A Spezia elleni mérkőzés
A Spezia elleni mérkőzés

A Juventus továbbra is keresi formáját, s hét közben csalódást keltő teljesítménnyel szenvedett 2:0-ás hazai vereséget az FC Barcelona ellen. A csapat most az újonc Spezia otthonába látogatva próbálja elkapni a fonalat,s begyűjteni mindhárom bajnoki pontot. A zebramezesek keretébe visszatérhetett a…

Pirlo: „de Ligt visszatérésére várni kell még pár hetet”
Pirlo: „de Ligt visszatérésére várni kell még pár hetet”

A Spezia elleni vasárnapi meccs előtt Andrea Pirlo sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kötelező győzelem nem lepi meg, hiszen 20 éves profi pályafutása során hozzászokott a nyomáshoz, és bár Cristiano Ronaldo végre kigyógyult a koronavírus-betegségből, nem valószínű, hogy egyből a kezdőbe is…

Chiesa: „Nagyszerű eredményeket fogunk elérni”
Chiesa: „Nagyszerű eredményeket fogunk elérni”

A tegnap a Juventus bemutatta a sajtónak a nyári átigazolási időszak utolsó érkezőjét, aki az orvosi vizsgálat után rögtön a válogatott kerethez csatlakozott, majd a koronapozitív esetek miatt a válogatottszünet után nem volt módja sajtótájékoztatón a klub egyik vezetőjével fotózkodni. „Szeretnék…

Pjanić: "A Barcelona megérdemelt győzelmet aratott"
Pjanić: "A Barcelona megérdemelt győzelmet aratott"

A nyáron a Juventustól Barcelonába szerződő Miralem Pjanić immár a katalán csapat játékosaként térhetett vissza Torinóba, s végül győzelemmel és három ponttal távozhatott Torinóból. "Boldog vagyok, hogy visszatérhettem ide, s rengeteg baráttal találkozhattam." - nyilatkozta a bosnyák a…

Bonucci: „Ez nem a mi szintünk”
Bonucci: „Ez nem a mi szintünk”

Ousmane Dembélé lövése megpattant Federico Chiesán, így védhetetlenül hullott a labda a Juventus kapujába, majd Federico Bernardeschi a büntetőterületen letarolta Ansu Fatit, amit büntető követett: így aratott kétgólos győzelmet a meccsen fölényesen játszó Barcelona egy olyan Juventus ellen,…

Az FC Barcelona elleni mérkőzés
Az FC Barcelona elleni mérkőzés

A Juventus győzelemmel kezdte az idei Bajnokok Ligája-szezont, s a csoport második játéknapján egy igazi rangadóval folytatja, hiszen szerda este az FC Barcelona látogat Torinóba. Andrea Pirlo keretéből sérülés miatt bizonyosan hiányzik majd Alex Sandro, Giorgio Chiellini és Matthijs de Ligt, míg…

Koeman: "Ez két nagy csapat meccse lesz"
Koeman: "Ez két nagy csapat meccse lesz"

Az FC Barcelona kispadjára nyáron kinevezett Ronald Koeman nehéz és fontos mérkőzésre számít a Juventus elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson. "Ez két nagy csapat meccse lesz, amelyek messzire akarnak jutni ebben a sorozatban, ezért fontos lesz, hogy jó eredményt érjünk el. Azt a játékot kell…

Juventus-FC Barcelona: a várható kezdőcsapatok
Juventus-FC Barcelona: a várható kezdőcsapatok

A Juventus nehéz feladat előtt áll, hiszen több kulcsjátékost nélkülözve kell kiállnia a Torinóba látogató FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen. A már huzamosabb ideje nélkülözött Alex Sandro és Matthijs de Ligt mellett, Andrea Pirlo edző bizonyosan nem számíthat a sérüléssel küzdő…

Ronaldo mai koronavírus-tesztje is pozitív eredményt hozott
Ronaldo mai koronavírus-tesztje is pozitív eredményt hozott

Hivatalos bejelentés ugyan még  nem érkezett az ügyben, de a Sky Sport Italia értesülései szerint Cristiano Ronaldo mai koronavírus-tesztje ismét pozitív eredményt hozott, így a portugál világklasszis kihagyja az FC Barcelona elleni mérkőzést. Ronaldo házi karanténba vonult azóta, hogy október…

Pirlo: "Nagy meccset kell játszanunk"
Pirlo: "Nagy meccset kell játszanunk"

A formálódó Juventus komoly erőpróba előtt áll, hiszen az FC Barcelona csapata látogat az Allianz Stadiumba. Ami Andrea Pirlo keretét illeti, a legfontosabb kérdés az maradt, hogy Cristiano Ronaldo mai koronavírus-tesztje milyen eredményt hoz. "Meg kell várnunk az eredményt. Úgy gondolom, hogy ez…

A szerdai BL-meccs margójára
A szerdai BL-meccs margójára

A 20 éves Dejan Kuluševski várhatóan a kezdőcsapatban lesz a Barça ellen, és szembe fogja találni magát a katalánok fiatal tehetségével, a 18 éves Ansu Fatival. A Tuttosport szerint Fabio Paratici megpróbált lecsapni a fiatalra, amikor Arthur egyértelműen visszautasította az Öreg Hölgy közeledését,…

Cuadrado: „Bizonyítanunk kell a Juve erejét”
Cuadrado: „Bizonyítanunk kell a Juve erejét”

Juan Cuadrado nem aggódik a Juve döcögős szezonkezdete miatt, és reménykedve várja a Barcelona elleni szerdai meccset tudva, hogy nagy csapatok ellen mindig kihozza magából a legjobbat az Öreg Hölgy. „Az előző szezonokhoz képest a rajtunk kicsit lassú volt.” - mondta a kolumbiai futballista a Sky…

Juventus - Hellas Verona 1:1
Juventus - Hellas Verona 1:1

A Juventusnak nem sikerült otthon tartania a három pontot a különleges mezzel játszott meccsen, a döntetlent is a padról beálló Kuluševskinek köszönheti a csapat, amelyikből sérülés miatt kiállni kényszerült a csapatkapitányi karszalagot viselő Leonardo Bonucci.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1975) bajnokság (3786) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1102) elemzés (40) előzetes (949) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1757) játékosokról (10742) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2606) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4704) mercato (4458) nyilatkozat (8070) Olasz Kupa (346) összefoglaló (495) pletyka (4485) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (370) video (285) Címkefelhő
süti beállítások módosítása