A Juventus mentette, ami ebből a szezonból még menthető volt, biztosította helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában, s a Tuttosport állítása szerint Andrea Agnelli megőrzi pozícióját a torinói klub elnökeként.
A zebramezesek 4:1-es győzelme a Bologna otthonában a kötelező minimum volt, azonban…
A Juventus korábbi középpályása, Sami Khedira bejelentette, hogy 34 esztendősen felhagy a labdarúgással. A német válogatott középpályás februárban hagyta el Torinót, s jelenleg a Hertha Berlin kötelékében játszik, azonban mindeddig csupán 8 alkalommal lépett pályára, ezalatt pedig 2 gólpassz fűződik…
Az bizonyosnak tűnik, hogy bármilyen eredményt is hoz a szezon utolsó két mérkőzése, Andrea Pirlo elveszítette a klub bizalmát, s új edző irányítja majd a Juventust a következő szezonban. Az olasz sajtó számos opcióról beszámolt már, s a legújabb pletykák szerint a pillanatnyilag a Napoli együttesét…
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus ismét azt kéri a játékosoktól, hogy legyenek türelmesek béreik tekintetében, négy havi bérüket a tavalyi évhez hasonlóan átütemeznék a következő pénzügyi évre.
Ezzel a művelettel tavaly 90 millió eurót tudott megtakarítani a Juventus, cserébe…
Angol pletykák szerint a Juventus és a Manchester United is szeretné soraiban tudni a számos kisebb klubbal szép pénzügyi eredményeket elérő sportigazgatót, Luis Campost.
A Sky Sports UK értesülései nem először hozzák hírbe a Monacónál, majd a Lille-nél dolgozó szakembert olasz megbízással, mivel a…