Tanulságok a Lazio elleni meccsből

khedira_sami_golunneples_lazio_ellen.jpgKét mérkőzés, két győzelem. Mindkettő egygólos különbséggel. Egyértelműen nem szépségdíjas meccsekkel kezdte a Juventus a szezont, azonban jelen pillanatban összehasonlíthatatlanul jobban áll az Öreg Hölgy, mint tavaly. Egy évvel ezelőtt két mérkőzés után a Juventus neve mellett nulla pont szerepelt a tabellán, miután a bianconero együttes vereséggel zárta az Udinese és Roma elleni meccseket. Most viszont két harcos és kemény meccs két győzelmet hozott a Fiorentina és a Lazio ellen.

A Juventus 2003 decembere óta nem veszített bajnokit a Lazióval szemben, vasárnap pedig Sami Khedira bebiztosította, hogy a Juventus folytatja a hagyományt a fővárosiak ellen. A német válogatott, aki pár éve BL-t és világbajnokságot nyert, döntő tényezőnek bizonyult eddig. Az ő góljainak is köszönhetően a csapat tagjai magabiztosan vághatnak neki a válogatott szünetnek, hogy jövő hónapban a Sassuolo ellen folytassák a bajnoki menetelést.

A Juventus idei célkitűzése nem más, mint minél tovább, lehetőleg döntőig jutni a Bajnokok Ligájában, illetve történelmet írni a sorozatban hatodik scudettóval. Ezek szem előtt tartásával lássuk, mit sejtetnek a Lazio elleni mérkőzésen látottak.

1. A Juventusnak továbbra is szüksége van még egy középpályásra

Pontosabban szólva szükség van egy box-to-box játékosra, vagyis olyan futballistára, aki képes bejátszani a tizenhatosok közötti teljes területet úgy védekezés során, mint támadásoknál. A Juventus középpályáját többek között az tette a közelmúltban oly kiemelkedővé, hogy itt játszott például Arturo Vidal és Paul Pogba. Azonban mostanra mindketten távoztak. A Juventus számos kiváló középpályással rendelkezik, ilyen például Kwadwo Asamoah, Miralem Pjanić és Claudio Marchisio. Mindazonáltal Miralem Pjanić irányítónak érkezett az olasz fővárosból, és nem az az energikus és mindenhova odaérő futballista, akit Vidal és Pogba megtestesít. Amennyiben a bosnyák válogatott védekezési feladatok ellátására is kényszerül, azzal minden bizonnyal megoszlik a figyelme, és nem lesz képes teljes potenciálját kihasználva segíteni csapatát.

asamoah_es_lemina_lazio_elleni_meccs.jpgAmi Kwadwo Asamoaht illeti, a ghánai középpályás rendkívül aktív volt az elmúlt két mérkőzésen, és figyelembe véve, hogy az elmúlt két szezont azzal töltötte, hogy különböző sérülésekkel küszködött, megnyugtató őt ismét a pályán látni. Azonban pontosan az elmúlt két szezon miatt megkérdőjelezhető a futballista teherbírása. Utoljára a 2013/2014-es bajnoki évadban játszott le egy teljes szezont, és bár fizikailag meggyőző állapotot mutatott a Fiorentina és a Lazio ellen, nem tagadható, hogy egyes területeken képességei mintha berozsdásodtak volna, és idő kell arra, hogy ismét legjobb formáját mutathassa.

Továbbá, mivel most már egészséges, a ghánai szövetségi kapitány is minden bizonnyal igényt fog tartani a szolgálataira az Afrikai nemzetek kupáján, amelynek 2017-ben Gabon ad otthont január közepétől február elejéig. Ekkor a Juventusra bajnoki mérkőzések várnak például a Fiorentina, Lazio, Sassuolo és Inter ellen, valamint kezdődik az Olasz Kupa is, illetve február közepén remélhetőleg az Öreg Hölgynek a BL kieséses szakaszban is helyt kell állnia. Ez egyáltalán nem jó időpont a középpálya egyik fontos tagjának a nélkülözésére.

Claudio Marchisio már nem egyszer bizonyított a Juventus mezében, elég itt csak a tavalyi bajnoki szezon elejére gondolni, amikor rendkívül nyilvánvaló volt az olasz válogatott hiánya a középpályáról. Azonban sajnos a futballista áprilisban komoly térdsérülést szenvedett, amiből legkorábban októberre épülhet fel. Sajnos felépülése esetén sem bizonyos, hogy a középpályás ugyanazt a teljesítményt lesz képes nyújtani, mint az elmúlt szezonokban. Ezért is butaság lenne rögtön visszatérése után ekkora terhet a játékos vállaira helyezni, következésképpen rendkívül fontos még most megfelelő minőségű futballistával megerősíteni a középpályát.

2. Allegrinek meg kellene kevernie kicsit a támadórészleget

higuain_gonzalo_buffonnal.jpgErre sor kerülhet akár már a Sassuolo ellen is. Az elmúlt két mérkőzésen Gonzalo Higuaín a padról állt be Mario Mandžukić helyére a második félidőben. Talán nem lenne rossz ötlet ezen változtatni, és már kezdetektől argentin csatárpárost játszatni. Miért? Először is azért, mert a Juventus rendkívüli, kilencvenmillió eurós árat fizetett Pipita szolgálataiért. Másodsorban pedig a nyáron érkezett csatár eddig egy óránál kevesebb játéklehetőséghez jutott, de ennek ellenére góllal segítette csapatát, méghozzá győztes góllal a Fiorentina ellen. Harmadsorban pedig elmondható, hogy a támadások másképp folynak az ő jelenlétében. Sokkal folyamatosabb játékra képes, illetve horvát csatártársához képest a labdabiztossága is jobb.

Ez nem jelenti azt, hogy Mario Mandžukić ne lenne hasznos a csapat számára. A magas horvát center letámadásai, fejelési képességei és fizikai ereje bármely csapatnak a javára lehet, és lesznek olyan mérkőzések, ahol igenis ezen tulajdonságokra lesz szükség. A tavaly jól összedolgozott Paulo Dybalával, lekötötte a védőket, hogy a fiatal argentin előtt tér nyíljon. Valamint a játékos maga is rendkívül izgatottnak tűnt, hogy végre a Juventus mezét magára ölthette.

Azonban az erősítések egyik lényege az állóvíz felkavarása, miközben Massimiliano Allegri természetesen biztosítani kívánja a horvát támadót, hogy kezdőcsapatbeli helye nincs veszélyben. Ennek ellenére olykor nem árt egy kis változatosság, és jó lenne látni, mire képes Gonzalo Higuaín, amennyiben már az elejétől pályán lehet honfitársa mellett.

3. Az Öreg Hölgy kerete bámulatos mélységre tett szert

Sorozatban öt bajnoki cím begyűjtését elég nehéz lekicsinylően értékelni. Emellett azonban természetesen mindig lesznek olyanok, akik panaszra nyitják szájukat, például a Napoli, Roma, Fiorentina szurkolói, vagy tulajdonképpen bárki, aki nem a Juventus szimpatizánsa. Valamint fennáll a veszélye annak, hogy a bianconero csapat a pénzügyi és a sport területén elért sikerei nyomán a Serie A bajnokságát egyindulós versennyé degradálja, ahogyan azt a Bayern München tette a Bundesligával. A Juventus kerete a nyári mercato előtt is első osztályúnak tűnt, hiszen a védelmet a világszerte elismert Bonucci-Barzagli-Chiellini trió alkotta, akik a nyári Európa-bajnokságon is nagyban hozzájárultak az olasz válogatott sikereihez. A középpálya az utóbbi években egyértelműen a Juventus erőssége volt, míg a csatársor tavaly is komoly szintet képviselt Paulo Dybala, Mario Mandžukić, Álvaro Morata és Simone Zaza révén.

juve-jatekosok_rohannak_nezokhoz_gyozelem_utan.jpgDani Alves, Miralem Pjanić és Gonzalo Higuaín volt a nyár három legfontosabb érkezője, de mellettük a Juventus megszerezte a tehetségét a Lazio ellen pár perc alatt megcsillogtató Marko Pjacát is. A mérkőzés cseréi a következők voltak: Dani Alves helyett érkezett Stephan Lichtsteiner, Paulo Dybala helyett Marko Pjaca, Mario Mandžukić helyett pedig Gonzalo Higuaín.

Már ez a cseresor is elég lehet arra, hogy bármely rivális klub szurkolója rettentő irigységgel teljen el, azonban a cserepadon még olyan futballisták szerepeltek, mint az elvitathatatlan tehetséggel bíró Daniele Rugani, Miralem Pjanić, a tapasztalt Patrice Evra és Neto. Adjuk ehhez a névsorhoz hozzá Claudio Marchisiót és Leonardo Bonuccit, és olyan csapatot kapunk, amely szinte bármely ellenfél kezdő tizenegyével képes felvenni a harcot. Amennyiben sikerül egy top középpályásra szert tenni, a keret előreláthatóan megfelelő minőséggel és mélységgel fog rendelkezni a három fronton való harchoz, és az utóbbi két év duplázása után idén talán elérhetővé válik a hőn áhított BL-serleg.

A bejegyzés forrásául szolgáló cikk: [link]

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4511659660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrdel 2016.08.29. 16:30:40

Úgy legyen! Bl-re fel! Győzni kell!

sleepy8 2016.08.29. 16:45:05

Azt amúgy csak Én figyeltem meg, hogy a gólnál Khedira milyen tisztán kapta a labdát? Konkrétan az egész Lazio védelem Higuainra figyelt.

A Fior ellen is hasonló volt a szitu, láthatóan fosnak az ellenfelek Higuaintól, ezzel rengeteg helyet hagynak a felérő középpályásunknak.

Nagyon várom már, hogy Pjanic és Higuain is kezdők legyenek. Az lesz csak az igazi.

2016.08.29. 16:52:56

@sleepy8: hatul a BBC - szélen Sandro - Alves - Pjanic - Marchisio -Khedira Középen - elől Dybala Higuain. Szerintem ilyen jó 11-ünk már régen volt. Na meg ez a Pjaca gyerek.. már most imádom. Ha egy kis szerencsénk is lesz, a döntőben biztos ott lesznek a srácok. :)
Forza Juve!

The king of alibis 2016.08.29. 16:57:08

@rightinthenuts91:

Ezzel a belső középpályával nem lehet BL-t nyerni. Ilyen jó 11-eünk simán volt 2 éve.

TYUKI 2016.08.29. 17:01:28

Bl-hez szerencse is kell az bíztos! De igen elég erős egy keret! Végre a padon is minőség van! És ez nagy előny! De még egy belsö kp meg Cuadrado azért nagy elöny lenne! Hernanes meg Lichth mehetne is akor! Forza JUVE! Ja és a lényeg BL-re fel!

Pavel1988 2016.08.29. 17:05:42

Tényleg nagyon kéne egy középpályás. Számra megvagyunk, de Marci sérülése és hernyó alkalmatlansága miatt ez nem elég. Khedira a BL-ben édes kevés, Asamoah lehet megint 10 meccset játszik idén.

Matudidi vagy Kanté lett volna az álom igazolás, már csak középszerek maradtak versenyben és Sissoko aki sokkal offenzívebb játékos, mint ami nekünk kéne.

Quentin_KR 2016.08.29. 17:30:53

Sajnos a Bl győzelem sok-sok pici részlet szerencsés egybeesésével lehetséges. Persze kell egy jó csapat, aztán a sok kis apró részlet. Tanulsága Lazio elleni mérkőzésből hogy még van hova fejlődnünk,illetve ha Asamoah-val kell ilyen feladatokat megoldani akkor nagy lesz a baj. Sokan itt nagyra tartják őt, én a sérüléséből visszatérve még 20 percnél tovább jól játszani nem láttam, de Szombaton egyenesen katasztrofális volt. Ígéretesebbnél ígéretesebb megindulások haltak el azonnal ahogy hozzá került a labda. Sajnos Marchisio visszatérése után sem számítok sok jóra, ennyi kihagyás után csoda lenne ha még ebben a szezonban (2016/2017) visszanyerné a formáját. Szóval a tanulság, van még 2 nap igazolni, de ezt mármost cseszhetjük sajnos.
De azért Forza Juve! :-)

delpi0823 2016.08.29. 19:11:05

Ez a szezonkezdet teljesen rendben van meg fenyevekre vagyunk a csucsformanktol es igy nyertunk 2 meccset azt gondolom eleg szep szezonnak nezunk elebe a kozeppalyaval sincs abszolut semmi gond sok nyavogoval ellentetben.Pogbazgatnak itt egyesek de egyaltalan nem erezzuk meg a hianyat sot emlekszem en tavaly olyanra hogy sokan mar a kezdobol kitettek volna pogbat annyira szarul ment neki a jatek konkretan rajta mentek el sorra a meccseink hogy kb 5embert akart kicselezni egyszerre meg rugdosta a labdakat hol a stadion jobb hol a bal felso sarkaba.Akarki akarmit mond ez a keret a tavalyihoz kepest sokkal erosebb,ezt a mercatot barmikor alairtam volna.

FeriGjuve 2016.08.29. 20:26:47

@delpi0823: Igen emlékszem,hogy tízből hèt ember győződött meg róla akkor,hogy Pogba egy tehetsègtelen senki ès el kell adni 80m-èrt.Aztàn öt meccs mulva megint mindenki istenítette,majd a szezon vègèn újra egy büdös senkihàzi zsoldos lett.
A magyar szurkoló màr csak ilyen. :)

Ravanelli 2016.08.29. 20:29:22

Nekem volt egy olyan sanda gyanúm,hogy a Pogba- biznisz előre le volt játszva,csak nekünk rendeztek egy folytatásos szappanoperát.
Ennek azonban ellentmondani látszik az,hogy a Polipot azóta sem sikerült pótolni.(ez a posztjára értendő,maga Pogba nem helyettesíthető mással,sajnos.)
Így tehát valószínűsíthető,hogy Raiola az utolsó percig bizonytalanságban tartotta minimum a Juvét,esetleg a Menjut,talán egy ideig a Realt is.
Ha nem így lett volna,a vezetőség nem olyan dilettáns,hogy ennyi idő alatt ne talált volna egy spílert a várhatóan megüresedő posztra...

Ravanelli 2016.08.29. 20:32:22

@FeriGjuve: Azért az olasz kollegák se egyszerűek;)
Tüntettek Allegri idehozatala ellen,aztán tojászáporral fogadták-ma meg istencsászár;)

Juve82 2016.08.29. 20:41:08

@sleepy8: En is!Sőt annal is örülnék, ha Pjaca-t többet látnám.Szerintem sok van a srácban.

juventino007 2016.08.29. 21:43:42

Valóban minőségi játékosok érkeztek, nekem a távozók mégis hiányozni fognak. Pogba, Morata, Zaza, mind szuper tehetséges fiatalok, hosszú évekig elnéztem volna még őket. Pogba és Cuadradao cselei élményszámba mentek, nélkülük statikusabb lesz a játék. Asamoah,Lemina nem ez a szint :(

GabeTR 2016.08.30. 11:02:23

1. Nem biztos, hogy Pjanic támadó skill-jeit kell vissza venni a védekezés miatt, hanem kicsit megfordítva inkább a mellette játszók védekezési feladatait kell növelni. A legutóbbi kezdő 3-as nem abban a legjobb, hogy "fazont szabjon" a csapatnak, de a középpályás stabilitást meg tudja teremteni. Előre egy Higuain-Dybala-Pjanic-Alves-Sandro 5-ös elég félelmetesen hatékonyan tudna működni

2. Mandzukic padról beállva használhatatlan, a fáradó védelem ellen egy - még nem csúcs formában lévő - Higuain veszedelmes fegyver. Mikor Dybala ide került, akkor is fokozatosan építette be Allegri. Lehetett látni, hogy milyen szépen épül fel a kisgyerek fizikálisan is, mostanra szinte megállíthatatlan.

3. Abszolút jár a pont. Mostanra a Juve kerete elérte azt, hogy ha összeállítasz az utolsó meccs kispadjából (és hozzáteszed a sérült Marcit!) egy csapatot az lazán a dobogóért küzdhetne az olasz bajnokságban. Az irigykedés nem zavar, eleget kaptunk a calciopoliban. Tessék utánunk csinálni, nem picsogni, és kiesni a BL selejtezőben ideggyenge játékosok miatt.
A fogadási oldalakon a csapatunk 4. legesélyesebb csapata BL címre tessék komolyan hinni benne a klubnál, a játékosoknál, a szurkolóknál. Nagy csapat vagyunk ismét! Fino alla fine!!!

biancineri101 2016.08.30. 11:49:56

@norbi9107: 2éve volt 4jó középpályásunk, amiből 1 nem játszott. A védelmünk széleken kicsit gyengébb volt. És nem volt egy normális góllövőnk.

konrad66 2016.08.30. 13:31:47

Úgy érzem idén egy csapatnak van esélye arra,hogy harcolhasson velünk.Ez a csapat ,pedig Napoli.
Idén mélyebb lett keretük.Higuain hiánytól nem halltak meg.(Román érződik Pjanic pontrúgásainak a hiánya).
Kitűnő írás Gratulálok

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása