Idén több fiatal játékos is helyet kap majd a Juventusnál. Mirante és Urbano ugyan távozott a klubtól, de Ranieri így is számíthat Palladino, Piccolo, Crsicito és Molinaro játékára. Az utóbbi két fiatal nyilatkozott először a sajtó képviselőinek.
Domenico Criscito: "Most már itt vagyok, és csak a Juventusra összpontosítok. Nagyszerű játékosok között lehetek, ismerem őket. Találkoztam a trénerünkkel is, aki rengeteget dícsért engem, és ez igazán jólesik. Ő fog dönteni majd arról, hogy szélső vagy középső védőként számít-e rám. Nekem igazából teljesen mindegy. Az elejétől kezdve mindent bele fogok adni, hogy helyet kapjak a csapatban, mivel az életben mindenért meg kell küzdeni."
Cristian Molinaro: "Az, hogy itt lehetek, nagy hatást gyakorolt rám - roppant izgatott vagyok. Igazi kihívás ez számomra. Soha nem titkoltam az ambícióimat, mindig is egy ilyen fontos klubnál szerettem volna játszani. Nem hiszem, hogy másodrendű játékos leszek, mindent megteszek majd a pályán, és készen fogok állni, ha a tréner számít rám. Csak kemény munka árán érhetjük el kitűzött céljainkat."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.