A Juventus nem tett le Milinković-Savić megszerzéséről
A Juventus nem tett le Milinković-Savić megszerzéséről

Torinói források szerint a Juventus továbbra is Sergej Milinković-Savić leigazolásán dolgozik annak ellenére, hogy legalább 120 millió euróba kerülhet a középpályás. A bianconero vezérigazgatója az elmúlt héten arról beszélt, hogy nem próbálkoznak a középpályás ügyében, okként pedig az átigazolás…

Moratti: „Elfogadnám a Juve ajánlatát”
Moratti: „Elfogadnám a Juve ajánlatát”

Az Inter egykori tulajdonosa, Massimo Moratti nemrégiben elmondta a véleményét a Juventus sajtóban felmerült ajánlatáról. „El kell mondanom, hogy Mauro Icardi folyamatosan fejlődik, és ezért, ha azt mondjuk, hogy elérte a képességeinek a csúcsát, akkor azt kell mondanom, hogy nem…

Paratici a Cagliarival tárgyalt
Paratici a Cagliarival tárgyalt

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici ma szardíniai kollégájával, Marcello Carlival tárgyalt egy neves milánói szállodában, s a megbeszélés során több fiatal játékos ügye is napirendre került. A januári átigazolási szezonban a zebramezesek kísérletet tettek a…

Milinković-Savić elkotyogta a terveit?
Milinković-Savić elkotyogta a terveit?

Az IlBianconero beszámolója szerint Sergej Milinković-Savić arról tájékoztatta barátait, hogy a nyáron Torinóba költözik. Sergej Milinković-Savić a nyár egyik legkeresettebb középpályása, miután nagyszerű teljesítményt nyújtott a Lazio csapatában a szezon során, ezt jól mutatja a 35 bajnoki meccs,…

A Juventus értékesítené Higuaínt
A Juventus értékesítené Higuaínt

Több olasz forrás arról számolt be, hogy a Juventus kész eladni Gonzalo Higuaín játékjogát 55-60 millió euróért, miután az edző már nem tekint rá nélkülözhetetlen játékosként. A bianconero csapat 2016 nyarán 90 millió eurós kivásárlási ár kifizetésével jutott az argentin csatár játékjogához, miután…

Real Madrid-Barcelona versenyfutás Pjanićért?
Real Madrid-Barcelona versenyfutás Pjanićért?

A spanyol sajtó értesülései szerint a Real Madrid és az FC Barcelona között nyáron versenyfutás alakulhat majd ki a Juventus középpályásáért, Miralem Pjanićért. A Sport és a Sky Sports egyaránt azt állítja, hogy a Real Madrid igazgatói a bosnyák játékmesterben látják a…

A Juventus Higuaínt és 50 milliót adna Icardiért
A Juventus Higuaínt és 50 milliót adna Icardiért

A Corriere della Sera állítása szerint a Juventus Gonzalo Higuaínt, valamint 50 millió eurót kínál Mauro Icardiért, s az Inter kész meghallgatni a torinói klub ajánlatát. Az elmúlt napokban kaptak szárnyra a megdöbbentő pletykák, amelyek szerint az egykori és a jelenlegi gólkirály helyet cserélhet…

A szponzorok kisegíthetik a Juventust?
A szponzorok kisegíthetik a Juventust?

A Juventus a pletykák szerint továbbra is mer nagyot álmodni, és bár Paul Pogba torinói visszatérése igencsak nehezen megvalósítható, az Öreg Hölgy ettől még próbálkozik az átigazolás tető alá hozásával. A Tuttosport beszámolója szerint az olasz rekordbajnok a szponzorok segítségével hozná vissza a…

Kovačić iránt is érdeklődik a Juve
Kovačić iránt is érdeklődik a Juve

Olasz források szerint a Juventus érdeklődik a Real Madrid középpályása, Mateo Kovačić iránt, azonban a spanyol klub megkéri a huszonnégy éves játékos árát, akár 55 millió euróba is kerülhet a horvát válogatott játékjoga. A Linzben született játékos biztos megoldást jelenthet, mivel az Inter…

A Milan beáldozhatja Romagnolit?
A Milan beáldozhatja Romagnolit?

Olasz források szerint a Juventus figyelemmel követi az AC Milan fiatal védőjének, Alessio Romagnolinak a helyzetét, akit talán kénytelen lesz értékesíteni a milánói klub. A rossonero csapatnak nem sikerült megfelelnie a pénzügy fair play előírásainak, és megegyezésre sem sikerült jutnia az UEFA…

Jövő héten érkezhet Can orvosira
Jövő héten érkezhet Can orvosira

A Liverpool középpályása, Emre Can a jövő héten Torinóba érkezhet az átigazolást megelőző orvosi vizsgálat megejtése érdekében. A német válogatott szerződése a nyáron lejár, és egybehangzó értesülések szerint a Juventus vezetőinek sikerült megegyeznie vele a folytatásban. Mivel a liverpooli csapat…

Darmian egy lépésre a Juventustól
Darmian egy lépésre a Juventustól

Hamarosan megékezhet a Juventus első nyári igazolása, ugyanis a torinói klub egy lépésre került attól, hogy 13 millió euro fejében szerződtesse a Manchester United olasz válogatott védőjátékosát, Matteo Darmiant. Számos hírforrás egybehangzóan állítja, hogy a tárgyalások utolsó szakaszukba léptek,…

A Manchester United ajánlatra készül Douglas Costáért
A Manchester United ajánlatra készül Douglas Costáért

Az olasz és az angol sajtó értesülései szerint a Manchester United 85 millió eurós ajánlatra készül a Juventus brazil szélsőjéért, Douglas Costáért. A szigetországból a The Sun adott hírt arról, hogy a manchesteriek mestere, José Mourinho szemet vetett a pillanatnyilag még a Bayern München…

Három olasszal erősítene a napokban a Juve
Három olasszal erősítene a napokban a Juve

Friss olasz beszámolók szerint a Juventus három futballista megszerzésén dolgozik, a kiszemelt játékosok pedig a Matteo Darmian a Manchester United csapatától, a Genoa csapatát képviselő Mattia Perin és az Atalanta középpályása, Bryan Cristante. A La Gazzetta dello Sport szerint Matteo Darmian…

Vidal visszatérne a Juventushoz?
Vidal visszatérne a Juventushoz?

Arturo Vidal a Juventusban vívta ki a futballvilág és a szurkolók elismerését, hiszen a torinói évek alatt vált világklasszis középpályássá. Mindazonáltal az európai siker reményében 2015-ben a Bayern München együtteséhez igazolt a Barcelona ellen elvesztett BL-döntőt követően, azonban a bajor…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1081) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1741) játékosokról (10651) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2587) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4614) mercato (4422) nyilatkozat (8000) Olasz Kupa (342) összefoglaló (481) pletyka (4453) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (271) Címkefelhő
süti beállítások módosítása