Ha nemzetközi szereplésről van szó, Trezegol nem sokat takarékoskodik az erejével. Két gólt is szerzett a Liége ellen, a végeredmény így nem sokat számított.
"Jók voltunk, ez az, ami számít"
Ha európai szereplésről van szó, Trezeguet egyszerűen megvadul. A Liége nem Brugge - ahol David a 100. gólját szerezte -, és ez a barátságos mérkőzés nem a Bajnokok Ligája, de ha európai porondról van szó, Trezeguet-re mindig lehet számítani. Ez a Standard ellen is bebizonyosodott. Két gólja a bizonyíték, hogy az eltiltása miatti kihagyás ellenére sem esett ki a formából.
A mérkőzés után Trezeguet a következőket mondta az újságíróknak:
"Nagyon jól ment nekünk, még ha nem is győztünk. Jó meccs volt, és ha csak egy alkalommal is, de nagyon jó volt visszatérni a legmagasabb szintre. A közönség óriási volt, és éppen ezért nagyon örülünk, hogy a nézők egy kellemes élménnyel gazdagodhattak."
David ezután technikai szempontból értékelte a találkozót, beszélt Zalayetáról és főleg Giovincóról, aki a támadó társa volt a mérkőzésen:
"Marcelóval mindig nagyon jól megértjük egymást, azt tettük, amit az edző kért tőlünk. Giovinco? Örülök neki, és a többi srácnak is, akik fontos tapasztalatot szereztek ezzel a mérkőzéssel. Sebastian előtt óriási jövő áll, és Deschamps kitűnő munkát végez vele. Rengeteg ideje van még, hogy nagy játékos váljon belőle."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.