A januári átigazolási piacnak 19 órakor lett vége. Salihamidzic és Criscito júniusban érkezik, Guzman kölcsöne került. A legfrissebb információk a Bianconeri elnökétől.
"Júniusig vége számunkra az átigazolási időszaknak." - így foglalta össze az elnök a Bianconeri igazolási aktivitását.
Didier Deschamps nem számíthat új játékosra az idény második felében. Jobb, ha ugyanaz a csapat kap lehetséget, mely eddig is remekül szerepelt, ledogozta a 9 pontos hátrányt, és első helyen fejezte be a bajnokság első felét. Guzman kölcsönadása az egyetlen átigazolás, mely a felnőtt csapatot érinti.
Azonban a Bianconeri elnöksége keményen (és jól) dolgozott a hónapban, már a 2007/08-as szezonra készülve, mely júliusban kezdődik. Hasan Salihamidzic és Mimmo Criscito átigazolása már biztos, de ne felejtsük el azokat a lépéseket sem, melyeket az Ajax cseh válogatott védőjének, Zdenek Grygerának a megszerzésére tettek.
Giovanni Cobolli Gigli a következőket mondta az új érkezőkről:
"Criscito megszerzése a Juventus új stratégiájába illeszkedik. A másodosztályba történő lesorolás pénzügyi következményei miatt a klub kénytelen taktikai szempontok szerint megerősíteni a keretet olyan játékosokkal, akik hatékonyabbá tehetik a védelmet, a középpályát, és a jövőben a csatársort is. Júniustól kezdődően egy megerősített keret áll majd rendelkezésünkre, melyben remélhetőleg ott lesznek mostani bajnokaink is."
Az elnö ezután a klub jelenlegi játékosairól beszélt:
"Nagy a valószínűsége, hogy egyetlen játékos sem távozik, de mint mondtam, túl korai lenne még a részletekről beszélni. Majd akkor lesz ez a dolog aktuális, ha szinte biztosan visszakerülünk a Serie A-ba, azonban jelenleg még nagyon sok mérkőzés áll előttünk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.