Készülődés a Lecce ellen

A nagy rivális Napoli elleni siker után a Juventus játékosai most a Lecce ellen készülnek.

Lecce - Juventus

A Napoli után újabb kemény mérkőzés vár a Bianconerire. A csapat Leccébe utazik, hogy a bajnokság egyik legjobb formában lévő alakulatával mérkőzzön meg. Papadopulóval a kispadon a Lecce egyre feljebb kapaszkodik a tabellán, és négy egymás utáni győzelem áll mögötte.

A bajnokság első felében a Juventus 4-1 arányú, dicsőséges győzelmet aratott ellenfele felett - akiket akkor még Zeman vezetett -, és Deschamps ezúttal is több meghatározó játékosát kénytelen lesz nélkülözni. Akkor Buffon, Del Piero, Trezeguet, Zanetti, Giannichedda, Marchionni, Zebina és Legrottaglie hiányzott az összecsapásról. Most sem lesz nagy különbség, hiszen Del Piero, Giannichedda, Marchisio biztosan nem lesz ott, Zanetti valószínűleg hiányozni fog, és Boumsong játéka is igen kétséges.

A legtöbb hiányzó a középpályán lesz, ahol Deschamps-nak valami új megoldást kell majd kitalálnia. A következő két edzés - csütörtök délután és péntek reggel - nagyon fontos lesz, utána pedig a csapat elutazik Salentóba. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr34640513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása