Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici ma szardíniai kollégájával, Marcello Carlival tárgyalt egy neves milánói szállodában, s a megbeszélés során több fiatal játékos ügye is napirendre került.
A januári átigazolási szezonban a zebramezesek kísérletet tettek a Cagliari tulajdonában álló észak-koreai szupertehetség, Han Kwan-Song megszerzésére, aki a szezon első felét a Perugia kötelékében töltve, s ott kiváló teljesítményt nyújtva robbant be a köztudatba. A Juventus nem tett le az ifjú támadóról, s az akkor félbemaradt tárgyalások most tovább folytatódnak.
A Sky Sport Italia újságírója, Gianluca Di Marzio arról számolt be, hogy a két klub sportigazgatói ma Milánóban találkoztak, s több tehetséges fiatal játékosról szó esett.
A Cagliari komolyan érdeklődik A Juventus 22 esztendős támadója, Alberto Cerri iránt, aki a szezont kölcsönben a Perugia szolgálatában töltötte, s a Serie B-ben szereplő együttes mezében 36 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt 19 találatot és 12 gólpasszt termelt.
Az elkövetkező napokban, hetekben az egyeztetések minden bizonnyal folytatódni fognak, s Nicolò Barella, Rolando Mandragora és Emil Audero jövőjéről is szó esik majd.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alex8610 2018.05.30. 21:29:47
Juvetto 2018.05.30. 21:36:09
@GGábr81: Az igen, remekül mutat majd a CV-dben! :))
Egy ideig nyomon követtem Cerri útját, mióta ingyen elhoztuk Parmaból (nem mintha látnék benne bármi extrát a magasságán kívül, talán csak sejthettem, hogy egyszer még hasznát vehetjük valamilyen formában), azonban egy ideje felhagytam ezen perverziómmal, így ez a statisztika most igencsak meglepett, bravo!
Egyébként vételi opciója van már rá a Perugianak (amit persze még le is kéne hívniuk), visszavásárlási opcióval, ha nem téves az infóm.
Mandragorában vajon csak én látok többet, mint amit a Juve illetékesei...? Mert a kvalitásaihoz és tehetségéhez képest szerintem eléggé slendrián módon kezeljük a srácot, legalább is látszólag. Bár ez nem is meglepő, ha akár csak Bentancur sanyarú sorsára gondolok.
bulldeo 2018.05.30. 21:59:56
JuventusFanatikus 2018.05.30. 22:10:27
Krisztianson 2018.05.31. 00:19:29
triplat 2018.05.31. 08:31:40
2018.05.31. 08:47:33
Juvetto 2018.05.31. 08:53:05
@Krisztianson: Jogos! Hozzád hasonlóan benne én is láttam valamit. Könnyen lehet, hogy mentálisan nincs teljesen rendben a srác. Igazából Belgiumból fél év kölcsön után visszakerült a Mi kötelékünkbe, ami az álmos könyvek szerint sem igazán jó jel. Viszont még viszonylag fiatal, reméljük a legjobbakat vele kapcsolatban (is)! Igaz, hogy "csak" ciprusi válogatott, de a felnőtteknél már 14 alkalommal pályára lépett 20 éves koráig. Mondjuk idén viszont még keretbe se nagyon került. Rémlik valamiféle eltiltás vele kapcsolatban, de inkább nem mondtam semmit, mert alátámasztani ezt most nem tudom. Hátha valaki itt, a blogon további infóval tud szolgálni Kastanosszal kapcsolatban... :)
2018.05.31. 09:40:30
bulldeo 2018.05.31. 11:51:16
A Sampdoria városi riválisa a nevelőegyesületének, talán emiatt nem a legjobb opció. Az Atalanta, és Gasperini lehetne a főnyeremény, és Mandragora ki tudná szorítani de Roont a kezdőből, de lehet, hogy a saját nevelések (és megvásárolt játékosok) mellett Mandragora csak zs-oprció lenne náluk. Orsolini például eléggé partvonalra szorult, bár az is lehet, hogy egyszerűen kevés volt oda.
Juvetto 2018.05.31. 20:26:09
Igen, én is a bergamóiakhoz jutottam, mint a lehetséges legjobb opció, csak én már most szeretném ott tudni a játékost, de még valahogy meg kéne győznöm Gasperinit. :)
Na, Orsolini meg a másik... Benne is nagyon bíztam, vagyis inkább reménykedem! :/