Tacchinardi: "Nem tetszett Ronaldo mosolya az Inter második gólja után"
Tacchinardi: "Nem tetszett Ronaldo mosolya az Inter második gólja után"

A Juventus egykori középpályása, Alessio Tacchinardi úgy látja, a zebramezeseknek nincs idejük arra, hogy az Inter elleni vereség után sebeiket nyalogassák, azonnal túl kell tenniük magukat a csalódást keltő teljesítményen, hiszen szerda este már a Szuperkupa döntőjében kell bizonyítaniuk. "Ha…

Depay és Aouar a világ három legjobb klubjának egyikébe tart
Depay és Aouar a világ három legjobb klubjának egyikébe tart

A Lyon támadója, Memphis Depay nemrégiben némi nyíltsággal beszélt jövőbeli terveiről, s elmondta, hogy csapattársával, Houssem Aouarral tízszer jobb teljesítményre lesznek képesek az átigazolást követően. A holland válogatottat hírbe hozták számos csapattal, így például a Barcelonával és a…

Chiellini: „Egyetlen párharcot sem nyertünk meg ma”
Chiellini: „Egyetlen párharcot sem nyertünk meg ma”

Giorgio Chiellini beszélt az Inter győzelmét hozó meccsről, a védőjátékos pedig játékstílusához hűen nem köntörfalazott. „Annyi előkészületet és próbát tarthat egy csapat, amennyit csak akar, ha végül nem valósítja meg az elképzelését. A pályán ma egyetlen párharcot sem nyertünk meg, az Inter…

Pirlo: „Rosszabbul nem is játszhattunk volna”
Pirlo: „Rosszabbul nem is játszhattunk volna”

Andrea Pirlo értékelt a derbin elszenvedett rendkívül sima vereség után, amelyen az Inter lényegében megfojtotta a Juventust, semmilyen esélyt nem adva a címvédőnek. „A hozzáállás rossz volt már az elejétől, ha pedig nincs meg az eltökéltség a párharcok megnyerésére, minden nehézzé válik.” - mondta…

Egykori játékosok beszéltek a mai derbiről
Egykori játékosok beszéltek a mai derbiről

A 18. fordulóban rendezték a római derbit, ám a legjobban várt párharc valószínűleg az Inter-Juve, ami akár a scudettóért zajló versenyt is komolyan befolyásolhatja. Az Inter második a tabellán, és négypontos előnyt élvez a Juventusszal szemben, amelyik azonban egy meccsel kevesebbet játszott. „A…

Jelentés a csatárfrontról
Jelentés a csatárfrontról

A Calciomercato nemrégiben beszámolt a Juventus csatárcélpontjainak a helyzetéről, a helyzetjelentésben pedig három csatár szerepel. A Chelsea futballistája, Olivier Giroud több klub kiszemeltje, az esetleges váltásról szóló cikkeknek pedig kiváló táptalajt ad a kevés játékperc, amit Timo Werner és…

Aouar továbbra is célpont
Aouar továbbra is célpont

Houssem Aouar aláírásáért számos klub verseng, és a Juventus is az érdeklődők sorát gyarapítja, ám minden bizonnyal csak nyáron várható bármilyen fejlemény az ügyben. A Lyon középpályását már jó ideje több klubbal hírbe hozták, és nyáron szinte meg is valósult a váltása az Arsenalhoz, azonban végül…

Momblano: „Cristiano Ronaldo egyéves hosszabbítást kaphat”
Momblano: „Cristiano Ronaldo egyéves hosszabbítást kaphat”

Egyes hírek szerint Cristiano Ronaldo 2022-ben lejáró szerződését a Juventus meghosszabbíthatja, köszönhetően a kiváló teljesítményének és a továbbra is nagyszerű eladhatóságának. A csatár kapcsán párszor már felmerült úgy az esetleges távozás lehetősége, mint a szerződéshosszabbítás ügye, a…

Morata: „Ma már érettebb, teljesebb játékos vagyok”
Morata: „Ma már érettebb, teljesebb játékos vagyok”

Álvaro Morata a hétvégi Inter elleni igencsak fontos meccs előtt aktuális helyzetéről és aktuális csapattársairól beszélt a Sky Sport Italia számára adott interjúban. „Ma már érettebb vagyok, sok minden változott a karrierem során az elmúlt évben, így már másképp látom a futballt. Idomulni kell a…

Megvan a megegyezés Mandžukić ügyében
Megvan a megegyezés Mandžukić ügyében

Számos olasz forrás szerint a Milan és Mario Mandžukić megegyezésre jutott személyes aspektusok tekintetében, és a horvát válogatott szezon végéig csatlakozhat a rossonero csapathoz, miután egyes orvosi vizsgálatokon is átesett már. A Milannews24.com és a Calciomercato.it számolt be a friss…

Poch ismét próbálkozhat Dybala ügyében
Poch ismét próbálkozhat Dybala ügyében

Olasz pletykák szerint Paulo Dybala helyzete továbbra is vagy ismét kérdéses a Juventusnál, és opció lehet számára a PSG. Az argentin futballista idei szezonja eddig elég rosszul alakult, hiszen számos sérülés hátráltatta, és nem találja sem a megfelelő erőnlétet, sem pedig a például tavaly…

A Juve nem követi a szerződés nélküli klasszisokat
A Juve nem követi a szerződés nélküli klasszisokat

Olasz beszámolók szerint a Juventus átigazolási politikája új irányt vehet, a kénytelen legalábbis ideiglenesen mellőzni egyik kedvenc átigazolási praktikáját. Az Öreg Hölgy a közelmúltban a szabadon igazolható klasszisok piacáról szemezgetett, próbálta a legjobbakat a klubhoz csábítani abban…

Mandžukić a Milannal egyeztetett
Mandžukić a Milannal egyeztetett

Több olasz forrás szerint a Milan képviselői találkoztak Mario Mandžukić ügynökével az elmúlt 24 órában, cél pedig természetesen a szerződés nélküli futballista leigazolása. A horvát centert nemigen kell bemutatni, hogy a Juventusnál harcolt az olasz bajnokságban és európai porondon 2015 nyara és…

Pirlo: „Magunk dolgát nehezítettük meg”
Pirlo: „Magunk dolgát nehezítettük meg”

Andrea Pirlo a Juventus hosszabbításban 3-2-re megnyert meccsét követően elmondta, hogy csapata jól játszott, de rosszul kezelte a meccset, és a koncentráció kimaradása miatt végül 2-0 után kénytelen volt hosszabbítást játszani egy amúgy is telített szezonban. „A saját életünket nehezítettük meg,…

Az Atalanta nem engedi Gómezt a hazai vetélytársakhoz
Az Atalanta nem engedi Gómezt a hazai vetélytársakhoz

A legújabb sajtóértesülések szerint az Atalanta nem engedi, hogy a Bergamóból bizonyosan távozó Alejandro Gómez valamelyik hazai riválishoz igazoljon, miközben az argentin játékos mindenképpen Európában tervezi a jövőt. Gómez kapcsolata visszafordíthatatlanul megromlott a csapat mesterével, Gian…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1082) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1741) játékosokról (10652) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2588) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4614) mercato (4422) nyilatkozat (8001) Olasz Kupa (342) összefoglaló (481) pletyka (4453) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (271) Címkefelhő
süti beállítások módosítása