A Juventus ma este Alessio és Riccardo emlékéért fog játszani a Bologna ellen.
Erre a pillanatra senki sem számított. Szerencsére. Ekkor, péntek este, sem újságíró, sem szurkoló, sem bennfentes nem gondolt a show-business és a sport egyik legrégebbi és legbanálisabb mondására, mely szerint: "A show-nak folytatódni kell."
Mindannyian azt mondtuk és gondoltuk, hogy most meg kell állni. Haza kell menni, félretenni a győzni akarást, és a játék szeretetét. Ebben a szezonban ez lett volna az első mérkőzés, hogy a csapat vezeti a tabellát, és a nagy játékosok is éppen visszatértek.
Azonban egyikük sem gondolt a játékra és a góllövésre. A fájdalom és szenvedés pillanata volt, és az még most is. Magánembereknek és közösségeknek; a két fiú családjának és csapattársainak; az idős játékosoknak, akik emlékeznek a két fiatal szenvedélyére és ragyogására; és a számtalan sportolónak, akik még most sem hiszik el, hogy ilyesmi megtörténhet.
Alessio és Riccardo már nincs közöttünk. Ma csak ez számít.
A csapat edzése a kihalt Stadio Olimpicoban érzékelteti talán legjobban az ürességet, az elhagyatottságot, a veszteséget. Üres lelátók és üres fejek. És Vinovoban, a számtalan pályán, ahol Alessio és Riccardo otthagyta álmait, úgy tűnik, nem lesznek többé átívelések, kapuralövések, taktikai eligazítások és kapusedzések.
Hideg és irreális a csönd, mely többet mond ezer szónál.
Nem lesz könnyű újrakezdeni. Del Pieronak, vagy a Belletti játékosainak. Nem lesz könnyű újra dolgozni, és nem lesz könnyű felejteni.
Talán érdemes gondolatainkat Alessióra és Riccardóra, arra a szenvedélyre fordítani, mellyel ezt a játékot játszották. Mikor kint voltak a pályán, és mikor harcoltak minden egyes labdáért.
Ma este Bolognában minden újraindul - szenvedéssel, mely megbénítja a lábat, és a gyomrot. Mert a fájdalom - az igazi fájdalom - soha nem múlik el.
Ma este azonban Alessio és Riccardo is ott lesz velünk a pályán. És ezt a mérkőzést értük játszuk majd!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.