Pletykák szerint a Juventus kész értékesíteni Gonzalo Higuaín játékjogát a nyáron egy jelentősebb ajánlat fejében.
A Sport Mediaset beszámolója szerint a Juventus több top játékost kíván nyáron szerződtetni, azonban ehhez a klubnak el kell adnia néhány futballistát, és az igazgatók inkább Gonzalo Higuaínt áldoznák fel 50 millió euróért, így pedig Paulo Dybalát megtarthatná az Öreg Hölgy.
A bianconero együttes két éve vásárolta ki szerződéséből az argentin centert a Napolitól abban a reményben, hogy a játékos fontos gólokat szerezhetne európai tétmeccseken, és így végre révbe érhetne a Juve a BL-ben.
Mindazonáltal, bár két év alatt eddig 55 gólt szerzett a csatár a Juventus mezében, a Real Madrid ellen hatástalan volt úgy a tavalyi döntőn, mint a legutóbbi negyeddöntőn.
Továbbá a játékos kora is indokolja az értékesítést, hiszen év végén már harmincegyedik életévét tölti be a csatár.
Az esetleges célpontok tekintetében a médiavállalat a Paris Saint-Germain együttesét említi meg, ahol felszabadulhat egy hely Edinson Cavani Atlético Madridhoz távozása esetén, és az argentin centert meg is tudná engedni magának a PSG az FFP előírásainak megfelelve.
A Premier League is jó célpont lehet, és talán alkualapot jelenthet a futballista a Chelsea együttesével, ahonnan Álvaro Moratát csábítaná vissza az Öreg Hölgy.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
west30 2018.05.11. 15:33:10
Magyar Közöny 2018.05.11. 15:37:20
A mai árak mellett 50 misiért elkótyavetyélni butaság lenne. Kb 2 szezonja van még top szinten, utána is el lehet ennyiért passzolni levezetni.
Egyébként is szerintem hatalmas kacsa, de hát augusztus végéig ezt kell ennünk.
Rivendell 2018.05.11. 15:37:26
Mandzu se szórja a gólokat...dybala meg megint behisztizzen szezon közbe.. ki ki gólt?
Rivendell 2018.05.11. 15:38:44
NagyonJuve 2018.05.11. 15:44:30
Magyar Közöny 2018.05.11. 15:57:51
fzoli990 (törölt) 2018.05.11. 16:02:40
Viszont Morata is bizonyította már hogy hadilábon áll a nyomás kezelésével és ennyi pénzért ő is rizikós vétel (bár mellette szól h a BL-ben valahogy mégis jöttek a gólok és a sebessége is jobb mint Higanyé..)
bulldeo 2018.05.11. 16:04:15
epaska 2018.05.11. 16:11:01
simoni 2018.05.11. 16:11:13
Ha érdekli a PSG-t, egy az egyben cserélném Cavanira...
Rivendell 2018.05.11. 16:27:43
Alex8610 2018.05.11. 16:42:36
The king of alibis 2018.05.11. 16:45:42
"90millio eurót kiadni egy közel 29eves csatarert aki ráadásul Európában teljesen súlytalan."
Nah most akkor egy zseni, vagy egy kalap xar?
Alex8610 2018.05.11. 16:57:04
The king of alibis 2018.05.11. 16:58:35
cd1 2018.05.11. 17:17:36
TYUKI 2018.05.11. 17:21:17
simoni 2018.05.11. 17:24:09
A középpályánkra kellene némi fantáziát hozni, akkor beindulna szerintem. Lehet, hogy elég lenne, ha végre nem Kedira, hanem Pjanics szaladgálna a csatárok mögött. Tömhetné labdákkal, ráadásul elég jó a lövökéje is. Az az eredeti posztja, a Rómában nagyon ment neki a csatárok mögött. Ez is egy baromi idegesítő dolog, hogy Allegri vkp-ként pazarolja a tehetségét...
Il Principino 2018.05.11. 17:44:34
Hatalmasat gyengítettünk a Napolin akkor,Pjaniccsal pedig a Román..Abban a szezonban mikor érkezett eldöntötte a rangadónkat a Fior,Napoli és a Roma,Toro ellen is..Napolit kivesézte a kupából,idén a Milant idegenben,legutóbb a sinter ellen bajnokságot ért a gólja..
A Bl ben sem mondanám annyira súlytalannak mint sokan írjátok,egy idén jobb középpályával több minőségi támogatással hatékonyabb lett volna..A spurs és a monaco ellen továbblőtt minket,fontos párharcokat döntött el..Mikor érkezett nagyon elleneztem,de mindent egybevéve megérte ez a biznisz nekünk sztem.
Ha megnézzük Mertenst,aki inkább szélső mint középcsatár és sok gólt szerez azon a poszton,gyanítom Higu is hatékonyabb lenne ott,mint ebben a sok védekező feladattal is ellátott Juvéban..Viszont ha értékesíteni akarjuk azt idén nyáron kell megtenni még,de csak a vb után hátha lő pár gólt ott is..
Nathas 2018.05.11. 18:10:05
háromszavas 2018.05.11. 18:21:34
MaRcika 2018.05.11. 18:48:49
Alex8610 2018.05.11. 19:19:00
Juvegaspy 2018.05.11. 19:30:12
31 mar..75millaert elengednem alatta semmikepp.
Potlasa azert problemas mert Morata kb fele ennyit rugna.
Olyan akivel szintet lepnenk elerhetetlen..vagy megse?
Igyis ha hiszunk a pletykaknak Can Martial Caldara + meg 1 belso vedo+ 2 szelso vedo erkezik. Mondjuk menjen Sandro es Mandzsu akiert komolyabb penzt kapunk meg par perem jatekos. Kiadasi oldalon jarunk kb 100millanal.
Higubol bejonne 75...azt megtoldani meg 50el s johet egy nagy durranas :)
Szoljatok h ebredjek fel :)
preczol 2018.05.11. 21:07:00
Egyetértek én is veled. Jól összefoglaltad.
Ha mégis menne Higu, én elhoznám azt a féreg Icadit, ha van kivásárlási ára. 100-at érne. Csak az asszonyt kell meggyőzni.
Rutinos, fiatal gólerős csatár.
2018.05.11. 21:12:21
2018.05.11. 21:37:34
Juventino86 2018.05.12. 11:35:29
Higut elengedni pedig így nem szabad. Ő pontosan az a játékos, aki a kiscsapatok ellen lő fontos gólokat, ha elmenne, azért hiányoznánk azok a gólok. Dybala biztosan nem jó középcsatárnak, ezt maga Allegri is mondta. Ha viszont csak Morata lenne az egy darab klasszikus centerünk, akkor azzal meg az a baj, hogy neki nem mennek a befejezések. Szóval Higut meg kell tartani, de érkeznie kellene Moratának is.
alexGicamo 2018.05.12. 12:38:41
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!
Il Principino 2018.05.12. 13:34:30
De hatalmasat rúgnánk a dögevőkbe ezzel az tuti :)