Hétfő este a nápolyi San Paolo lesz az olasz labdarúgás egyik igazi, nagy összecsapásának a színhelye.
A Brescia legyőzése után a Juventus a Napoli csapatával találkozik a 10. játéknapon, több, mint két hónappal azután, hogy augusztus 27-én a TIM Kupa harmadik fordulójában egymás ellen játszottak. Akkor is a San Paolo volt a helyszín, és a házigazdák a 3-3-as döntetlen után tizenegyes párbajban harcolták ki a továbbjutást. Azóta azonban sok minden változott, főleg a Juventusnál. Világbajnok játékosok - Trezeguet, Camoranesi - tértek vissza, és a védelem is jelentősen erősödött. Továbbá a TIM Kupa csak a csapat harmadik hivatalos meccse volt. A csapategység mára jelentősen javult, ugyanúgy, ahogy az erőnlét és a morál is, és a csapat a remek eredményeknek köszönhetően a harmadik helyre jött fel a tabellán.
A Napoli azonban több nehézséggel szembesült az idényben, mint amire számítottak, és ez oda vezetett, hogy az Albinoleffe csapatától is kikaptak. Ennek ellenére képességeiket nem lehet megkérdőjelezni, és játékoskeretük a liga egyik legerősebbjévé teszi őket.
A Calaió - Bucchi támadó-kettősük elsőosztályú. Utóbbi a liga egyik legveszélyesebb támadója, akinek tudása félelemmel tölti el az ellenfél védőit. A csatárduó mögött De Zerbi játszik, aki a Rimini játékosához, Ricchiutihoz hasonlóan a bajnokság egyik legerősebb támadó középpályása. Dalla Bona és az uruguayi Bogliacino alkotja a masszív középpálya másik két tagját, akik inkább a rengeteg munkából és a szerelésekből veszik ki a részüket, nem a támadásokból. Ettől függetlenül bármikor képesek problémát okozni az ellenfélnek. Paolo Cannavaro nem lehet ott a hétfő esti összecsapáson, így Domizzi, a magas és megbízható középső védő lesz az, aki a védelemért felel.
Játékosain kívül a San Paolo nagyszerű hangulata is a Napoli csapatát erősíti majd. Rettegett célpontja ez minden idegenben játszó csapatnak, főleg a nagyoknak, akik gyakran 80 ezres ellendrukker tömeggel találkoznak itt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.