Darmian egy lépésre a Juventustól

darmian_matteo_mu.jpgHamarosan megékezhet a Juventus első nyári igazolása, ugyanis a torinói klub egy lépésre került attól, hogy 13 millió euro fejében szerződtesse a Manchester United olasz válogatott védőjátékosát, Matteo Darmiant.

Számos hírforrás egybehangzóan állítja, hogy a tárgyalások utolsó szakaszukba léptek, s a Calciomercato szerint már csupán néhány apróbb részlet vár tisztázásra, José Mourinho pedig áldását adta az üzletre.

A 28 esztendős Darmian 2015-ben 18 millió euro fejében igazolt a Premier League-be, s most 13 millió euróért térhet vissza Itáliába, az olasz bajnoki címvédő pedig öt szezonra szóló szerződést kínál neki.

A Juventus igazgatói bíznak benne, hogy jövő hét folyamán megszületik a megállapodás, s így június elején Emre Can mellett Matteo Darmian, s talán Mattia Perin is az Öreg Hölgy szolgálatába léphet.

A jelenlegi szezon során Darmian csupán 17 alkalommal ölthette magára a Manchester United mezét, s ezalatt két gólpassz fűződik nevéhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4514004114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2018.05.26. 12:49:11

Én nem láttam játszani idén de azért nem ugrok ki a börömböl örömömbe, de cáfoljon ránk és jó játszon, de abl re töle nagyobb és minöségibb igazolás kéne , vagy tévedek? Forza Juve.

Rikoo 2018.05.26. 12:56:44

@jeneiPALI: Azért nem láthattad játszani idén, mert kb. nem is játszott egész szezonban.

m.martin91 2018.05.26. 13:08:33

Kevés lesz az ötéves szerződés. Egy ilyen fiatal, tehetséges játékos esetében legalább 7-8 éves kontraktusban kellene gondolkodnunk, hogy elriasszuk a lehetséges vevőket. Úgy kellene csinálnunk, mint ahogy az Atlético teszi Koke és Saúl esetében.

bulldeo 2018.05.26. 13:13:40

@Rikoo: Annyit adott ki magából, amennyit kellett;)

pott70 2018.05.26. 13:30:57

Várható volt.Nem fogjuk megúszni.Ugyanúgy lehetett tudni előre,mint Desijjónál.

Rocky80 2018.05.26. 13:59:03

Kivirágzik nálunk.

Ze bra 2018.05.26. 14:05:24

Támogatom az olasz játékosok érkezését, szerintem ők tudják értékelni , megbecsülni a Juventus mezét. Torticelli, Tacchinardi sem voltak extra klasszis játékosok mégis sokat adtak !

tdnero 2018.05.26. 14:29:22

Nagyon jó kis játékos volt mielőtt manchesterbe ment, nem tudom miért vagytok ennyire ellene?!?! Úgy fog vele járni a csapat mint Barza papával majd meglátjátok. Szerintem az a szél vele 5 évre megoldva. (Nem a jelenlegi formája alapján) Nekem nagyon jók a megérzéseim vele kapcsolatban persze lehet hogy tévedek. Középre kéne még egy klasszis illetve a bolond Sandrót megtartani. Can + egy klasszis közép középpályás. Elől pedig senkit nem elengedni és senkit nem hozni. Amennyiben összeállna a védelem az utóbbi évek legjobb csapata lehetne.

Rikoo 2018.05.26. 14:53:50

@tdnero: Hát, elvileg Spinazzola súlyos sérülése miatt felgyorsította a tárgyalásokat a vezetőség és balra érkezik. Ha ez igaz akkor erős túlzás, hogy ő évekig megoldja majd azt a szélét, mert ha sikerül Sandroval hosszabbítani akkor nem sok lehetőséget fog kapni.

bulldeo 2018.05.26. 15:28:13

@Rikoo: Amúgy te azt nem tudod, hogy Spinazzola Juve nevelésnek számít-e vagy sem?

Il Principino 2018.05.26. 15:52:11

Cserének és Sandro tehermentesítésének jó lesz,extrát nem várok tőle,de nagyon adta magát ez az igazolás..

2018.05.26. 17:27:09

Az az egyetlen kérdés,hogy mire szeretnénk használni az embert...cserének pont jó,másra semmiképp. Mondjuk ez is attól függ szeretnénk-e szintet lépni,ha nem,akkor kezdőbe is kiváló igazolás,De Sciglioval remekül meg fogják oldani a két szélt!

west30 2018.05.26. 17:39:23

@.Bulldeo: Nem szamit annak,mivel nem volt nalunk 3 evig.

epaska 2018.05.26. 17:41:55

@Rikoo: Én veled ellentétben nem bízom abban, hogy Spinazzola helyett érkezne. Nekem van egy olyan elképzelésem, miszerint mindkettő érkezik, és amíg Leonardo barátunk lábadozik Cuadrado lesz DS párja, Darmian pedig a balszélen keresi majd a lábait, mint tavaly Sió. Szélek megoldva, a'la Marotta. Ez az egész persze akkor lehetséges, ha Alex Sandro marad.

Il Principino 2018.05.26. 18:02:02

@epaska: Ha jól emlékszem Darmian mindkét szél kompatibilis,igazi sokoldalú Marottás fogás :D

Sztovicska 2018.05.26. 18:02:35

@tdnero: elölre azért martialt bepróbálnám. Mandzukic is korosodik

delpi0823 2018.05.26. 19:01:13

Parades evnek nezunk elebe, ds darmian kettos a szeleken,mandzukic marad bal oldalon,kozeppalyara varok egy can,cristante kettost(sokat nem erosodunk ott se)es meg sztem lesz kulcsjatekos aki tavozik(dybala,sandro)...........Mondjuk jatekban az idei szezontol sokkal szarabbak mar nem nagyon lehetunk.......

babo0410 2018.05.26. 21:38:16

Még el sem kezdődött a mercato, de már mindenki azt vizionálja, hogy milyen sz@r lesz, mert csupa f@s fog jönni, cserébe a legjobbjaink elmennek. Ezzel ellentétben meg pont, hogy D. Costa, Dybala mindenáron megtartása fontos, és ha lehet Sandroval is hosszabbítanának. Az érkezők oldaláról meg szerintem Cristante nem olyan rossz megoldás, és semmivel sem rosszabb, mint Paredes, akit a Napoli szeretne leigazolni (csak megint a szomszéd nője a jobb, habár én is jobban örülnék Pellegrininek, vagy Barellának). Can meg remek igazolás lesz, Caldara nem rossz, jobb szélre is egészen jó nevek repkednek, előre meg ha Higu és Mandzu mennének, akkor a Morata-Martial páros nagyon jó lenne. Szerintem lesz egy-két igazolás a padra is, de szerintem elsősorban a kezdő átlagéletkorának a csökkentése lesz a fő téma.

babo0410 2018.05.26. 21:43:07

Még annyit tennék hozzá, hogy valószínűleg a padra olyan játékosok hosszú távon nem ülnének le nálunk, mint a Real-Barca szintnél. Ott azért még a csapat nem tart. De még a 90-2000-es években sem volt olyan erős a padunk, hogy sztárok üljenek rajta. Sajnos mi sose voltunk annyira felkapott csapat, mint a Real. És ezt fogadjuk el. Mondjuk a Real is csak kb. azóta ültet világsztárokat a padra, mióta ekkora pénzek forognak a fociban, mert ők a kiegészítő embereket is meg tudják annyira fizetni, hogy ne tőrje a sejhajukat a pad.

2018.05.27. 08:30:57

@babo0410: Én abban az időintervallumban nőttem fel ('90-es évek közepére-végére gondolok), amikor semmivel sem voltunk gyengébb csapat, mint a Real. Játékosállományban sem. Aki akkoriban nézte a meccseket, az tudja ezt, aki wikipediáról nézi vissza a BL-győzelmeket, az nyilván azt mondja, hogy ez nem igaz. Pedig sajnos az mindig is úgy volt, ha a margit döntőbe jutott, akkor megnyerették vele. Komolyan, nem is emlékszem olyan döntőre, amit elvesztettek volna. Bár attól még lehet, hogy volt.

Juventino86 2018.05.27. 09:36:11

Én nem látom annyira tragikusnak Darmian leigazolását. De persze ezt a véleményemet csak akkor tartom, ha jobboldalon fog játszani. Szerintem újra fel lehet őt építeni, és képes lehet egy korrekt teljesítményre. Gyorsabb is, és főleg bátrabb, mint DS.

delpi0823 2018.05.27. 10:07:57

@babo0410: Talan azert vizionalja mindenki ezt mert evrol-evre kulcsjatekosok tavoznak es nincsennek megfeleloen potolva(lasd a kozeppalyankat),a vedelem kozepe tavaly lett megbontva,most kovetkezik a balhatved poszt leamortizalasa(nem hiszem hogy sandro maradni fog),es a can,cristante kettossel se leszunk sokkal elorebb majd meglatod.

delpi0823 2018.05.27. 10:10:15

@delpi0823: Ja es meg Dybala maradasa is erosen kerdeses nalam.......

Vergilius1897 2018.05.27. 10:21:37

@Juventino86: kicsit engem Lichtsteinerre emlékeztet, ami jó-jó csak már tudjuk, hogy nem elég

mrdel 2018.05.27. 10:24:04

Darmian mindent egybevetve előrelépés a 34 éves Lichtihez képest. Olaszban jó volt. A Manchesterben nagyon soka játékos befürdik. koncepció nuku, Monyó elakadt a csapata építésében.

jeneiPALI 2018.05.27. 10:34:54

Mondjuk ha negyon felsül akkor ellehet adni enyipénzért még bármikor mert nem sokba került . Mandzu menni fog de lehet higany is , sok kérdöjel itt nagyon még Morata jönni fog távozóktol függ de azért várok egykét jobb igazolást is göleg középre khedira meg mehetne ámen

Juventino86 2018.05.27. 10:46:19

@Vergilius1897: Igen, de ugye lehetne rosszabb is. @mrdel: Én is azt mondom, hogy a MU egy játékostemető. Ott igazából mostanság senki sem képes jó teljesítményt nyújtani.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása