérkőzés lesz a Mezzocorona és a kínai olimpiai csapat ellen, majd irány Anglia. Claudio Ranieri elképzelései egyértelműek:
"Az idei év különleges lesz a Serie A-ban, hiszen a Napoli és a Genoa is visszatért. Éppen ezért akarok már a legelejétől kezdve erős ellenfelek ellen játszani. Angliában olyan csapatokkal találkozunk majd, akik már készen állnak hazájuk bajnokságára. Nyomás alatt akarok lenni, de legfőképp azt szeretném, hogy a csapat legyen nyomás alatt. Nem szeretem, ha az ellenfelek túl nagy mozgásteret adnak nekem."
Az új Juventus Claudio Ranieri irányításával megkezdte útját, készen állnak egy izgalmas szezonra. Ilyen bevezetővel biztosan remek szezon lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.