Asamoah átesett az orvosi vizsgálatokon az Internél
Asamoah átesett az orvosi vizsgálatokon az Internél

Az olasz sajtó értesülései szerint hamarosan lezárulhat Kwadwo Asamoah jövőjének kérdése, mert a ghánai középpályás az Internél sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon, mielőtt aláírná a három esztendőre szóló megállapodást a milánói klubbal. A ghánai válogatott játékos az elmúlt hat szezont a…

Sarri ismét Higuaín edzője lehet Londonban?
Sarri ismét Higuaín edzője lehet Londonban?

A Tuttosport értesülései szerint, amennyiben a Chelsea vezetősége Maurizio Sarri szerződtetése mellett dönt, az olasz szakember megpróbálja majd megszerezni a Serie A gólkirályát a Juventustól. A mestert többször hírbe hozták a Stamford Bridge-ben székelő klubbal, szerződésében pedig nyolcmillió…

A Chelsea kész megválni Moratától
A Chelsea kész megválni Moratától

A közelmúltban kaptak szárnyra a pletykák arról, hogy a Juventus szeretné ismét Torinóban látni a csapat egykori játékosát, Álvaro Moratát. Az első sajtóhírek rögtön arról számoltak be, hogy már megszületett a megállapodás a zebramezesek és a támadó között, most azonban úgy tűnik, egyre közelebb…

A BL-döntő után jelentik majd be Emre Cant a Juventusnál
A BL-döntő után jelentik majd be Emre Cant a Juventusnál

Egyre inkább úgy tűnik, hogy hamarosan, még a nyári átigazolási időszak előtt véget érhet az egyik leghosszabb szappanopera, s a Bajnokok Ligája-döntőt követően, a Juventus hivatalosan is bejelenti majd Emre Can leigazolását. A középpályás már hosszú hónapok óta…

A PSV védőjével erősítene a Juventus
A PSV védőjével erősítene a Juventus

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus igazgatói tegnap Torinóban találkoztak a PSV kolumbiai védőjátékosával, Santiago Ariasszal. A 26 esztendős játékos jelenlegi szerződése a következő szezon végén jár le jelenlegi munkaadójánál, s úgy tűnik, hogy Arias nem Eindhovenben tervezi a jövőt,…

A Juventus tárgyalásokba kezdett Bonaventura ügyében
A Juventus tárgyalásokba kezdett Bonaventura ügyében

Egyre erősödnek a pletykák, amelyek arról szólnak, hogy a Juventus meg kívánja szerezni az AC Milan középpályását, Giacomo Bonaventurát, aki iránt az AS Roma, a Borussia Dortmund, valamint az Arsenal is érdeklődést tanúsít.  Az olasz sajtó néhány hete arról számolt be,…

Higuaíntól megválna a Juve 50 millióért?
Higuaíntól megválna a Juve 50 millióért?

Pletykák szerint a Juventus kész értékesíteni Gonzalo Higuaín játékjogát a nyáron egy jelentősebb ajánlat fejében.  A Sport Mediaset beszámolója szerint a Juventus több top játékost kíván nyáron szerződtetni, azonban ehhez a klubnak el kell adnia néhány futballistát, és az igazgatók inkább Gonzalo…

Marchetti vagy Perin lehet a befutó
Marchetti vagy Perin lehet a befutó

A Juventus a pletykák szerint Federico Marchetti és Mattia Perin közül fogja kiválasztani Wojciech Szczęsny cseréjét a következő szezonra. A Goal.com munkatársa, Romeo Agresti szerint az Öreg Hölgy első számú kapusnak fogja tekinteni jövőre a lengyel hálóőrt az idei jó teljesítményeit követően. Az…

Conceição lehet a meglepetésember
Conceição lehet a meglepetésember

Olasz beszámolók szerint a Porto mestere, Sérgio Conceição célpontot jelent a Juventus, az Inter és a Lazio vezetősége számára. Az A Bola szerint az Inter és a Lazio nyomon követi Sérgio Conceição helyzetét, amennyiben a két együttes megválni kényszerül Luciano Spalletti és/vagy Simone Inzaghi…

A Juventus próbálkozik Musa Barrow megszerzéséért
A Juventus próbálkozik Musa Barrow megszerzéséért

Olasz források szerint a Juventus kész kezdeményezni az Atalanta fiatal csatárának, Musa Barrownak a megvásárlása ügyében. A Corriere dello Sport szerint több klub is őrülten figyeli a tizenkilenc éves gambiai csatár helyzetét, így például az Inter, a Chelsea és a Borussia Dortmund, a Juventus…

Mourinho jóváhagyta Martial eladását?
Mourinho jóváhagyta Martial eladását?

Olasz források szerint José Mourinho rábólintott Anthony Martial értékesítésére, így a Manchester Unitedtől a Juventushoz távozhat a fiatal csatár. A korántsem a hitelességéről nevezetes Tuttosportra hivatkozva a Daily Express a mai napon arról számolt be, hogy a portugál mester kész elengedni a…

Can érkezésével Khedira távozhat?
Can érkezésével Khedira távozhat?

Emre Can lejáró szerződése lehetőséget jelent a Juventusnak a középpálya fiatalítására, azonban a Liverpool számára a német válogatott kényszerű elengedése kisebb fejfájást okoz, és nem tűnik úgy, hogy a Mersey-parti klub képes lenne meggyőzni a fiatal középpályást a maradásról. A Juventus…

A Juventus megegyezett Moratával?
A Juventus megegyezett Moratával?

A Rai Sport értesülései szerint a Juventus személyes megegyezésre jutott egykori játékosával, Álvaro Moratával, aki jelenleg a Chelsea alkalmazásában áll, azonban 2014-2016 között már viselte a zebracsíkos mezt. A 25 esztendős támadó szívesen visszatérne Torinóba, s ennek érdekében kész jelentős…

Martial 50 millióért mozdítható
Martial 50 millióért mozdítható

A Manchester United ötvenmillió eurós árat határozott meg a Juventus számára igencsak érdekes opciót jelentő Anthony Martial tekintetében, számolt be a Corriere dello Sport. A 22 éves francia csatár a Monaco együttesétől érkezett 60 millió euróért még 2015-ben, azonban nemigen…

A Bayern 100 millió eurót ajánl Dybaláért
A Bayern 100 millió eurót ajánl Dybaláért

A német Bild értesülései szerint a Bayern München kész 100 millió eurós ajánlattal próbálkozni a Juventus vezetőségénél Paulo Dybala megszerzése érdekében. La Joya a szezon vége felé egyre kevésbé fontos szerepet töltött be a csapatban, a csapat nélküle nyert 3-1-re a Real…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (945) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1754) játékosokról (10717) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2600) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4675) mercato (4449) nyilatkozat (8045) Olasz Kupa (342) összefoglaló (491) pletyka (4475) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása